2012. november 15., csütörtök

13. Fejezet: Búcsú a hamis reménytől

Könyvklub folyt. köv.





„Gondolni sem akarok arra, hogy szakítsak vele. Ő is szeret engem, és sok szempontból nem is kívánhatnék nála jobbat magamnak!"

- Akkor ne panaszkodjon az uralkodó és ítélkező természete miatt, vegye feleségül és legyen vele boldog! Sok szerencsét!
- Ezt nem tehetem meg, az őrületbe kergetne.
- Akkor mit szeretne?
- Nem tudom. Valahogy segítenem kell neki, hogy elfogadóbb legyen, és ne dirigáljon annyit, vagy pedig nekem kellene türelmesebbnek és elfogadóbbnak lennem vele szemben, amíg meg nem változik.”



A 12. fejezet  arról szólt, hogy legyünk hűek önmagunkhoz és lelki értékeinkhez. A fenti szövegrészlet ennek éppen az ellenkezőjét mutatja be. Tisztán kell látnunk saját és partnerünk határait. Előfordulhat, hogy fájdalmas az ébredés: vágyaink és a tények egyáltalán nincsenek összhangban. A könyv szerzői szerint a jó reménység gyökere a valóságban van. A vágyak és a tények nem feltétlenül összeegyeztethetetlenek, de a sérülések elkerülése végett érdemes megvizsgálni, hogy van-e remény a változásra.

A Biblia nagyon sok helyen említi a reményt:
„Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet…“ 1Kor 13,13
„a reménység pedig nem szégyenít meg…” Rm 5,5
Ám van a reménynek egy másik fajtája, mely beteggé teheti az embert:
„A hosszú várakozás beteggé teszi a szívet.” Péld 13,12
Ha a várakozás, reménykedés nem hozza meg gyümölcsét, akkor az önáltatás helyét könnyen átveheti az elkeseredés.


Remény vagy vágyálom?

„Ne feledkezzünk meg két fontos igazságról:
1. Ha karba tett kézzel ülünk, és reménykedünk a változásban, a lehető legnagyobb balgaságot követjük el.
2. "Változást előidéző tényező" híján a múlt előrevetíti a jövőt."

Mi a teendő, ha a szeretett személy változásra/ változtatásra szorul?
Ideális esetben a partnert lehet szembesíteni a problémával, melyet meghallgatva elkezdődhet a fejlődés és a változás. Előfordulhat az is, hogy a partner átérzi az okozott fájdalmat, bocsánatot is kér és ígéretet tesz a változásra, de az mégsem következik be. Ilyenkor már nem elég a próbálkozás, hanem aktívan kell keresni a gyógyulás útját. A közös épülésnek útja, ha mindkét fél belátja saját hibáját.
A hajtóerőt maga az egyén adja, önmagát hajtja, hogy jobb lehessen, változzon, éppen ezért nincs szüksége noszogatásra.
Isten hajtóereje a változásban:
- Isten nem szenved szeretethiányban, Ő a Szentháromság szeretetében él, nem szorul az emberekére. Mi se érezzük magunkat egyedül, legyenek barátaink, társaink, támogató és szerető környezetünk.
- Isten igazságosan cselekszik, nem felelős problémánkért. Vállaljuk a felelősséget, ha nehéz helyzetet idéztünk elő, ne a partnerre mutogassunk!
- Isten felhasználja az emberi segítséget, mi is használjuk! Segítség lehet egy lelkigondozó, lelkész, barát.
- Isten reálisan látja helyzetünket, és megbocsát. Tudja, mire vagyunk képesek, nem vár se többet, se kevesebbet. Mi sem lehetünk maximalisták, ha küzdeni akarunk a problémáinkkal.
- Isten esélyt ad a változásra, kivárja a megfelelő időt türelemmel és mellénk áll.
- Isten hosszútűrő és kivárja, hogy rászánjuk magunkat az első lépésre. Szeretetből van mellettünk, velünk együtt szenved és vár. Ám a hosszútűrés nem egyenlő az örökké tartó türelemmel, annak is van határa. Isten is visszavonul, ha a várakozás hatására sem történik változás.
- Isten hagyja, hogy a magunk feje után menjünk, elfogadja döntéseinket.
  
Ha a partner szeret, de nem szerelmes :-(
Talán a legrosszabb, amit az ember hallhat kedvesétől: … kedves vagy, veled nincs semmi baj, de én nem vagyok szerelmes... Mit lehet ilyenkor tenni, van-e remény?
Egy kapcsolat alakulhat barátságból is, ez igen nehéz helyzet, hisz az egyik fél már szeretne továbblépni, miközben a másik nem vesz észre ebből semmit. Nem érdemes ajtóstól rontani a házba, de világosan értésére lehet adni a másiknak, hogy barátságnál többet szeretnénk. Figyeljük meg, hogy miként reagál a másik, íme egy példa:

"Épp most ért véget egy hosszú kapcsolatom, némi időbe telik, míg ismét tudok bízni valakiben.” -ez elfogadható

"Szerintem remekül megvagyunk együtt, úgyhogy jó lenne továbbra is találkozgatni.”-  ez már kevésbé biztató

Nehéz a szív ügyeiben tisztán látni, jól dönteni, de ha lehetséges kíméljük a hamis illúzióktól. „Legyünk résen, amint elhangzik a „Szeretlek, de nem vagyok szerelmes beléd...” kezdetű mondat. Ez a kijelentés ugyanis általában függő személyiségre utal, aki csak azért keresi a kapcsolatot, hogy rátámaszkodhasson, és vonakodik a felelősségvállalástól.”

Védelmet jelenthet az őszinteség, a felelősségvállalás, a kedvesség, a jól meghúzott és betartott határvonalak, megbocsátás és hasonló értékekhez való hűség.


1 megjegyzés:

  1. Köszönöm! Nekem szól.

    „A hosszú várakozás beteggé teszi a szívet.” Péld 13,12
    Igaz. Én már itt tartok.
    "Ha a várakozás, reménykedés nem hozza meg gyümölcsét, akkor az önáltatás helyét könnyen átveheti az elkeseredés."
    Elkeseredés? Fordulhat megalkuvásba. Fordulhat közönybe. Fordulhat melankóliába. Fordulhat dühbe. Fordulhat kapálózásba. Fordulhat önpusztításba. Ezekről tudnék írni.
    Nagyon szépen és számomra hitelesen írtál Isten hajtóerejéről! Köszönöm!
    És végül, amiről a poszt szól: arról, amikor nehéz nemet mondani, de kell. Ez is ismerős. És ebben is igaznak érzem a véleményed:
    "Védelmet jelenthet az őszinteség, a felelősségvállalás, a kedvesség, a jól meghúzott és betartott határvonalak, megbocsátás és hasonló értékekhez való hűség."
    Védelmet (nagyon jó szó!) hiszen a magányos ember kiszolgáltatott és az idő múlásával egyre betegebb és kiszolgáltatottabb lesz. Mégse veszítse el a fejét. Legalább is, ne teljesen. Adja alább, ne keményítse a szívét (bezárkózás), de legyen kedves azokkal is, akikre eddig nem is gondolt, mint társra. Legyenek jelek és határvonalak az életében. pl. a párom elolvassa a telefonomban az sms-eim. Vagy az email-levelezésem. Ez jó jel arra, hogy nem bízik meg bennem. Vagy nem veszi figyelembe, hogy én mit szeretnék vagy nem szeretnék. Ez pedig jó jele az egocentrizmusnak. Vagy olyan dolgokat művel, amelyek engem megbotránkoztatnak. Ez annak a jele, hogy más értékrendet vall. Vagy ha komolyan szeretnék vele megbeszélni valamit, akkor elvicceli, elkeni, terel, másról kezd beszélni. Ez azt jelenti, nem partner. Vagy ha látványosan nem boldog egy kapcsolatban, amelyet maga is akart. Ez is riasztó jel, annak, aki képes túllátni a saját boldogságán.
    Szóval, elköteleződés, segítő szándék, elfogadás ide vagy oda, van, hogy nemet kell mondani. Még ha a hosszú várakozásba bele is betegszik az ember.
    De ez nem menti fel az állandó éberség, az állandó keresés, a bizalommal odafordulás alól. Túl hosszan vártam? Lehet. Elkeseredtem? Lehet. Melankólikus, depressziós, dühös vagy önpusztító lettem? Lehet. Lehet, hogy ez a megaláztatás válasz a túlzott elvárásokra és a kevélységre. El tudom fogadni? Tudok-e örülni annak, amit adna az élet? És itt leszámítolom, amire nemet kell mondani.
    Ezért: aki szingli (beteg szívű), bíztatom: merjen odamenni másokhoz, felajánlani azt a nem jót, ami ő, de azt a szeretetet, elfogadást, kedvességet is, ami ő. A blogon elég jól összeszedtük, mi fontos egy egyedülálló keresztyén számára. Ezt tartsa szem előtt, ne nézze le a koldusokat, mert mindannyian koldusok vagyunk Isten kertjében. Fél lábbal a paradicsomban. Egyik oldalról ott a szeretetkapcsolat a Teremtővel, a Megváltóval és a Szentlélekkel, de itt, ezen a földön is megtalálhatjuk a szeretetet a társunkkal. Csakhogy ehhez előbb koldussá kell válni, a szeretet, az elfogadás koldusává. "Szelíden, mint a bárány és okosan, mint a kígyó." Nem beérni a csillogó rézérmével (nem mind arany...) de meglátni a szépet a másik emberben is aki nem akar arannyal kecsegtetni, de szilárd, mint az acél.

    :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.