2011. december 5., hétfő

Mi(lyen) az otthonunk?






Ötleteljünk, illetve osszuk meg a tapasztalatokat:


  • Mikor költözzünk el otthonról?

  • Elköltözzünk-e egyáltalán?

  • Hova költözzünk?

  • Albérlet vagy házvásárlás?

  • Albérlet: egyedül vagy barátokkal? Keresztyénekkel vagy nem hívőkkel?
  • stb.
Pozitívumokat, negatívumokat, javaslatokat várunk!

93 megjegyzés:

  1. Sziasztok!

    Én már 13 éve nem lakok otthon, ez idő alatt csak egyszer kellett haza költöznöm egy évre.
    Kollégista voltam legtöbbször. Eleinte kéthetente, majd 3 hetente, mostanában havonta látogatok haza.

    Én azt mondom, ha az ember önálló keresettel rendelkezik és megoldható akkor érdemes elköltözni otthonról, saját lábunkon megállni, megtanulni a háztartás vezetésével járó dolgokat, de legkésőbb a házasság kötéskor.

    Én kertes családi házban nőttem fel, a panelt ki nem állhatom, de most is hasonló helyen lakom, tény hogy sok gond van egy kertes házzal és drágább is mint egy társasház vagy panel, de az ember magánszférája nagyobb, szabadabbnak érzem magam. Ha nagy a család tud rendezni kerti partit, gyereknevelés szempontjából is előnyösebbnek gondolom. Lakás vásárlás egyelőre az álom kategória számomra.

    Kollégiumban a hitetlen közeg lehetőség volt a bizonyságtételre, de az ember életét meg is nehezítik a szabados lakótársak, a teljesen más életritmus (bulik, ivászat, délutánig alvás...), albérletnél ez még nehezebb. De hívő lakótársat találni se könnyű és nekik is megvannak a maguk rigolyái amiket vagy el tudunk viselni vagy nem. Komoly próbatétel megosztani az életterünket másokkal. Hogy milyen lehet együtt élni egy lánnyal? Elképzelni se tudom... biztos meg van annak is az előnye, hátránya.
    Egyébként azt vettem észre, hogy ahogy öregszek egyre nehezebb volt elviselni a szobatársakat, a kollégiumot és ez is szerepet játszott abban, hogy most albérletben lakok külön szobában.

    Üdv:
    Zoli

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok!

    Vártam, hogy a sok ifjú hölgy szóhoz jusson, de úgy tűnik ez a téma nem mozgatta meg őket... :)

    Én édesanyámmal élek. Furcsa de soha nem akartam elköltözni itthonról. Mert nem tartottam jónak azt a felfogást, hogy "el kell menekülni" otthonról, hogy felnőjön az ember. És azt tapasztaltam, hogy az ember akkor is felnő, ha otthon marad. Bár lehet, hogy ez alkat kérdése.

    Mert egyszer eljön az a pillanat amikor megfordul a helyzet és a gyermek gondoskodik a szülőről. És nálam valahogy beletartozik a családba a nagyszülő is, úgy kerek. Több generáció, melyek kiegészítik egymást.

    Ez a felállás persze sok konfliktussal jár, járhat (és ahogy idősebb lesz az ember egyre kevésbé töri ezeket, mind a nagyik, mind a középgeneráció, de talán még az unokák is). És a mai világunk sem azt sugározza, hogy figyelj a másikra, légy türelmes, odafigyelő. Épp ellenkezőleg... Persze a többgenerációs családnak is megvan a maga ésszerűsége, haszna. De keresztyénként talán talán nem túlzás, ha azt mondom, hogy szeretetben kell egymást elhordoznunk (református szakzsargonnal szólva). És még egy dolog: Az ember az élete párjával annak a családját is elveszi?!

    De hogy konkrétumot is írja. Vidéken, egy kb.5000 fős faluban, élek egy családi házban, ami sajnos fele részben az enyém (édesapámtól örököltem). És igazából mindig is itt képzelem el a jövőm. (De persze bármi megtörténhet.) Picit nagy két embernek, de Isten segedelmével majd ez változni fog...

    Én is voltam kollégista és laktam albérletben. Különösebben nem viselt meg, talán mert tudtam, hogy csak átmeneti a dolog. A szóba társak tekintetében kegyes volt hozzám az Úr. Nem voltak kifejezetten hívők, de panaszom nem lehet rájuk és én is tudtam alkalmazkodni, változni, ha kellett, mert kellett :).

    Kívülálló

    VálaszTörlés
  3. Már megint rossz helyre firkáltam:) Kijavítom:

    Tia írta:
    Kedves Zoli!
    Csak az utolsó bekezdésedre: egy olyan verzió is lehetséges majdan, h a lány fog költözni. Ahogy majd döntötök. Tehát szerintem az, h nem helybelivel ismerkedsz, ne legyen akadály, hisz 3 verzió is lesz majd. Vagy te költözöl v ő v mindketten.
    (Olyat is hallottam már, h egyik se költözött házasság után, de én ezt nem veszem lehetséges verziónak:)
    Zoli írta:
    Tia: Persze kombinálni lehet. De azt talán el lehet mondani, hogy nem a párválasztásnak kell meghatároznia a helyemet, hanem Istennek. Ő kell, hogy az első legyen.

    (Egy felelős szerkesztő:)

    Zoli:) Egyetértek!

    Kívülálló!
    Leírom a véleményemet. Szerintem nem jó az, ha a házaspár együtt él a szülőkkel. És most itt mindenki tudja, melyik igehelyre gondolok (1Móz2,24)

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok!

    Tia, nekem is ez az Ige jutott eszembe Kívülálló szavairól. És kedves Kívülálló, ne értsd félre. Azzal sok baj nincs szerintem, ha az édesanyáddal laksz együtt, főleg, hogy ahogy kiveszem a szavaidból, édesapád már nem él. De azt látni kell, hogy a házasságban 2 fő van (+ Isten), abban nincs helye a szülőnek, sőt igazából a gyerekeknek sem. Ők a család részei. És fontos az elszakadás, mind a szülőktől, mind a gyerekektől.(ami nem egyenlő azzal, hogy nem törődsz velük)

    Én egyébként jelenleg albérletben lakom a tesómmal, aki nem csak testi, hanem lelki értelemben is tesó :). Sztem ez tök jó, pl épp most is beszélgettünk vagy egy órát :).

    Kukkoló

    VálaszTörlés
  5. Sziasztok!

    Kívülálló: Megértelek. Falun, ahol felnőttem, ahonnan elszármaztam, az van amit leírtál (7000 fős). De ott az volt, hogy szüleim nem egyfedél alatt, de 10 perc sétára laktak a nagyszülőktől. Ez jó volt, mert meglátogattuk őket naponta, az óvodás és alsós éveimet ott töltöttem, nagyszüleim vigyáztak rám, többet voltam náluk mint otthon. És mára fordult a kocka, nagyapám meghalt, nagymamám pedig teljesen lerobbant (agyvérzés) és teljes gondoskodásra szorul, orvosilag is, ezért otthonban van, de minden hétvégét szüleimnél tölt. Fontos hogy ez meglegyen, a gondoskodás lehetősége. Ha több testvér van, akkor akad olyan aki otthon marad, ott rendezi be az életét, de én se szeretnék messzire kerülni (ez az egyik ok, amiért nem is nagyon vágyok külföldre). A másik, hogy a későbbiekben se szeretnék tőlük távol kerülni. Sajnos falun nem dolgozhatok, de most 2 óra autóútra lakom, ez még az a távolság, hogy otthon lehetek, ha bármi gond van, de az egyik testvérem is otthon lakik.
    De a lányoknak is igaza van. A férj és feleség lesz egy test, ott csak egy harmadik személynek van hely: Istennek. Más nem fér bele és nincs is helye. De szerintem ez is ki alakul. Nem jelenti azt, hogy hátat fordít az ember a családjának, sőt, két családja lesz. Na ezt is nehéz elképzelni :)

    Egyébként a gyüliben is van olyan család ahol 3 generáció él egy fedél alatt, nehéz megítélni, hogy mi a legjobb, de a szülők tiszteletébe az is beletartozik, hogy nem hagyom egyedül. Hogy most velem lakik, vagy se az a körülményektől függ. De pont a fiatal házasoknál a szülők még jó erőben vannak általában és alig várják, hogy az unokákat nyüstöljék :)

    VálaszTörlés
  6. Lányok!

    (Bocsánat az általánosításért.)

    Azt hiszem más léptékkel mértek. Mert az egy fedél alatt élés és a házasság nem egy és azonos. Mert lehet úgy egy házban lakni, hogy az egyes generációk tisztelik és becsülik egymást és lehet úgy külön városban létezni, hogy kérve, kéretlenül belebeszélnek a másik életébe. És itt szándékosan nem a háztartást írtam mert a háztartás és a ház nem szinonimák.

    És hogy egy kicsit sokkoljam a Tiát és Kukkolót megemlítem, hogy volt idő amikor nemhogy egy család több generációja, hanem több család több generációja lakót nemhogy egy házban, hanem egy szobában. És ez számomra is nehezen felfogható, de létező jelenség volt.

    Zoltán:
    "pedig teljesen lerobbant (agyvérzés) és teljes gondoskodásra szorul, orvosilag is, ezért otthonban van, de minden hétvégét szüleimnél tölt."

    Anélkül, hogy ismerném a részleteket, ez is jellemző a mai világunkra. És ilyen helyzetet sajnos láttam többet is, ezért is merem kicsit részletesebben boncolni. Ilyen és olyan megoldással. Mert ez is arról szól számomra, hogy viszonyulunk az idősekhez. És milyen példát mutatunk a nálunk is fiatalabbaknak.

    És ha ilyen a mai hölgyek hozzáállása a kérdéshez azt hiszem agglegény maradok. (És most kemény leszek.) Mert nem tudnék a tükörbe nézni, ha nem tennék meg mindent az anyámért. És hogy én is idézzem az Úr szavát: 2 Mózes 20:12, jegyzem meg ezt kérdezték tőlem a konfirmációkor a Tízparancsolatból (a többi kérdésre már nem emlékszem.)

    Kívülálló

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok!

    Kívülálló, engem nem sokkoltál ;).
    De hogy kössem az ebet a karóhoz: én az Alföld közepén lakom, te a Dunántúlom. Ha teszem azt összeházasodnánk, hova költöznénk? Ha hozzád, akkor vajon az én szüleim mit éreznének? Azzal gondoskodom a szüleimről, hogy velük élek?
    A másik: igen, egy házban is lehet külön háztartás, és biztos vagyok benne, hogy van rá példa, hogy több generáció minden baj nélkül egymás mellett éljen. És 100km távolságból is bele tud szólni a szülő a dolgokba. De ha van rá lehetőség, akkor én mindenképp a külön költözés mellett vagyok.
    Zolihoz: Ha a nagymama tényleg orvosilag is ellátásra szorul, akkor nem jó döntés otthonba adni? (A szavaidból ez jön le...)

    Kukkoló

    VálaszTörlés
  8. Sziasztok!

    Kívülálló:Nem hiszem, hogy a hozzáállásod miatt egyedül maradnál. De minden helyzet más, és folyamatosan alakul. Ahogy te is leírtad, nem tudni mit hoz a jövő. Lehet elkerülsz otthonról, lehet hogy nem. A szülőkről való gondoskodás, nem hiszem, hogy akadály lehet a párkapcsolatnak, de biztos nem könnyű helyzet. Az emberek is mások. Valaki meghitt, intimebb együttlétre vágyik a párjával és teljesen külön háztartásra, ott biztos nem megoldás az együtt lakás és sok konfliktus alapja lehet, ha ez nincs megoldva. Valakit pedig egyáltalán nem zavar, ha együtt kell lakni egy idősebbel. Én amellett vagyok, hogy fiatal házasként különlakni és később, ha úgy alakul magam mellé vehetem a szüleimet, vagy legalábbis a közelükbe költözni. (valószínűleg az otthoni minta hat rám)
    És talán Tia írta, rengeteg minden függ a társadtól. Lehet hogy van a világon egy lány, aki miatt elköltöznél otthonról? Bár ha csak a lány motivál az se jó... á nehéz kérdés. Azt mondják a szerelem hatása alatt az ember sok mindenre képes amire korábban nem.

    Kukkoló: Biztos nem fogalmaztam tisztán. Ha valaki orvosi ellátásra szorul, akkor a legjobb döntés otthonba adni, ahol 24 órás felügyelet van (ha mindkét szülő dolgozik, nem biztos, hogy jó ötlet félnapra magára hagyni, ha olyan az állapota). De ma elterjedt az is, hogy már nem bírom a nagyit ezért bedugom az otthonba ne zavarja a vizet, és meg se látogatom, csak karácsonykor. Persze itt megvan az öregek makacssága, ragaszkodása a fiatalokhoz, a megszokott házhoz, amit a saját verejtékével hordott össze, nem biztos hogy feladja a 10 négyzetméterért és egy zsémbes lakótársért. Szüleim fel tudják vállalni ezt a helyzetet, és ahogy megtudom ítélni a nagymamám is örül, hogy a hétvégei egy kicsit változatosabbak, nem a négy fehér fal között van.

    Ez nehéz terület, mi a legjobb nekem, a páromnak, mi a legjobb a szülőnek, nagyszülőnek, és mi az Isten előtt helyes. Az biztos, hogy a tiszteld szüleidet parancsot sokféle képpen lehet alkalmazni, de a lényeg hogy szeressük őket...


    Üdv:
    Zoli

    VálaszTörlés
  9. Sziasztok!

    Zoli, félreértettél. Amit írtam, az Kívülállónak szántam. Az ő hozzászólásából jött le az, hogy nem jó a szülőt otthonba tenni. És azért kérdeztem tőle, hogy ha állandó orvosi felügyeletre szorul, akkor miért nem? Lehet nagyobb felelőtlenség, ha ragaszkodik, hogy otthon ápolja.... (Kívülálló, ha félreértettelek, akkor a kérdés tárgytalan és bocsi).

    Kukkoló

    VálaszTörlés
  10. Bocsánat, tényleg félre értettelek.

    VálaszTörlés
  11. Szia Kukkoló!

    "hozzászólásából jött le az, hogy nem jó a szülőt otthonba tenni"

    Nem szerintem nem jó, de néha szükségszerű. És a konkrét esettől elvonatkoztatva megpróbálom megvilágítani az én nézőpontomat.
    Kétféle orvosi ellátás van a gyógyító és a fenntartó (ez utóbbit hívták régen elfekvőnek).
    Ha az első eset él akkor a megfelelő intézmény neve kórház.
    Ha a második akkor jöhet a képbe az idős otthon. De ebben ez esetben sem egyértelmű a helyzet és itt mindenkinek a saját lelkiismeretével megbirkózni, mit tegyen. (Mert ne legyenek illúzióid éjjel "sehol" nem állnak vigyázzba az orvosok, hogy esetleg ellássák a beteget.)

    Konkrét példa: idős hölgy, zavart, nem tiszta már az értelme.

    A esetben az özvegy menye egy gyerekkel nem tudja ellátni marad az idős otthon.

    B eset nagyobb család, már a középgeneráció is nyugdíjas. Nappal a család éjszaka szakképzett betegápoló van mellette.

    Mind a két eset a közvetett környezetemben esett meg...

    Kívülálló

    VálaszTörlés
  12. És még egyszer Kukkoló! :)

    "De hogy kössem az ebet a karóhoz: én az Alföld közepén lakom, te a Dunántúlom. Ha teszem azt összeházasodnánk, hova költöznénk? Ha hozzád, akkor vajon az én szüleim mit éreznének? Azzal gondoskodom a szüleimről, hogy velük élek?"

    Átugranánk pár lépcsőfokot, de üsse kő. Holnap irány Pest, figyelmen kívül hagyjuk egyházunk gyakorlatát (jegyesoktatás és hasonlok ;)) és házasodunk. Lagzi, nászéjszaka. Szombat reggel: hol fogunk lakni?!?

    (Tényleg csak gondolatkísérletként.)

    Rólad az tudott, hogy

    -van gyülekezeted
    -van munkád
    -van testvéred
    -szüleid magabíróak
    -az Alföld közepén laksz

    Rólam az tudott, hogy

    -van gyülekezetem
    -van házam
    -édesanyám rám szorul
    -a Dunántúlon lakom

    A gyülekezet szempontjából: döntetlen
    A lakhatás szempontjából: hozzám költöznénk
    A szülök szempontjából: szerintem hozzám költöznénk
    Megélhetés szempontjából: hozzád költöznénk
    Hosszútávú lehetőségek szempontjából: hozzám költöznénk (bár azon lehet vitatkozni, hogy az ország mely részén van több perspektíva)

    Ha kihagytam volna valamit a gondolatkísérletből kérlek pótold. (A blogon már leírt adatokból dolgoztam, tehát a saját oldalamat sem egészítettem ki.) De tudod szerintem innen hiányzik az a pár lépcsőfok, amit az elején nagyvonalúan átugrottunk...

    Na és persze lehet szavazni, hogy hol "lakjunk"?

    Kívülálló

    VálaszTörlés
  13. Kívülálló, tetszik a gondolatkísérleted ;).
    Egy dolog nekem eddig nem volt világos, mégpedig az, hogy az édesanyád rád szorul. Ehhez a bejegyzéshez írt kommentjeidet visszaolvasa sem derül ki számomra... (Lehet máshol említetted, csak én "nagyvonalúan" átsiklottam fölötte, ez esetben bocsánat érte...). És azt hiszem azt sem mondtam, h ha nem tud a szülő meglenni egyedül, akkor is rá kell zárni az ajtót, csináljon, amit akar. Van eset, amikor tényleg az a megoldás, ha mi ápoljuk a szüleinket...
    Édesapám jut eszembe, aki az ő apukájának az utolsó éveiben gyakorlatilag minden nap elment hozzá. Nagyapám súlyos agyvérzések után a fél oldalára lebénult. Járókerettel járkált, de 5 percébe került elmenni a szobából a fürdőbe. Viszont azt hiszem ő lett volna a legjobban megsértve, ha odaköltözik hozzá valaki. A végén már fürdetni is kellett, de akkor is egyedül lakott. Hogy jó volt-e így vagy nem, azt nem tudom, csak eszembe jutott.

    És a gondolatkísérlethez még: Szombaton nem azon gondolkoznánk, h hol lakjuk, hanem szépen mennénk hozzánk haza disznót vágni és bemutatnálak a szüleimnek, akik jól lesokkolódnának :D.

    Üdv. Kukkoló

    VálaszTörlés
  14. Szia Kukkoló

    "Ehhez a bejegyzéshez írt kommentjeidet visszaolvasa sem derül ki számomra"

    Bocsánat.

    "Viszont azt hiszem ő lett volna a legjobban megsértve, ha odaköltözik hozzá valaki."

    Igen ez úgy szokott lenni, ezért gondolom jobbnak, ha "az indulásnál" együtt van a család. Én így gondolom.

    "Szombaton nem azon gondolkoznánk, h hol lakjuk, hanem szépen mennénk hozzánk haza disznót vágni és bemutatnálak a szüleimnek, akik jól lesokkolódnának :D."

    Üsse kavics, egy-két nap ide vagy oda igazán nem számít :D.

    Kívülálló

    VálaszTörlés
  15. Kívülálló, egyre jobban megértjük egymást ;).
    Na, de ha 2 ember összeházasodik, akkor mind a 4 szülőt magukhoz veszik, vagy hogy? (Lehet szőrszálhasogatás, de érdekel, hogy ezt hogy oldod meg...)

    Kukkoló

    VálaszTörlés
  16. Tia, Kívülálló feldobta a labdát, lehet szavazni :D

    (Hogy nehogy bárki is félreértse: ez csak vicc. A gondolatkísérletből indult, és igaza van Kívülállónak, néhány lépést átugrottunk:). Csak én túlságosan is szeretek "húzni" másokat, főleg, ha vevők rá. És nekem úgy tűnt, h Kívülálló veszi a lapot :). De most már leállítom magam...)

    Kukkoló

    VálaszTörlés
  17. Sziasztok!

    "Na, de ha 2 ember összeházasodik, akkor mind a 4 szülőt magukhoz veszik, vagy hogy? (Lehet szőrszálhasogatás, de érdekel, hogy ezt hogy oldod meg...)"

    Erre azért még reagálok, mert lényeges kérdésnek gondolom. És ha csak egyszerűen segíti a gyermek a szüleit akkor is probléma lehet, mert ember egyszerre két helyen nem tud lenni. De ahogy írtad neked van testvéred és be kell valljam nekem is. Tehát az hogy az adott szülőről ki gondoskodik esetről esetre változik. Régen ugye az örökölte a családi házat aki ez vállalta. Ma pedig az egykék világába az van amit te is írtál, a fiatalokra 4, 8 idős jut akiket, ha nem nagy dolgokban is de segíteni kell(ene)...

    Kívülálló

    VálaszTörlés
  18. Sziasztok!

    Örülök, hogy ezek a dolgok elő jöttek. Ezek komoly kérdések és fontos, hogy a két ember ne csak egymást lássa, hanem a másik családját is. És ahogy Kívülálló is írta minden eset egyedi, mindent párban kell megoldani és ti megoldottátok :)

    Köszi.

    Üdv:
    Zoli

    VálaszTörlés
  19. Tök jó volt gyakorlati szempontból is megközelíteni a dolgot. Nagyon szemléletes volt :)
    Megkockáztatok egy kér(d)ést. Mi lenne, ha mégis tovább mennénk a történetben? Csak hogy lássuk, milyen kérdések merülhetnének még fel. Persze, csak ha nem sok(k:) nektek :)

    VálaszTörlés
  20. Zoli: szerintem semmit nem oldottunk meg, maximum elkezdtünk ötletelni :)
    Tia: én benne vagyok :). Viszont most 2 napig nem leszek netközelben. De ettől a hétvégén is lehet kommentelgetni :).

    Áldott hétvégét mindenkinek!

    Kukkoló

    VálaszTörlés
  21. Sziasztok!

    A gondolatkísérletben az ötlet is már megoldás. Ez a ti házasságotok, nem hiszem, hogy illendő lenne belepiszkálni, hisz pont az a lényege, hogy ti oldjátok meg, ti haladtok előre (hárman) (ez persze az én meglátásom).


    Persze az otthon témához hozzá lehet szólni.

    Úgy tűnik csak működik ez a blog egy házaspárunk már van. :)


    Áldott hétvégét!

    Üdv:
    Zoli

    VálaszTörlés
  22. Hi Zoli!
    Szerintem sem oldódott még meg a lakás-kérdés :)
    Úgy néz ki, a nők másként látják ezt a dolgot (is:)
    Csak azt ne mondd, h nem éri el célját ez a blog. A célkitűzések (a plakát szerint), hogy:
    megismerjük egymást,
    együtt növekedjünk a hitben,
    imádkozzunk egymásért.
    Ezek szerintem mind-mind teljesülnek! És épp ilyen szitukban ismerjük meg egymást jobban. (Nem monológokban, hanem párbeszédben.) Az persze már más kérdés, h csak mi 4ünket ismer majd meg legjobban a maradék 96 :)
    És hogy ez nekünk, 4ünknek jó v rossz, az megint más kérdés :) :) :)

    VálaszTörlés
  23. Sziasztok!

    Sok piros pont a kommentelőknek!:) Nagyon hálásak vagyunk értetek és örülünk, hogy működik a párbeszéd!

    Egy kérdés: felmerült bennünk, hogy mi lenne, ha a kommentelést láthatatlanná tennénk a nem beregisztrált tagoknak. Miért?
    Mert mégis ország-világ előtt írunk le elég bizalmas dolgokat és igazából ez egy zárt csoport (hívők, egyedülállók) és talán így még könnyebben megismerhetnénk egymást azáltal, hogy a bizalom is nagyobb.

    Szeretnénk megkérdezni viszont titeket, hogy mit gondoltok erről?

    A blog tehát és a hozzászólások száma továbbra is látható lenne, de hozzászólni és olvasni a kommenteket csak regisztrált tagok tudnának.

    Köszönjük a reakciókat!

    VálaszTörlés
  24. Elnézést kérek a kései reagálásomért! Talán rám vártatok? Tőlem vártátok volna a választ?

    Szerintem akkor költözünk el otthonról, ha már a felelősségtudata helyén van, megérett arra, hogy nem várja a szüleitől az anyagi segítséget, anyagi függetlenné vált, tudod magáról és másokról (ha már családja lesz) tud gondoskodni.(1. Tim. 4:16:"Gondot viselj magadról...)
    "Annakokáért elhagyja a férfi az ő atyját és az ő anyját..." (1. Mózes 2:24/a).

    Édesanyámmal élek egy kisvárosban egy saját lakótelepi lakásban. Otthon a tanulási hely, ahol Isten nevel. Szerintem fontos, hogy otthon is tudjunk keresztények lenni. Ez is belső misszió.

    Sokszor nem értem azokat, akik mindenáron költözni akarnak, otthon nem tud kialakítani, úgy hogy békességesen élné a szüleivel, vagy testvérével, vagy a környezetével.

    Szeretem az otthonomat, Isten ezen keresztül sokat tanít engem.

    Úr akarata szerint , ha költözni kell , elköltözöm, de erre nem kaptam indíttatást.

    Isten nevelő munkájára van szükségünk a lelki
    érettség tekintetében szüntelen, legyen az bármi, otthonunk, munka és társkérdés. Vagyis érett felnőttként legyen kész a teher-hordozásra, a mások felé fordulásra.

    VálaszTörlés
  25. Néhány jó tanács:
    1. Isten lelki gyümölcsöket akar, nem vallásos körítést.
    2. Talán kezd így: Kedves Isten! Van egy problémán: én lennék az!
    3. Megöregedni elkerülhetetlen, de felnőni akarni kell.
    4. Nincs kulcs a boldogsághoz, az ajtó mindig nyitva áll!
    5. A hallgatás gyakran félremagyarázható, de sohasem rosszul alkalmazott képesség.
    6. Tedd a dolgod és számold az áldásokat.
    7. A hit képesség arra, hogy ne ess kétségbe a lehetetlen helyzetekben.
    8. Ha aggódsz, akkor nem imádkozol, ha imádkozol, akkor nem aggódsz.
    9. Isten gyermekei számára az imádság olyan, mint a mindennapi hazatelefonálnálás.

    VálaszTörlés
  26. Bocsánat! De lemaradt a fontos része a tanácsnak:

    10. A legfontosabb dolgok a házunkban az emberek.

    VálaszTörlés
  27. Tehát az a kérdés, h „csak” százan olvas(6)nak minket v 7milliárdan :) Már ha mindenki tudna magyarul a világon :) De nem tud. Tehát szűkítsük le a kört csak a magyarokra és a magyarul tudókra. Az mindössze 16millió ember lehet. Ezekből szerintem legalább 5 millió nem rendelkezik internettel, akkor marad 11millió fő. Ha ezekből levesszük a 70fölöttieket, akkor 9 millióan olvashatnak csak. És akkor abból a 9 millióból 2 millió, ha meglátja a címet, tuti tovább kattintana. A maradék cirka 7 millió. Mi az? 7 millió v 100. Árnyalatnyi különbség. Engem nem zavar. Állítom, h ez a legjobb blog a világon :) Ne zárjuk ki a világot!

    És egy titkos ok:
    (ezt csak magunk közt:)
    Miután megtudtam, h kevesebb fiú van itt, mint lány, a napokban szétnéztem a keresztény társkeresők között és néhány fiúnak elküldtem e-mailben a szingli plakátot :) az aránytalanság csökkentése érdekében.

    Én arra szavazok, h maradjon így, de elfogadom azt is, ha máshogyan lesz :)

    VálaszTörlés
  28. Kedves Tia!

    Értem, amiket írsz!

    Nem mindegy mit képviselünk! Nálunk a keresztény értékrend uralkodik, nem pedig a világi, ami számukra nem fontos a Krisztus!

    Fő dolog Krisztus szépségével álljunk elő! :-)

    VálaszTörlés
  29. Kedves Marietta!
    Ne haragudj meg érte, de nem értem, amit írtál. Leírod egy kicsit részletesebben is, h mire gondoltál? Köszi!
    Te mit gondolsz: el legyen-e rejtve a nem regisztráltak elől a kommentelés?

    VálaszTörlés
  30. Nem Tia! Nem erre gondoltam és elnézést kérek a félreértésért, nem akartam! Krisztus szépségével kell helytállnunk minden dolgainkban, akár nyilvánosan, vagy anélkül.

    "Teljesek lévén az igazságnak gyümölcsével, melyet Jézus Krisztus teremt az Isten dicsőségére és magasztalására." (Filippi 1:11)

    VálaszTörlés
  31. Nincs gond :)
    Tehát neked mind1, h látnak v sem. Pedig hát téged bárki felismerhet. Van kép, cím. Bátor v!)

    VálaszTörlés
  32. Sziasztok!

    Én örülök neki, hogy eddig mindenki számára elérhetőek a bejegyzések és a hozzászólások is. Szerintem ez maradjon meg, de hozzatok létre egy olyan helyet is ahol csak a a beregisztráltak vannak jelen, mert tényleg el tudom képzelni, hogy nem mindenki olyan bátor mint mi.

    Egyébként én azt látom, hogy ez a hely is remek bizonyságtételi lehetőség a világ felé (látják mások is, hogy máshogy gondolkodunk és Jézus Krisztus miatt gondolkodunk másképp, vagy éppen ugyan olyan esendőek vagyunk mint ők, de van megoldás, Megváltónk), ezért se tenném csak számunkra elérhetővé a kommentelést (Hol van Atek?). De támogatom, hogy létre jöjjön egy olyan hely, ahol egymás közt is beszélgethetünk. Ez is egy lépés a közösség építés felé.

    Tia: Pont azt mondom, hogy a blog elérte a célját. Bár érdekes lenne megnézni, hogy mi a különbség az itteni gyülekezet és egy otthoni gyülekezet között. Jézus azt mondja arról ismernek meg titeket, hogy szeretitek egymást, nem tudom, hogy ezt ezen a virtuális felületen menyire lehet megvalósítani, de ha elhiszitek nekem, akkor én szeretlek titeket... Persze ennek semmi jele :)
    Na persze ez messze visz, de ha a hitbeli növekedés is a gyülekezet épülés jele akkor biztos hogy gyüli vagyunk az én részemről. Az értetek való imádkozást sajnos sokszor elhanyagolom és persze annyit nem tudunk a másikról, hogy imádkozzak érte (Kívülállóért tudok, mert talán ő mondta el a legtöbbet magáról... és az imatémák miatt is lehetne egy zártabb bejegyzés, nem tudom...)
    Az biztos, hogy ez egy teljesen más közeg mint az itteni ifi, gyüli. Nem tudom mennyire érdemes ezt ahhoz hasonlóvá tenni... mennyire tud személyes lenni egy írogatós dolog... tud személyes lenni, de másképp. Egy szerelmes pár levelezése egy kívülállónak vicc, vagy megbotránkoztató. Egy baráti levelezést se biztos, hogy mindenki orrára kell kötni... nem amiatt, hogy mi derül ki rólam, hanem inkább az intimitás megőrzése miatt, nem véletlen hogy valamit csak a barátommal beszélek meg és nem a sarki fűszeressel.

    Üdv:
    Zoli

    VálaszTörlés
  33. Sziasztok!

    Disznók leölve ;)...
    Hát szóval, én irulva-pirulva bevallom, hogy nem vagyok regisztrált (hogy ennek mi az oka, majd elgondolkozok rajta...), tehát engem negatívan érintene, ha nem láthatnám a kommenteket. De tény, hogy én is elgondolkoztam már rajta, hogy mit írjak ide ki, és mit ne, mert tényleg bárki olvashatja. Tehát ilyen szempontból lehet jó lenne, ha lenne zárt csoport is a regisztráltaknak (és még lehet én is "rákényszerülnék" (értsétek jól, azért ez nem lenne kényszer:)), hogy reg-eljek). De akkor a külsősökkel mi lenne? Szóval Zoli ötletét tartom a legszimpibbnek: legyen ilyen is + olyan is.

    Üdv. Kukkoló

    ui.: Azért ne boronáljatok még össze Kívülállóval, az a néhány kezdeti lépés csak kimaradt...:)

    VálaszTörlés
  34. Sziasztok!

    Kukkoló: Szerintem a regisztráció miatt ne emészd magad, majd ki gondolod, nekem is egy kis(nagy) vívódásba telt. Nem a regisztráció tart minket össze, nem is a szingliség, hanem Krisztus.

    Üdv:
    Zoli

    VálaszTörlés
  35. Sziasztok!

    Igazság szerint én sem regisztráltam még magam... De akkor vajon a regisztrált emberek ennyire félénkek? Vagy miért van az, hogy szinte csak minden második mezei hozzászóló van regisztrálva?

    "ui.: Azért ne boronáljatok még össze Kívülállóval, az a néhány kezdeti lépés csak kimaradt...:) "

    Ez a vonat már elment :)

    Kívülálló

    VálaszTörlés
  36. Helló Zoli!
    Nem tudom elképzelni azt, amit írtál. Hogyan lehetne megoldani azt, h lássák is, meg ne is a kívülállók? Egyébként meg lehet, h tényleg ezért nem ír a többi beregisztrált, erre nem is gondoltam..
    Az egyik srác, akinek elküldtem a szingli plakátot, írta, h töltsem fel a http://hirek.szepe.net/ -re. Én pedig ehhez nem értek :) Megtennéd, Zoli, h feltöltöd, ha már így ajánlották? :)

    VálaszTörlés
  37. Tia, szerintem Zoli úgy gondolta, hogy legyenek olyan témák, ahova bárki írhat, + olyanok is, ahová csak a regisztráltak.

    Kukkoló

    VálaszTörlés
  38. Sziasztok!

    Kukkolónál a pont. Bár lehet a blog motor nem enged ilyet, nem tudom...
    Tia: A hirek,szepe.net-hez: Hova tölteni fel? Esemény, rendezvény, program, társkereső???, vegyes... a többit kizárnám...
    Kívülálló: A írogatási aktivitás nem a regisztrációtól függ... Örülök most már, hogy reg. nélkül is lehet írogatni :)
    Bár szerintem annyit bárki megtehet, hogy egy rövid véleményt mond, akármilyen szégyenlős, "Sziasztok! Igen, szeretnék zárt fórumot." Az lehet a háttérben szerintem, hogy beregisztráltak, de nem érdekli őket a téma v. nem akarnak beszélgetni v. csak a személyes találkozót várják v. stb.

    Egyébként néhány napja regisztráltam én is. Hónapokig nem regisztráltam és nem is akartam. Az hogy a szervezett találkozóra el tudok-e menni, nagyon rizikós. Dolgozok, gyülekezeti, családi programok... 100 embernek az időbeosztását egyeztetni lehetetlen. Még 10-ét se lehet (most ezzel szembesülünk ifin). Persze arra van az embernek ideje amire szán. Inkább szolidaritásból regisztráltam, ha már annyit firkálok ide :) És a másik ok, hogy ha tényleg összejön a találkozó, hogy testvérekkel találkozhassak, pl veletek :) A társkereséstől teljesen függetlenül, élőben beszélgetni Istenről, igéről, szolgálni közösen, imádkozni... És emiatt is nagyon sajnálom, hogy kevés fiú jelentkezett eddig.

    Üdv:
    Zoli

    VálaszTörlés
  39. Kukkoló okos :)
    Rád bízom, Zoli, h melyik témához :)
    Korábban volt már szó arról, h egy hétvégén nem lehet megismerkedni. Tehát, ha valaki a személyes találkozót várja csak, az nem értette meg, h ez a blog miért jött létre. Bár ettől még örülök, h vannak (vagytok), és lehet, h majd megjön az ihlet :)

    Nálam ez a regisztráció úgy történt, h nyáron imádkoztam az Úrhoz, h adjon egy társat és éreztem, h meghallgatott (néha ilyen is van). Kaptam egy igét, másnap reggel ugyanazt. Emléxem, estefelé, amikor mentem haza, gondolkoztam, h hogyan lehet, h nem történt semmi :) De nem azért, mert türelmetlen vagyok, hanem mert tudtam, h meghallgatásra került az imádságom. És este, amikor bekapcsoltam a gépet, akkor találtam rá erre a blogra (a parokia.hu-n). És rá 2-3-4 napra regisztráltam.
    De én nem is gondoltam, h regisztrálás nélkül is lehet :)

    A csendes hétvége. Hát igen, arra meglehet, h én sem tudok elmenni… a munka…

    VálaszTörlés
  40. Tia, ezt a mondatodat, h Kukkoló okos, csak egyféle hangsúllyal tudom elképzelni. Van egy ifis társam, neki a kedvenc szava ez. Vagy azt állapítja meg, hogy valaki okos, vagy azt, h "nem okos". De a hangsúly a lényeg:). Áhhh, leírhatatlan :D. Mind1, köszi, megmosolyogtattál.

    VálaszTörlés
  41. Tia, van egy kérdésem is: Mit értesz az alatt, hogy Igét kaptál? Nekem ez a mondat nem nagyon akar a fejembe férni, nem tudok vele mit kezdeni...

    VálaszTörlés
  42. Erre én is kíváncsi vagyok...

    VálaszTörlés
  43. Azon is elgondolkoztam, hogy ha se Kívülálló, se én nem vagyunk regisztráltak, akkor mégis mikor fogunk személyesen találkozni, ha már így összehoztak minket ;)...

    VálaszTörlés
  44. Hááááááááát, ezt nem lesz egyszerű leírni :)
    Aznap nagyon nem voltam jó passzban. (Épp ma 4hónapja.) Egy körülmény nagyon zavart. Nem tudtam, hogyan lépjek túl rajta. Vannak igés kártyáim. Egyet kiválasztottam. És az az ige nagyon megnyugtatott. Ezeket a kártyákat különben arra használtam, h választottam egyet és megtanultam és elmélkedtem rajta (biciklizés v séta alkalmával). Egy-egy mondatban mi minden benne van! Azóta megtudtam itt egy könyvből, amit Ábel ajánlott, h egy ilyen „ige húzás” inkább pogány szokás, mint hívő, ezért le is szoktam erről. Bár másnap e-mailben jött velem szemben ugyanaz az ige. És még rá 3-4 napra is belebotlottam.
    Velem nagyon sokszor előfordul, h többször is ugyanaz az ige. Bár mostanában pont nem.
    (Az ilyen irománynak viszont lehet, h mégis csak jobb lenne a zárt kör. Ez félre vihet valakit, mert úgy gondolom, mindenkinek másként közöl dolgokat Jézus. V rosszul gondolom?)

    VálaszTörlés
  45. Sziasztok!

    "Ez félre vihet valakit, mert úgy gondolom, mindenkinek másként közöl dolgokat Jézus. V rosszul gondolom?"

    Tia én tovább mennék ennél is. Mert szerintem nem csak emberenként változó, hogy miben tapasztalja meg Isten óvó szeretetét, hanem időben is változó.

    Volt idő amikor a Bibliában kerestem (azt véletlenszerűen kinyitva) választ a kérdéseimre. És imádkoztam előtte, hogy megértsem az Úr akaratát és "működött". Ez persze igen hasonló az igehúzáshoz... De így lett vigaszom a Jeremiás 45. verse.

    Másik eset pedig az volt amikor a Bibliámba volt egy igés könyvjelző. Nem tudom megmondani mikor került bele vagy miért csak benne volt, használtam, ha kellett, de nem foglalkoztam azzal, hogy mi van ráírva. Egészen addig amíg rá nem eszméletem, hogy ez nekem (hozzám) szól. Bár ugyancsak "megmagyarázhatatlan", hogy miért pont akkor lett fontos, hogy mi van ráírva... Lukács 4:18 és azóta ez az ige is kíséri az életem.

    "Azon is elgondolkoztam, hogy ha se Kívülálló, se én nem vagyunk regisztráltak, akkor mégis mikor fogunk személyesen találkozni, ha már így összehoztak minket ;)... "

    Ne légy kishitű, ha Isten akarja, találkozni fogunk :), legfeljebb megkereslek... :p

    Kívülálló

    VálaszTörlés
  46. Tia!
    Amit leírtál, azt azt hiszem el tudom fogadni. Van úgy, hogy egy Ige egyszer csak megvilágosodik, fontossá válik (ahogy Kívülálló is írta a lk 4:18-at).
    De az ilyen "üssük fel a bibliát valahol, ott lesz a kérdésemre a válasz" ügyködésektől mindenkit óvnék. A Biblia nem jóskönyv, és elsősorban nem is a megoldások-könyve számukra. Ez Isten bemutatkozása felénk. Vagyis a legfontosabb mindig, hogy Istent kerssük az igeszalaszban, róla mit mond. A Rm 12:2 írja le, hogy Isten mit szeretne: azt, hogy az elménk újúljon meg. Ha tanulmányozzuk a Bibliát, akkor az elménk újulgat, és ezáltal fogunk tudni Isten szerinti döntéseket hozni. Isten elsősorban így vezet. Vagy tévednék?

    Kukkoló

    VálaszTörlés
  47. Nagyon örülök, Kívülálló, h ezeket leírtad! Nekem hányszor van, h egy igés könyvjelzőn lévő ige épp abban a könyvben benne van, amit olvasok (minden könyvbe másik könyvjelzőt teszek és benne is hagyom). És ilyenkor elgondolkodom rajta és mindig van egy üzenete. Persze nem mindig értem :(

    VálaszTörlés
  48. Kukkoló!

    "Vagy tévednék?"

    Nem gondlom, hogy tévednél. De szerintem Isten folyamatosan szól hozzánk. Van, hogy "válaszol", de nem arra a kérdésre melyet mi fontosnak gondolunk. Egyszer egy lelkész fejtette ezt ki részletesebben csak sajnos nem emlékszem pontosan. És nem arra gondoltam, hogy ""üssük fel a bibliát valahol, ott lesz a kérdésemre a válasz"" (ezért nem gondolom, hogy tévednél). Imádkozni kell, reformátusul: "el kell kérni Istentől a választ", hogy értsük Isten akaratát, hogy meg tudjuk azt tartani és tudjuk azt cselekedni. És itt jön be a képbe, hogy Isten mire akar válaszolni (ami nem feltétlen egyezik a kérdésünkkel). És ha jól emlékszem ilyenkor meg is erősíti számunkra az Úr a mondandóját, igehirdetésben, személyes (lelkipásztorral vagy más testvérrel folytatott) beszélgetésben. De remélem egy teológiailag képzettebb személy is hozzászól ehhez, mert tényleg nem emlékszem pontosan.

    Kívülálló

    VálaszTörlés
  49. Hi Kukkoló!
    Csak azt szeretném mondani, (és már előre kérlek, ne haragudj meg), h amikor azt írtad, h „el tudom fogadni” akkor az azért furcsa, mert nem azért írok le vmit, h te elfogadd, hanem mert úgy van. De tényleg nehogy megharagudj!!! Szóval arra kérnélek, h (legalább:) velem kapcsolatban fogalmazz egy kicsit árnyaltabban, mert tudod, én egyedül vagyok, nem tudom megbeszélni senkivel a kérdéseimet (a hittel kapcsolatosakat). Ti itt vagytok, OK, és köszi, de pont itt ezt nem lehet (még zártkörűen sem mindent.) Lehet inteni nnnyugodtan, csak ne bírálat legyen, OK? :)
    Azzal tisztában vagyok, h nagyon sokat kell fejlődnöm hitben, de ez nem keserít el. És bízom abban, h egy hitben előttem járó lesz majd a párom. És előbb-utóbb közösséghez is fogok tartozni, csak most ez még nem jött össze. De Isten tud erről.
    Ugye, nincs harag?

    VálaszTörlés
  50. Női érvelés volt :) a lényeg lemaradt:
    Azért írtam le mindezt, mert már második alkalommal volt az az érzésem (először a keresztény filmekkel kapcsolatban), h azért kérdezel, h megmondd a tutit. És mind2 alkalommal csak utólag vettem észre. De ha tévedtem, akkor bocsánat!

    VálaszTörlés
  51. Szia Tia!

    Bocsánat, nem kiokítás akart lenni, de lehet annak sikeredett... (mindkét esetben). És lehet nem jól kérdezek, de nem tudom, hogyan lehetne finomabban...
    Amiket írok, azokat azért írom le, mert úgy gondolom, hogy nem hagyhatom szó nélkül, ha valaki az én meglátásom szerint nem biblikusan gondolkozik vagy cselekszik. (és persze lehet vele vitatkozni ;)) Az "Igét kaptam"-ra is azért kérdeztem rá, mert hallottam én már olyan történetet, hogy valaki kapott sok Igét valamire, amit nagyon szeretett volna, csak épp maga az alapötlet sem volt biblikus. (Hangsúlyoznám, ez nálad nem áll fent, főleg nem a pár leírt mondat alapján.)És nekem az "Igét kaptam"-ról mindig ilyenek jutnak eszembe. De hallottam már pozitív példát is rá :).
    A filmekkel pedig szkeptikus vagyok. Gondolkoztam már rajta, hogy nem is kéne keresztény filmet néznem... :)
    És nincs harag felőlem, remélem felőled se :).

    Kukkoló

    VálaszTörlés
  52. Sziasztok!

    Látom kicsit felpörgött a téma.

    Én ezt úgy látom, hogy a teljes Biblia nekünk szól, minden verse! Nincs kivétel, hogy ez most nekem, vagy Kívülállónak, Tiának, vagy Kukkolónak, vagy Mariettának szól, vagy éppen Ábelnek. Mindegyik vers a miénk. Ez egyszerre nagyszerű, másrészről elbizonytalanító.
    A párkeresés szerintem pedig azért necces, mert arról nincs ígéret a Bibliában. Isten rengeteg ígéretet ad (Érdemes olvasgatni Spurgeon Isten ígéreteinek tárházát, az év minden napjára jut egy ígéret, amiket Isten meg is tart.) De pont a házasságra, társ találásra nincs ilyen. Persze ezzel nem akarok elkeseríteni senkit, mert Isten tudja, hogy "nem jó az embernek egyedül", de ez sajnos nem ígéret. De bizalomra adhat okot.
    Az is biztos, hogy Isten vezet minket és szeretné hogy döntéseinket a Biblia alapján hozzunk meg, de nem vak döntéseket kér, hanem megfontoltakat (józanság) és igen ehhez kellenek igék amire tudunk támaszkodni. És valamikor ezt a "véletlenül" látom meg, vagy egy barátom küldi, vagy egy igehirdetésben hallom, de szerintem ezeket lehet tudatosan is keresni, használni, persze ehhez rengeteget kell olvasni, tanulmányozni, és nagyon sajnálom, hogy Tiának nincs közössége, mert az is nagyon fontos (lelki vezető). Pl. nekem volt egy nagyon durva tévtanom éppen a házassággal kapcsolatban és abban az ifi tett helyre... ez is egy jó imatéma, hogy Tiának legyen közössége és ne csak egy virtuális :) És hogy Kukkoló a tutit akarja-e neked megmondani és a tudását fitogtatja vagy féltőn szeret azt beszéljétek meg.

    Üdv:
    Zoli

    VálaszTörlés
  53. "És hogy Kukkoló a tutit akarja-e neked megmondani és a tudását fitogtatja vagy féltőn szeret azt beszéljétek meg."

    Ez egy nagyon jó kérdés. Mert bűnös ember lévén biza még ha csak tudat alatt is, de az ember szeret kioktatni másokat. Észre is veszem magamon sokszor, hogy csak úgy puffogtatom az érveimet, mindenféle szeretet nélkül... Mégis jól megideologizálom, hogy csak szeretetből teszem...

    Szóval tényleg bocsi, ha valakit megbántottam volna. Szóljatok rám :)!

    A másik, hogy ha jól értem, a stílussal van baj? Vagy azzal is, amit írok? Nem biblikus?

    Kukkoló

    VálaszTörlés
  54. Nem haragszom. Dehooooooooooooooooooooooooogy! :)
    Erre a mellékvágányra azért volt szükség csak, h tisztázódjon és így ezek az érzéseim ne mérgezzék meg a jövőbeli kapcsolatunkat. És köszönöm, h egyrészt megmagyaráztad, másrészt pedig nem vetted rossz néven :)
    (most csak az előzőre válasz, később lehet, h a másikra is)

    VálaszTörlés
  55. Sziasztok!

    Tia: Bocsánat, hogy ezzel előjövök, ha zavar vagy kellemetlennek érzed akkor nem kell válaszolnod, de írtad, hogy egyedül, gyülekezet nélkül vagy. Csak szeretném tudni, hogy mivel töltöd a vasárnapokat?
    Nekem volt egy hosszú időszakom mikor így voltam, és egy barátom is több évig nem tudott gyülibe járni, nem könnyű helyzet.

    Üdv:
    Zoli

    VálaszTörlés
  56. Kukkoló: jobb, ha mégsem válaszolok a másikra. (Nem ország-világ elé való)
    Zoli: leírhatnám, de ugyanilyen okból nem. Mindezzel együtt örülök a figyelmességednek. :)

    De ti nyugodtan :)
    Meg a többiek is :)

    VálaszTörlés
  57. Tia, melyik másikra nem válaszolsz? Kezdem elveszíteni a fonalat, de ez nálam nem egyedi eset :).

    VálaszTörlés
  58. Kukkoló!
    „A másik, hogy ha jól értem, a stílussal van baj? Vagy azzal is, amit írok? Nem biblikus?”
    Erre akartam írni egy pár sort, ha már így rákérdeztél. Csak egy meglátást, de szerintem ez nem az a hely, ahol egymást jellemezni kellene. Legalábbis én szívesen lemondok arról, h vki engem jellemezzen :) és magamból kiindulva, ha én nem örülnék neki, akkor kihagyom a lehetőséget, h ezt máson végrehajtsam. Érted már? De nehogy azt hidd, h vmi nagy elmarasztalásról lett volna szó. A jó tulajdonságaid amúgy is elnyomják azt, amit én kifogásolni tudnék.

    Rájöttem: én nem szeretem, ha túl sok szó van rólam :)

    VálaszTörlés
  59. Na jó Tia, ejtsük a témát, bár kíváncsi lennék, hogy mit írnál jellemzésként, mert abból tanul az ember.... De majd egyszer megbeszéljük személyesen ;). És annak örülök, hogy látsz bennem jót is :). Én is látok benned, sőőőőt :).

    VálaszTörlés
  60. Kijelentettem néhány napja, h ha pár millióan olvasnak, engem az nem zavar :)
    Az elmúlt napokban pedig többx hivatkoztam arra, h itt erről és arról inkább nem beszélnék.
    Összegzés:) mindaddig, amíg általánosságokról van szó, kit zavar a nyilvánosság, akik mellesleg vadidegenek. De amint rólam szól a sztori, már másként látom a szitut :)
    Úgy látom, hogy amit eddig magamból kitapasztaltam, az most mind semmirevalónak bizonyul. Számításaimban éppen én vagyok az ismeretlen tényező. Én ezeket nem is gondoltam magamról :) azt tudtam, h nem szeretek a középpontban lenni, de ezen a blogon való szereplés eddig nem zavart :) És most akkor még résen is kell lennem, mert még további számomra ismeretlen tulajdonságaimmal fogok összetalálkozni. De várom amúgy a találkozást :) Nemcsak magammal, veletek is :)

    VálaszTörlés
  61. Sziasztok blog-függők! :) Ezt a lehető legjobb értelemben írom...

    Köszönjük a reakciókat a felvetésünkre. Egyenlőre úgy döntöttünk, hogy marad így a blog, ahogy van. Viszont lehet, hogy lesznek olyan fülei, oldalai idővel, ahova csak a regisztrált tagok látogathatnak el a bizalmasabb témákhoz.

    Tényleg nagyon érdekes, hogy számos aktív kommentelő be sem volt/nincs regisztrálva, ugyanakkor a 37 beregisztrált egyedülálló nagy része teljesen passzív és még soha semmihez nem szólt hozzá.

    Az átgondolandó kérdések:
    1. miért nem regisztrálnak a megtért szinglik? Ezen belül a fiúk?
    2. miért nem írnak az emberek?

    1.
    mert nem tudnak a blogról
    távol áll tőlük az internet világa
    nem szeretik az online kapcsolattartást (beleértve a facebook-ot, skype-ot, emailezést)
    túl megalázónak tartják, hogy felkerüljön a nevük egy ilyen listára
    bizalmatlanok, nem tudják mire számítsanak, milyen kötelezettségekkel jár ez
    tartanak attól, hogy megvetik őket – akár keresztyének is, hogy ez nem Istentől van, ez már „erőltetés”



    2.
    nem szeretik a technikát, nem értik a rendszert, félnek, hogy mellényomnak valamit
    kell egyfajta exhibicionizmus, egy belevalóság, egy egészséges szereplési vágy, hogy ország világ elé leírja valaki a véleményét
    mostanra bár kiderült, hogy nem harapjuk le a fejét senkinek, de még mindig sokan tarthatnak attól, hogy a többiek mit fognak mondani vagy csak gondolni a megnyílvánulásukról
    a fenti érvek a kicsit már visszahúzódóbb személyeket teljesen kizárják ebből a fajta beszélgetésből és lássuk be, az egyedülállók között nem ritka, ha valaki nem annyira nyitott



    Én ezeket az indokokat hallottam eddig. Vélemények, reakciók, ötletek?

    Az imént kialakult beszélgetéshez 2 dolog:

    1. Itt vagytok páran, kialakult egyfajta bizalom. Bátorítanálak benneteket, hogy igényeljetek emailcímeket egymástól! nem hinném, hogy bárki is ezek után ne akarná megadni (persze csakis megegyezés után adhatjuk ki) és akkor mehetnek a bizalmasabb kérdések. Sőt, akár csoportemailek is, hogy ne legyen annyira „kettes” a dolog, hanem maradjanak ott a többiek is. Ez még nem jelent semmit, én úgy gondolom, csupán kicsit jobban megnyílhat az ember. Ti már itt egy baráti körré váltatok.

    2. Ezzel együtt azt is figyelembe kell venni, hogy ez egy blog és nem chatroom vagy fórum. Kaptunk már kritikát ezzel kapcsolatban (is), hogy úgy jobb lenne, de ez nem az. Itt témák jönnek, „irányított a fogalmazás” :) és ahhoz az adott témához lehet hozzászólni. Emögött a módszer mögött az van, hogy így az alapján alkothattok egy képet a másikról, ahogy egy adott témával kapcsolatban kifejti a véleményét, legyen az egy igehely, egy videó vagy az, hogy ki, mit csinál a szabadidejében. Kialakul egy profil, amiben talán ott vannak a legfontosabb infók és ez alapján lehet ismerkedni. Ez egy kicsit távolságtartóbb mint egy fórum vagy chat, de hosszú távon talán értékesebb. Olyan ez, mintha egy csoportban nem veled beszélgetne valaki, hanem figyelnéd őt, hogy beszél mással, másról.

    Meglátjuk mikorra jön össze a 100 fő, az is lehet, hogy csak egy év múlva fogtok találkozni. Addig sok-sok bejegyzés, megjegyzés jelenik meg itt, mely rendkívül jó alapja lehet a magyar egyedülálló keresztyének közösségének kialakításához. A hétvégével sem kell véget érnie ennek, valami más formában, vagy akár hasonlóan, folytatódhat ez.
    Ha egyszer lesz majd csak egy keresztyén házasság is ebből, akkor reméljük, nem hagyják majd ezt az ügyet és segítik majd ezt a szolgálatot a jövőben is az egyedülállók felé.

    VálaszTörlés
  62. Sziasztok!

    Tia: Pont azt akartam a szemedre vetni amit az első mondatodban írtál :)
    És nem figyelmes voltam, csak kíváncsi, nagy a különbség.

    Ha az ember egy közösség tagja akkor megkritizálják (jól megjellemzik a te szavaiddal élve), ez ezzel jár. De szerintem fontos a közösség épülése szempontjából, ha mindenki csak bólogat nem sok értelme van (szerintem). Több feléd irányuló kérdést nem teszek fel, bocsánat az eddigiek miatt is.

    szazszingli:
    Annyit szeretnék hozzáfűzni a mondandódhoz, hogy a kinti gyülekezetekben azt mondják kevés fiú van, szóval lehet itt is azért vannak kevesebben.
    A technikai részhez pedig csak annyit, hogy van egy nagyon jó barátom (fiú), de ő emailt se szeret írni, facebookot nem tudja használni. Említettem neki, ezt a blogot és azt mondta ha segítek neki beregisztrálni akkor szívesen eljönne a hétvégére, de nem is olvassa és nem is írogat ilyen helyre. Pedig nem buta gyerek, csak nem szereti használni az internetet, egyébként pedig járogat társkeresős táborokba. Nem mindenki olyan függő mint mi :)

    Úgy látom Kukkolónak érik a regisztráció :)

    Üdv:
    Zoli

    VálaszTörlés
  63. Helló Zoli! Látom, megjelent a hirdetés, tök jó :)
    Szerintem sem jó megoldás a bólogatás. Viszont az intés első körben „kettesben” történjen a meglátásom szerint. Light-os lehet itt is, persze.
    Átlépek az árnyékomon és mégis leírom a vasárnapokat.
    Amikor az idő engedi, átmegyek a 25 km-re levő városba, a templomba. (Biciklivel v motorral. Kocsim nincs:) De így októbertől-novembertől erre nem tudok vállalkozni, mert nem akarom, h ízületes legyen a térdem. Így ilyenkor neten hallgatom meg az igehirdetést. Most vasárnap (f)elolvastam a 4Mózest. És mivel advent van, meghallgattam kazettáról Lukács Evangéliumának a felét. Másik felét most vasárnap fogom. (4részletben szoktam, a 4adventi vasárnap, de idén vhogyan elmaradt) Este pedig a netről hallgattam meg a szomszéd városbeli igehirdetést (bár nem az aznapit, mert el vagyok maradva 2héttel, mert azért mindig mégsem jön ez össze). Tehát most ki sem tettem a lábam a házból, egész nap a Bibliával voltam elfoglalva. Szombat éjjel elmélkedtem Isten ajándékairól, és egy nagy hálaadás után érzem azt, h milyen közel van és nagy lelkesedéssel olvastam el a Mózes 4.könyvét (azért ezt, mert a héten fejeztem be ezt a könyvet részletekben és egészben is jó elolvasni).
    De általában nem így telik el egy vasárnap. Kevesebb ige, több (főnév:) ember. De igazából mindig más.

    Te is leírod?

    VálaszTörlés
  64. Tia, én köszönöm, hogy leírtad a vasárnapodat. Mégpedig azért, mert jól megszégyenültem általa (és ez pozitív, így hálás vagyok Istennek, hogy felhasznált téged ebben :)). Kb. 1 hete formán érzem azt, hogy elhanyagolom Istent. Ez több dologban is megnyilvánult: a vasárnapi istentiszteleten felháborodtam, hogy Isten milyen önző. A felháborodás a szégyennel párosult, hogy hogy érezhetek ilyet, de nem tudok mit tenni, így éreztem....Kb 4 napig Bibliát sem olvastam (mert nincs rá időm. Jó vicc, arra van időm, ami fontos, ergo a Biblia-olvasás nem fontos...). Egy ifis társamról elkezdtem rosszakat gondolni, hogy csak megjátsza magát, .... (miközben tudom, hogy nem, mert annyira érdekli a Biblia, hogy ritkán látni ilyen lelkesedést...). És még sorolhatnám...
    Többen írtátok már, hogy milyen Ige kíséri végig az életeteket. Én kb fél éve mindig ebbe botlok bele: Az ember szíve gondolatának minden alkotása szüntelenül csak gonosz (1Móz 6:5b). Léptem nyomon magamra ismerek....
    Kálvin mondta, hogy az ember élete folyamatos bűnbánat. Azt hiszem kezdem érteni. És ilyenkor értékelődik fel Krisztus áldozata. Mi közöm nekem a felséges, tiszta, szerető Istenhez? Mit tudok neki adni? Hát semmit, sőt, csak rosszat. És Ő mégis szeret? Ó érthetetlen kegyelem. SDG

    Kukkoló

    (Tia, komolyan csak irigykedem (újabb bűn...), h így el tudsz tölteni egy napot Istennel :)).

    VálaszTörlés
  65. Tia!

    Hát igen! Amikor írtad, hogy "(Nem ország-világ elé való)
    Zoli: leírhatnám, de ugyanilyen okból nem." sok minden rossz megfordult a fejemben. Ezért sem értem, hogy a fenti bizonyságtételedet (mert számomra az)
    miért nem akartad mindenkivel megosztani... És örvend a szívem (hogy én milyen fennkölt tudok lenni néha...), hogy megtetted!

    Kívülálló

    VálaszTörlés
  66. Sziasztok!

    Köszi, hogy leírtad Tia és ez tényleg bizonyságtétel. Örülök, hogy megosztottad. Amúgy egyáltalán nem biztos, hogy romboló az egyedüllét, jobban Istenre tudsz figyelni, mert nincs ami elterelje az idődet, figyelmedet.

    Az én vasárnapom olyan, hogy korán kelés, mert 9-kor kezdődik az istentisztelet sétálva megyek legtöbbször, mert akkor ki tisztul a fejem és így próbálok hangolódni, hogy ne terelje el semmi a figyelmemet (és persze nem is kell messze mennem kb 10-15 perc). Bár mostanában már a lakótársammal együtt megyünk akkor nincs csendes elmélkedés, de nekem ennyit megér, hogy ő is ott van.
    Az istentisztelet általában 1 órás, utána majd egy órát szoktunk beszélgetni (fiatallal, időssel, valakivel csak ekkor találkozok), közösen énekelni. Elmosogatjuk a teás poharakat (mindig van kikészítve meleg tea, néha sütemény). Régebben volt közös imádkozás a fiatalokkal, ami sajnos megszűnt, lehet nekem kellene jobban kiállni érte, de én úgy vagyok, hogy ami nem megy örömmel és őszintén azt nem erőltetem (de nagyon hiányzik...). De persze van helyette sütizés (régebben az imakör után volt)... ez egy elég komplex dolog, mert szinte szentségtörést jelent ha nincs... persze nyilván ez butaság, de ha ismernétek azt aki ezt szokta koordinálni akkor megértenétek :). Ezt azt jelenti, hogy mikor mennyien (3-10 fő) elmegyünk egy cukrászdában és beszélgetünk. És általában hitbeli dolgokról, az igehirdetésről, Bibliáról, Istenről, persze az életünk dolgairól is. Ez nagyon sokáig elszokott húzódni. Ezután ha olyan a helyzet akkor közös ebéd szokott következni (de ez már szűkebb kör, legtöbbször csak 3-an), persze egy étteremben, vagy menzán. És amit legjobban szeretek ebben, hogy itt is Isten áll a középpontban, ő a beszélgetésünk tárgya és órákra belefeledkezünk (mondjuk ez is hullámzó). Általában 3-4 óra van mire hazaérek, most advent idején kijárunk a főtérre énekelni, hívogatni az embereket a gyülibe. Ilyenkor estére marad a Biblia olvasás. Nekem ez nagyon furcsa, ilyenkor érzem valahogy azt, hogy tényleg testvéreim vannak, lelki testvérek. Nem tudom, hogy ez mennyire az Úr napjának megszentelése... de én így töltöm.

    Egyébként reggel szeretek Bibliát olvasni, imádkozni (ilyenkor még friss vagyok, estére nagyon elfáradok). De még így is sokszor azon veszem észre magamat, hogy csak ülök a Biblia felett de nem azon jár az eszem, hanem az élet problémáin, amit utána nem is viszek Isten elé...

    Amit sokszor "érzek", hogy nagyon belekényelmesedtem a helyzetembe. Élvezem a gyülit, a közösséget, az igehirdetést, néha csinálok ezt, azt, de alapvetően valami langyos lábvíz. Persze a próbatételektől félek és lehet emiatt nem teszek semmit.

    Kívülálló te hogy töltöd a vasárnapot? (Persze, ha neked se sértő.)

    Üdv:
    Zoli

    VálaszTörlés
  67. Kívülállónak: Hát mert én alapjában véve introverált ember vagyok.
    Meg azt sem szeretném, ha most azt gondolnátok rólam, h vmilyen „jó” vagyok.
    Mert nekem is van olyan is, amit Zoli írt, h imádkozás közben elkalandozok. És még egyéb is…

    Lehet, h most nagy butaságot fogok kérdezni, de amit írtál, Zoli, elbizonytalanít. Én úgy tudtam, h ha olvassuk a Bibliát, akkor elelmélkedve rajta a saját életünkre is vonatkoztathatjuk. Mindenkinek személyesen is lett írva. Tehát én is címzettje vagyok. Olvasunk egy-egy részt belőle és elgondolkozunk, h ez vajon a mi életünkben mit jelent. Én így tudtam.

    Konkrétan:
    Tegnapelőtt olvastam:
    „Az Úr, a mi Istenünk, így beszélt hozzánk a Hóreben: Elég sokáig laktatok már e mellett a hegy mellett. Induljatok útnak, és menjetek az emóriak hegyére, meg az azzal szomszédos területekre, …” 5Móz1,6
    És tegnap megakadt a szemem ezen a részen: elég sokáig laktatok már (itt), induljatok útnak... És én most arra gondolok, h akkor most már elköltözhetek innen. Vagy én rosszul gondolom?

    Ábel, kérlek, te is írd le a véleményedet ezzel a kérdéssel kapcsolatban. (nem azt, h elköltözzek-e :) hanem, h magunkra értelmezzük az olvasottakat v ne? Tudom, h buta kérdés, de én ezt nem tudom.

    VálaszTörlés
  68. Sziasztok!

    Tia: nem vagyok teológus, se lelkipásztor, sőt még lelki vezető se... ezt vedd figyelembe. És habár lehet határozottnak tűnök nem vagyok az :)

    Én ahogy írtam is Isten a Biblián keresztül tanít és vezet minket, tehát muszáj magunkra értelmeznünk a Bibliát, de nem mindegy, hogy hogyan :). (nem hiszem, hogy látomások, hangok alapján vezet, de az életünket formálja, alakítja, nem véletlen az ami velünk történik)
    Róma 12,2 Isten az elménk megújulását akarja, hogy gondolkozzunk az ő igéjén és úgy kövessük az ő akaratát.

    Jó hogy hoztál példát:
    Ha azt mondod, hogy csak egyedül emiatt az egy ige miatt költözöl csak, akkor azt mondom, hogy nem helyes a Biblia értelmezésed. Lehet, hogy nem igaz amit most írok, de ezzel Istenre hárítod a felelősséget, ő írta és én megcselekszem lesz ami lesz. Nem egy megfontolt, átgondolt döntés hozol. (Megvizsgáltad mi Isten akarata vagy csak hozol egy bizonytalan döntést?) Valamikor jó a vak hit is, de amikor Jézus mondja Péternek, hogy jöjjön ki a hajóból és járjon a vízen annak is hosszú előzménye volt.
    Ezt bibliasuliban tanultam okosabb és komoly hívő emberektől, nekem nagy segítség, hogy hogyan olvassam a Bibliát és ha ezeket végig gondolom egy-egy ige kapcsán sokat épülök:
    1. Mit tanít az igeszakasz Istenről, milyen tulajdonságát ismered meg?
    2. Mit tanít Krisztusról?
    3. Milyen bibliai igazság, alapelv van benne? (hitvallásunk)
    4. Mit higgyek a szakasz alapján?
    5. Milyen pozitív, negatív emberi viselkedést látok?
    6. Miben hasonlít az én életem, gondolkodásom, helyzetem az ott leírtakhoz?
    7. Mi az ami hiányzik az életemből? Mit tegyek? Miben változzak?

    Ami itt is érdekes, hogy az ige alapján először Istenre nézzek, higgyek és csak utána foglalkozzak magammal... ez is alázatra tanít engem.

    Ábel én is várom a válaszod, ne vak vezessen világtalant...

    Üdv:
    Zoli

    VálaszTörlés
  69. Köszi, Zoli!
    Ahogy tegnap leírtam a kérdésemet, utána meghallgattam az Oázis közösségen a „Döntéshozatal 1-3” első részét (a többit is meghallgatom majd a napokban, mert nagyon jó:) Abban ezek a tanácsok vannak felsorolva a döntés meghozatalához:
    1. Istennek mi volt a terve Jézussal?
    2. Hogy illeszkedik Jézus Isten tervébe?
    3. Mi Isten terve a világgal?
    4. Én hogyan illeszkedek be Isten tervébe?
    A te kérdéseidet, ha olvasom, ugyanúgy nem tudok dűlőre jutni, mint ezzel a 4-gyel :) Tehát bölcsességet kértem és kérek az Úrtól!
    Ha arra gondolok, h közösséghez kell tartozni, akkor ezt az igeszakaszt vehetem egy bátorításnak. Hozzátartozik az igazsághoz, h én szeretnék már innen elmenni, de ehhez nem kaptam sem bátorítást, sem a körülmények nem úgy alakultak, sőt inkább éreztem, h maradnom kell, mint mennem. És most úgy gondolom, h Ábel nagyon kihangsúlyozta, h gyülekezet kell. Mindnyájan közösségben töltött időkről írtok, h azzal mennyit lehet növekedni. És érzem is a hiányát. Te írtad vmelyik nap, h imakérés lehet, h legyen közösségem – köszi:), és most ez az ige.

    És ti hogyan látjátok ezt??

    VálaszTörlés
  70. Sziasztok!

    Vártam, hogy hátha lesz még hozzászólás, de úgy látom, ez a téma mindenkinek nehéz... Vagy csak nem olvastátok :)?

    Tia, ha megengeded, fűznék hozzá pár gondolatot. Hozok egy sarkított példát, Hós2:1 Menj,végy magadnak parázna feleséget és parázna gyermekeket... El tudok képzelni olyan helyzetet, hogy valaki épp nagyon küszködik, mert nagyon szerelmes valakibe, aki nem hívő. És olvassa ezt az Igét, és bátorításnak veszi. Holott tudja, hogy Isten előtt nem kedves a felemás iga. Ezt csak azért írom, mert könnyen el lehet csúszni, és talán ebből a példából látszik, hogy mennyire. És itt jön a felelősség-hárítás, amit Zoli is írt, hogy de hát Isten mondta.....
    Ugyanakkor nálad szerintem igen erős érv a távozásra, hogy nincs gyülekezeted (az 5Móz 1:6-tól függetlenül).
    Hogy a feltett Biblia-értelmező kérdésekre válaszoljak: Az 5Móz1:8 alapján nekem két fontos tulajdonsága is felcsillan istennek: hűséges és szuverén. Az 5Móz1 későbbi szakaszaiban is ez látszik, illetve az, hogy igazmondó. Elvetendő emberi tulajdonság a hitetlenség, Isten kétségbe vonása. Arra bátorít a szakasz, hogy Isten ígéreteiben bízni kell, mert Ő azokat teljesíti.
    Az Isten terve kérdéskör már kicsit bonyolultabb...Ott talán az lehet a fő kérdés, hogy mi szolgálja Isten dicsőségét? (De ezt tudom, hogy nagyon elvont. Erre mindenkinek magának kell rájönni a saját életében. Megsúgom, ezzel én is bajban vagyok....)

    Üdv.Kukkoló

    VálaszTörlés
  71. Sziasztok!

    Sajnos nem nagy aktivitás volt a hétvégén. De szerintem ez egy nagyon kényes téma. Mármint Isten vezetése az életemben/életünkben.
    Tia: Az biztos, hogy közösség kell. Sok igehirdetést hallottam arról, hogy nem lehet Robinson keresztyénként élni. De a te esetedben nem az van, hogy te tagadod meg a közösségbe járást, mert annyira nem bírod elviselni a tesókat... (sajnos van ilyen is). Mondjuk emberenként is változó, hogy ki hogy látja Isten vezetését. Az biztos, hogy ahogy Kukkoló is írta igék kiragadása könnyen Biblia ellenes dolgokba vihet be. Ezért is fontos, hogy a teljes írás tükrében nézzük az igéket. Én úgy látom, hogy Isten a Bibliában elénk ad egy tág teret és abban mozogjunk szabadon és csak oda rak korlátokat, amik már tényleg veszélyeztetnek minket. Csak sokszor könnyebb törvényeskedni, mert akkor nincs felelősség, csak szabályok, amiket meg kell tartani. (milyen legyen a böjt, flörtölhet-e keresztyén, nézhet-e tv-t, öltözködés, internetezhet-e, ha igen mennyit és milyen oldalakat, stb)
    Abban biztos vagyok, hogy semmi se véletlen az életünkben (kiket ismertem meg és mikor, hova születtem, hol élek), de én ennek nem látom sokszor a célját. Ha azt mondod, hogy szeretnél közösséget akkor azt mondom jót kívánsz és ehhez nem is kell konkrét ige. Egy példát mondok: a gyülekezetünkben volt egy férfi aki elvesztette a munkáját és egy évig volt munkanélküli, felélte az összes félre tett pénzét és már nem tudta mit csináljon, mikor munkát ajánlottak neki, de feketén ment volna a fizetése, akkor olvasta azt az igét, hogy "Akarom azért, hogy imádkozzanak a férfiak minden helyen, tiszta kezeket emelvén föl harag és versengés nélkül." Ami volt is itt néhány hete. És őneki ez megerősítés volt, hogy azt a munkát ne vállalja el és még hosszú ideig nem volt munkája, de mindene megvolt (étel, fedél, ruha). De erre bárki mondhatja, hogy ez ige nélkül is ment volna, hiszen egy keresztyén tisztességes, de ott mégis ez kellett és komoly próbatétel volt, hiszen munkanélküliség komoly hatással van az életünkre, de azt a döntést is neki kellett meghoznia.
    Egyébként szerintem az az ige (5 Móz 1,6) se a költözésről szól, ha csak a legalapvetőbbet nézzük, nem is volt honnan elköltöznie Izraelnek, hiszen le se telepedett, útközben volt, ráadásul egy elég komoly büntetés miatt... hanem inkább arra, hogy Isten megtartja a szavát még a mi bűneink ellenére is...
    De az jó, hogy keresed Isten akaratát, ez nagyon fontos, én inkább a saját vágyaimat hajtom.

    Üdv:
    Zoli

    VálaszTörlés
  72. Sziasztok!

    Rég hallattam már magamról... és őszintén szólva sokat gondolkodtam az elmúlt napokban. Csak azt nem tudom, hogy közkincsé tegyem-e a gondolataimat. Itt van például a 2011. december 14. 23:05 hozzászólása százszinlinek ami mellett, akarva akaratlanul, elsiklottunk... vagy Tia kérdése, hogy én hogyan töltöm a vasárnapomat...

    Szóval gondolatok vannak, írás nincs (egyenlőre).

    Kívülálló

    VálaszTörlés
  73. Szia!

    Igen, hiányoltalak. Ha gondolatok vannak az jó, nagyon jó. Írás pedig majd lesz :) Remélem nem miattunk nem írod le. Százszingli feltevésére akarva nem reagáltam, mert nem tudom miért ilyen a helyzet amilyen...

    Üdv:
    Zoli

    VálaszTörlés
  74. Sziasztok!

    Százszingli bejegyzésére én sem reagáltam. Érintve vagyok, nem vok regisztrált, de írogatok.És ha felteszem a kérdés, h miért nem regisztrálok....Komolyan nincs épkézláb érvem/kifogásom rá....(Talán, h kötöttséggel jár? De milyen kötöttséggel????.....)
    Ez a forma nekem tetszik. A témákhoz mindenki hozzászólhat, így láthatjuk, hogy ki mire hogyan reagál. Mint egy Biblia-óra :).
    Kívülálló, én várom a hozzászólásodat. De ha nem szeretnéd velünk megosztani, az sem baj :).
    Tia, segített valamit a válaszunk Zolival, vagy még tanácstalanabb lettél, mint valaha?

    Kukkoló

    VálaszTörlés
  75. Sziasztok!

    Ha már otthonról van szó ebben a topikban és eléggé őszinte lett a légkör...

    Szóval mi Kukkolóval ismerjük egymást, egy gyülekezetbe járunk. Nem akartuk titkolni a dolgot, inkább nem akartuk közhírré tenni, de úgy gondoljuk, hogy a kellemetlenségek elkerülése végett elmondjuk. Nem szeretnénk, ha becsapva éreznétek magatokat. Egyébként én lepődtem meg legjobban mikor megtudtam, hogy ő is írogat ide :)

    Üdv:
    Zoli

    VálaszTörlés
  76. Hali!

    Bizony, így van. Én sem tudtam Zoliról, hogy ide ír, de felismertem a hozzászólásairól :).
    Egyébként szerintem valahol feltűnő volt, hogy egymáshoz nem nagyon szólunk...

    Kukkoló

    VálaszTörlés
  77. Sziasztok!

    Ej, ha!

    Ehhez két gondolatom lenne. Ezek szerint Zoltánon "múlik", hogy Kukkoló mikor regisztrál be. Szóval hajrá Zoltán csak kitartóan; bár lehet, hogy be sem kell neki regisztrálnia, mert okafogyottá válik a dolog... :p.

    Másrészt még Tia-nak kell a gyülekezetetekhez költöznie és tényleg kívülállóvá válok :).

    Áldás, békesség!
    Istenünknek dicsőség!

    Kívülálló,
    aki egy másik gyülekezetbe jár...

    VálaszTörlés
  78. Szia Kívülálló!

    Máris lepasszolnál, nem ééér :D.
    Egyébként Marietta és Ábel sem hozzánk járnak, szóval nem vagy még kívül semmin :).

    Kukkoló

    VálaszTörlés
  79. re: 2011. december 21. 9:24 és 2011. december 21. 10:12
    ez mekkora!!!:DDD

    VálaszTörlés
  80. Köszi, h leírtátok a meglátásaitokat :) és ezekkel is segítettetek nekem.
    Bár maradtak megválaszolatlan kérdéseim :)

    Meghallgattam az Oázis közösségen a döntéshozatallal kapcsolatos videókat. Úgy tűnik, igazatok van: nem egy-egy kiragadott részletet kell megragadni a Bibliában, nem egy-egy igét, hanem az egészet egységben. Ahogyan ti is írtátok már.
    Viszont az egy-egy igén való elmélkedés az nagyon jó dolog. De szerintem ezt ti is így látjátok.

    Hááááááááááááááát, én nagyon meglepődtem azon, h ti ismeritek személyesen is egymást. Még az is lehet, h én meg szomszéd vagyok :)

    VálaszTörlés
  81. Tia, az egy-egy Igén való elmélkedés jó dolog, ez így van. Én sokat gondolkoztam 2 Igén:
    Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; (Fil 2:5-7)
    Ez a nem tekintette zsákmánynak engem nagyon megfogott. Én annyi mindent (ennél fényévekkel kisebb dolgokat) zsákmánynak tekintek...
    A másik Ige az 1Móz 6:5b, de jut eszembe, azt már írtam :).

    És csak hogy tovább fűzzem, Zoli szomszéd is, kb 3 percnyire lakik ;).

    Ja és igen, megválaszolatlan kérdések mindig vannak, nem csak neked, hanem másoknak, nekem is. De erre szokták azt mondani, hogy egy óceánt nem lehet beleönteni egy hordóba. Isten végtelen, a mi véges agyunk soha nem fogja kiismerni....

    Kukkoló

    VálaszTörlés
  82. Kedves Kukkoló!

    "Máris lepasszolnál, nem ééér :D."

    Egyrészt nem is tudom ki tartja itt a három lépés távolságot. Másrészt Zoltán nem nagyon kapkod, lehet, hogy Ő már tud valamit... :D.

    Kívülálló

    VálaszTörlés
  83. Kívülálló, úgy beszélsz, mintha te ismernéd Zolit és nem én :). Kezdek összezavarodni....

    Mindenkinek Áldott, Békés Karácsonyt kívánok! Holnap megyünk haza, ahol nincs net, így valószínűleg már csak az új évben tudlak titeket köszönteni... :S

    Kukkoló

    VálaszTörlés
  84. Csatlakozom Kukkolóhoz és én is
    *Áldott Karácsonyt*
    kívánok mindenkinek!

    VálaszTörlés
  85. MegrendeltemnetenaGoodNewstólazokatakönyveketamiketSzázszingliajánlott.
    KértemIstenthogysegítsenebben.
    Gondoltamanővéremnekkarácsonyraadokegyet.
    Tehátazegyikből2trendeltem.
    Éskiderülthogyazajánlott3könyvből1edülaDobsontnemolvastamégésakartismárolvasnitőle:)
    SDG!

    VálaszTörlés
  86. Igen, járok gyülekezetbe. Nagyon építő, hála az Úrnak! Nemcsak vasárnapi alkalmakra, hanem Bibliaórára is, ami nagyon várok jövő évben újra lesz...Szóval van feladatom, és elnézést, h. ritkán vagyok, de szilveszterre "benézek"...Addig is Úr drága gondviselő kegyelme legyen Mindenkin!

    VálaszTörlés
  87. Füle Lajos:
    Híd

    Az igazi LÉLEK egybeköt,
    a hamis lélek szétszakít.
    Tanok és másságok fölött
    egymáshoz így vezet a híd.

    VálaszTörlés
  88. Csak most olvasom ezt a régebbi bejegyzést.
    Hát igen, tényleg érdekes kérdés ez, hogy költözzünk vagy sem, és ha igen, mikor és hová? :)
    Ez mindenkinél másképp alakul, másképp hozza az élet, jobban mondva másképp alakítja Isten.
    Egyénenként változó, hogy ki milyen életkorban és milyen élethelyzetben hoz meg egy ilyen döntést.
    És hát hogy mi a jó válasz erre a kérdésre, hogy mikor és hova költözzünk, hát ez változó lehet.
    De mindenesetre a döntés előtt mérlegelnünk kell a lehetőségeket és nem érdemes hirtelen döntést hozni.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.