Mi a megtérés?

Röviden a megtérés az, amikor ráébredünk arra, hogy mi bűnösebbek vagyunk, mint azt valaha gondoltuk, de Isten jobban szeret minket, mint azt valaha reméltük (Tim Keller, Redeemer Presbyterian Church, New York). Ennek a mondatnak mindkét fele egyformán jelentős.

A saját állapotunk



Mindenki tudja, illetve érzi, hogy valami nincs rendben a világunkkal. Nem úgy vannak a dolgok, ahogy lenniük kéne. Túl sok a fájdalom, szenvedés, félelem, betegség és igazságtalanság. Ezek a negatív erők megkötöznek minket, szétrombolják azt, ami szép és értékes az életünkben, és megfosztanak minket a boldogságtól.

Azt már kevesebben látják (vagy látják be), hogy ezeknek a problémáknak a forrása leginkább önmagunkban keresendő. Az emberi önzés, telhetetlenség, hatalomvágy és büszkeség a legfőbb oka azoknak a problémáknak, amikkel személyes kapcsolatainkban szembe kell néznünk, és ugyanezek a bennünk rejlő dolgok a felelősek az emberiséget globális szinten érintő gondok nagy részéért is.

Általában amíg nem muszáj, addig nem foglalkozunk a saját hibáinkkal, sőt, ha lehet, akkor megpróbáljuk igazolni őket (pl. „mindenki ezt csinálja”, vagy „ez nem olyan nagy ügy”). Amikor azonban találkozunk Istennel és megismerjük az Ő törvényét (vagyis, hogy mit vár tőlünk, hogyan kéne nekünk élnünk), akkor ráébredünk arra, hogy képtelenek vagyunk betartani ezeket a törvényeket (vagyis bűnösök vagyunk). Ilyenkor felismerjük azt is, hogy nagyon sok fájdalmat okoztunk magunknak és másoknak az önzésünkkel.

A megtérés első lépése tehát, hogy meglátjuk: baj van velünk. De itt nem ér véget az egész. Ha csak addig jutunk el, hogy bűnösök vagyunk, akkor pont a lényegről maradunk le.

Isten szeretete

A lényeg az, hogy Isten szeret minket annak ellenére, hogy mi bűnösök vagyunk. És mivel szeret, ezért nem hagy minket az önzésünkben, szeretetlenségünkben, és büszkeségünkben, hanem megszabadít minket.

Jézus Isten Fiaként emberré lett, hogy ereje teljében magára vegye a mi bűneinket, és ártatlanként meghaljon értünk bűnösökért. Mi a bűneinkért azt a halált érdemelnénk, amit Jézusnak kellett kiállnia, de Jézus helyet cserélt velünk. Ebben jelenik meg legteljesebben Isten szeretete. A kereszt áldozata által mi bűnbocsánatot nyerünk és örök életet.

Amikor megtérünk, akkor azt éljük át, hogy Jézusnak az élete sem volt drága azért, hogy minket megváltson. A megtérés nem annyira az, amit mi teszünk, hanem inkább felismerése annak, amit Isten tett értünk. Ahogy valaki mondta: „Nem tehetsz semmit, hogy Isten kevésbé szeressen, és nem tehetsz semmit, hogy Isten jobban szeressen.”

Amíg azt hisszük, hogy már végképp elrontottuk az életünket, és Isten nem tud megbocsátani nekünk, addig nem tudunk Istenre találni. Ugyanígy, ha úgy gondoljuk, hogy nekünk nincs szükségünk Jézus áldozatára, mert mi elég jók vagyunk, akkor szintén Istentől elszakadva élünk, és nem tudjuk átélni a kegyelmet. Van olyan is, hogy a jó tetteinkből kell megtérni – mert ezekben bízunk és nem Istenben. Isten minden bűnünket képes megbocsátani, és az Ő szeretetét semmivel sem tudjuk kiérdemelni, mert már végtelenül szeret minket.

Akkor térünk meg, amikor elfogadjuk a saját bűnösségünket, és Isten Jézusban megnyilvánuló szeretetét. Ekkor kezdődik az új életünk Istennel szabadon a bűntől és a félelmeinktől, és az örök élet reményében.

De Isten követése nemcsak egy egyszeri megtérést jelent. Ahogy Luther írja: az keresztény ember egész élete folyamatos megtérés! Újból és újból szükségünk van arra, hogy Istenre találjunk, és hozzá igazítsuk az életünket. Ezt élhetjük meg az úrvacsorában, a keresztény közösségben, Isten dicsőítésünkben és a személyes csendességünkben nap mint nap. Megtért embernek lenni azt jelenti, hogy Istennel közösen járjuk az utunkat, és közben egyre jobban ráébredünk a magunk elveszettsége mellett Isten szépségére és kegyelmére.