Ez így van. Ezt Isten is tudta. Ezért voltunk osztály, majd padtársak - akaratunkon kívül. Egészen közel kellett kerülnünk egymáshoz, évekig barátoknak lenni, együtt szolgálni, hogy jól megismerjük a másikat és felismerjük benne a társunkat.
Az egyedülállóknak, úgy gondolom, ma két hatalmas falat kell megmászniuk:
1. belső kihívás
Elengedni az elvárásokat, lerombolni vagy éppen újjáépíteni azokat, hogy mit képzelek el magamnak, milyen (külsőleg, belsőleg) a hozzám illő pár.
Még ha őszinte tükröt tartunk is magunk elé és jók vagyunk önismeretből (már ez is nagyon nagy szó), akkor is az esetek 99%-ában az embereknek fogalmuk sincs, hogy milyen párral "működne" a házasság egy egész életen át. Nem könnyű, mert az idealizált képet valahol mindig építi az ember magában. Lehet-e egyáltalán ezt teljesen elengedni, valahogy átadni az irányítást? Nem tudom, de ehhez kapcsolódik a második megmászandó fal.
2. külső kihívás
A ma egyedülállója az, aki talán még soha nem látott árral szemben úszik az elidegenedés és a kapcsolatleépítés társadalmában. Az "egyszemélyes csoport" (Csányi Vilmos) világában minden megoldható, megélhető egyedül. Ebből kimozdulni, ezeket a kényelmi köröket átlépni, hatalmas teljesítmény. Mégis, meg kell próbálni a lehetetlent: barátkozni kell. Igen, ez szinte lehetetlen. A mai világban, egyedülállóként, dolgozó, adott munkakörű, beosztású, beállt rutinnal rendelkező zömében 30as fiúknak és lányoknak barátokat szerezni és velük rendszeresen időt tölteni.
Pedig ez egy fontos dolog, nagyon. Míg a randevúzás, tudatos ismerkedés is rendkívül hasznos, célravezető lehet, talán még ennél is fontosabb, hogy nyissunk az ellenkező nem felé a barátság szintjén. (Szerintem a randevúzást még nem értjük hazánkban, mivel nincs háttere, nem tudják az emberek miről szólna, keveseknél látom, hogy jól működne.)
Ha ez nem történik meg a feleségem és én közöttem, akkor garantálni tudom, hogy a randevúzásunk egy alkalomból és egy kellemetlen email/sms váltásból állt volna. Ezzel ő is így van, mert annyira másak vagyunk és annyira más párt képzeltünk volna el magunknak. De Isten jobban tudta, hogy mire van szükségünk, mint mi gondoltuk, hogy mi jó nekünk.
Ábel
Ábel!
VálaszTörlésKöszönöm. Egyet tudok érteni. Jó ez az írás, szerintem, nekem sokat ad, szerintem fontos. Igen. Hitelesnek tartom. Köszönöm.
> Szerintem a randevúzást még nem értjük hazánkban, mivel nincs háttere, nem tudják az emberek miről szólna, keveseknél látom, hogy jól működne.
Igen. Nagyon igaz. A szingli találkozó után "randiztam" egy lánnyal, aki a "randi" végén megkérdezte, szimpatikus-e nekem. Mondtam, hogy igen, nagyon... erre ő: "mert te nekem nem"... :) Elvétette. Saját magára figyelt, hogy én belőle milyen érzelmeket váltok ki. Nem engem látott, csak saját magával volt elfoglalva. Sajnálom. Őt. Nem, mert én akkora jó lennék, nem ebben a konstellációban. Ha egy 180-as barna, sikeres (befutott) fickó jött volna, arra valószínűleg igent mondott volna (?) kellett volna mondani (?) Azt és azért sajnálom, mert ő a fizikai világon túl nem tud lépni. Nem a másik szándékát, lényét nézi, csak a magában kialakult érzelmekre reflektál. És ha "igent" mondott volna, akkor is egy érzelemre mondott volna igent. Ez pedig igen kevés. Persze több, ha emögé magát odateszi, de akkor már nem csak az érzelmeire, hanem a döntésére mond igent.
Kihívásokról írtál. Úgy van! Kihívás. Van kihívó (rendszerint) a férfi és van, aki elfogadja vagy nem. Ez a klasszikus felállás. Ekkor egy nőnek el kell döntenie, hogy a "kihívó" milyen. Trófeavadász vagy társ. Gyakorlottabb, okos szemek elég gyorsan levágják. De ha eldőlt, hogy nem trófeára vadászik valaki, akkor van-e érdeklődés, hogy jobban meg kell ismerni az érdeklődőt (kihívót). És ehhez bizony a másik iránti érdeklődés kell. Ki kell lépni az egyszemélyes életből. A megismerésre alkalmat kell adni. Ez olyan, mint ha valaki tartós kapcsolatot akar, akkor elkéri a másik elérhetőségét.
Kényelmi körökről írtál. Így van. Semmi sincs ingyen. Ha a szingli társat szeretne, akkor igenis meg kell küzdjön azért a társért. Közös alkalmakat teremteni a barátkozásra, belevenni a jelöltet, kihívót az életébe, hogy kiderülhessen, ki is a másik. Kényelmesebb az önmagába zárt ketrecben élni. De sokkal gazdagabb a szeretetet megélni, a másik embert megismerni. Sokan csak lemondanak. Siránkoznak és eldobják a kérőket, sóhajtoznak, "ez sem az igazi".
Egyre több embert látok a villamoson magában beszélni. Hangosan. Magyaráznak valamit. Amit meg kellene érteni. Össze-vissza, de leginkább a világ működéséről. Ekkor szomorúan elfordulok. Ez (ő) is kiszáradt. Valaha szép nő lehetett. Ma őszülő és hangosan magyaráz a villamoson. Odamennék hozzá, mondja el, igen érdekes, szívesen meghallgatom, de igazán a világfájdalmon kívül mást nem várhatok tőle. Az örökre elhalasztott lehetőségek. Óóó, ha 20, de ha csak 10 évvel fiatalabb lenne! Óóóó, másképpen csinálná! Ő már tudja. Ismeri az életet. Zavart, zavaros egzisztenciák, akik annyit megértettek: szeretet nélkül őrjöngeni kell. Teljesen helyénvaló, amit csinálnak. Ez a vezeklés a hiúságért, az elfecsérelt lehetőségekért.
Testvéreim az Úrban! Ne fecséreljétek el, ami adatik néktek és ne dobjátok ki a szemétbe kibontatlanul a leveleket, amelyeket kaptok! A Szentlélek munkáját veszitek semmibe!
Férfihang: A behódolt feleség. Vitaindító.
VálaszTörlés