Az egyedülállóság ajándéka

Ben Shute: Living Singly for God írása alapján

Az egyedülállók mindig is jelen voltak a keresztyén közösségekben, és meg is volt a helyük benne. Az utóbbi időben azonban nagymértékben nőtt az arányuk, nem csak a világban, hanem bizony a gyülekezetekben is. Fontos, hogy megértsük, ne csak mi egyedülállók, hanem a körülöttünk élők is, mit jelent az, hogy az egyedülállóság Isten ajándéka.

Mindenki unos-untalan tudja ismételni, hogy a házasság és az egyedülállóság is Isten ajándéka. De tisztában vagyunk vele, hogy ez mit jelent? Sajnos elég sok fals elképzelés él a dologról akár bennünk is.

 

Az első ilyen, hogy ez az isteni ajándék lényegében önuralom. Az egész annyiból áll, hogy aki egyedülálló, az ellen tud állni a paráznaság bűnének házasság nélkül is. Lássuk be, ezzel a definícióval több probléma is van. Egyrészt azt sugallja, hogy csak az házasodjon meg, aki már nagyon nem bír magával szexuális téren. Másrészt az is következik belőle, hogy a házassággal legálissá lehet tenni a paráználkodást. Pedig nem, bizony az ember házasságban is lehet parázna! Harmadrészt erősen alábecsüli Isten csodálatos tervét. Isten a bűneset előtt a házasságra is azt mondta, hogy „jó”.

Egy másik hibás elképzelés, hogy ez az isteni ajándék hajlandóság kérdése. Vagyis ha valaki idegenkedést, vagy legalábbis közönyt érez, ha a házasságra, családra gondol, akkor ő kapta az egyedülállóság ajándékát Istentől. Lássuk be, ez a definíció is rossz. Ebből az következik, hogy ha bennem vágy van a házasságra, akkor én nem az egyedülállóság, hanem a házasság ajándékát kaptam, vagyis meg kell házasodnom. Ez borzasztó nagy teher lehet és belehajszolhatja embereket kényszer-házasságokba (ha nincs más, jó lesz ez is alapon).

Azt tényleg el kell azonban ismerni, hogy ha valaki idegenkedik a házasság gondolatától, az elég egyértelműen az egyedülállóság ajándékát kapta. 

 

 

De mi van azokkal, akik szeretnének párt, mégis akár az egész életüket úgy élik le, hogy nincs nekik. Ők talán „ajándéktalanok”? Se a házasság, se az egyedülállóság ajándékát nem kapták Istentől? Vagy definiáljuk újra az egyedülállóság ajándékát, és mondjuk azt, hogy bár vágynak a házasságra, mégis az egyedülállóságot kapták ajándékként?

Bizony, felfoghatjuk úgy is, hogy a „kényszer” egyedülállóság is ajándék. Ajándék, mert így többet tehetek Isten ügyéért. Ajándék, mert a figyelmemet jobban ráirányítja Istenre, mélyebben megtapasztalom, hogy Isten kegyelméből élek. Az űrt, amit a pár nem-léte hoz létre bennem, megpróbálhatom kitömni mulandó földi dolgokkal, de végül rájöhetek, hogy az igazi boldogságot és megelégülést Istentől kapom. Ajándék, mert hitelesebb lehetek a bizonyságtételemben, ha úgy tudok kiállni mások elé, hogy én is nyomorult vagyok, nekem is vannak vágyaim, amiket Isten nem elégít ki, mégis Ő az Uram. És ha mégis úgy érezem, hogy valami hiányzik az életemből, gondoljak Dávidra, aki nem akart ingyen kapott (~könnyen odaadható) áldozatot bemutatni Istennek (1Sám 24:24). Én olyan dolgot tudok felmutatni Isten előtt áldozatként, ami nagyon is drága. És ha azt is megértettem, hogy csak olyan dolgot tudok Előtte felmutatni, amit Tőle kaptam, akkor örömmel adom Neki vissza.

Eddig tart a cikk rövid kivonata az én olvasatomban. Rádöbbentett arra, hogy én magamat „ajándéktalannak” tartom, és az egyedülállóságot egyáltalán nem tartom ajándéknak. Az életemben sajnos nagyon sokszor nem Isten országa az első, hanem a saját vágyaim. Azzal nyugtatom magam, hogy majd ha házas leszek, akkor jobban fogok tudni szolgálni Istennek. Pedig a gyakorlat is azt mutatja, hogy ez nincs így. Bizony, ha most halogatom, hogy tegyek valamit Isten ügyéért, akkor házasként is halogatni fogom. Az embernek nem a házasságtól függ az identitása, hanem egyedül az határozza meg, hogy ő Isten gyermeke! „Uram add, hogy ezt minél mélyebben, minél többször hittel meg tudjuk ragadni!”

Szeretettel:

Kukkoló