8. Ne tegyünk tönkre egy barátságot csak mert magányosak vagyunk

Dr. Henry Cloud és Dr. John Townsend könyve alapján.

A fejezet Ellen és Ted történetével kezdődik. Ted Ellen esküvőjén beszédet mond, hangjából érződik, hogy a nagy öröm mellett szomorúság tölti el, ahogy szembenéz a ténnyel: Ellennel való kapcsolata mostantól jelentősen meg fog változni.

Ellen és Ted kapcsolata példaértékű két fontos dolog miatt:

1. gazdag, egészséges, gyümölcsöző barátság jöhetett létre kettőjük között annak ellenére, hogy fiú-lány barátságról van szó. Illetve
2. tudták, hogy nem éri meg beáldozni egy ilyen kapcsolatot csak azért, mert a környezetük és néha ők is feltették a kérdést, hogy nem illenek-e össze.

Volt is konkrétan olyan időszak, amikor megpróbálták párkapcsolati szintre emelni barátságukat, de ez egyértelműen nem működött. Így „csak” barátok maradtak.

Ez a fejezet arról fog szólni, hogy hogyan legyünk és maradjunk barátok ellenkező neműekkel és miért nem éri meg ráerőltetni valamire valami olyat, ami házasságban gondolkozva már nem működne. 

A partner idealizálása

Valljuk be őszintén, ha a szerelem felébred bennünk, elkezdjük szerelmünket idealizálni. Tökéletes tulajdonságokkal ruházzuk fel, vagy legalábbis olyanokkal, amik számunkra pont ideálisak lennének. Szüntelen keressük a társaságát és szexuálisan is vonzódunk hozzá.

Ez a fajta idealizálás az alábbi okokra vezethető vissza, melyek közül csak a harmadik mondható egészségtelennek:

1. Egyfajta bizalmat ad a másik felé. Azaz idealizálunk, hogy átzökkenjünk az ismerkedési szakasz bukkanóin és érdeklődést érezzünk a további megismerés, közeledés felé.
2. Később az érettebb kapcsolatban pedig a súrlódásokat hivatott tompítani ez a fajta idealizálás. Ez még önmagában nem zárja ki, hogy partnerünket reálisan lássuk, hibáival együtt elfogadjuk.
3. Egy küzdelmes kapcsolatban azonban előfordulhat viszont, hogy az egyik fél a saját szükségletéből adódóan táplál romantikus érzéseket a másik iránt. Ilyenkor maga a szükséglet az idealizálás tárgya, azaz a romantikus érzelmek valamilyen problémát kendőznek el. Van aki úgy érzi, hogy igazán vágyik partnere társaságára, szerelmére, pedig ezt a vágyat a saját belső üressége és hiányérzete váltja ki.

Önmagába azzal nincsen gond, ha magányosnak érezzük magunkat és ez problémát jelent. Ez így van rendjén. Isten így teremtett bennünket. Ha megéhezünk, keresünk egy helyet, ahol ételt vehetünk magunkhoz. Ha magányosak vagyunk, elkezdünk kapcsolatokat építeni emberekkel.

Ám ez sokaknak korántsem megy ilyen könnyen. Vannak, akiknél kóros formában jelentkezik ez a szükséglet. A magánynak alapvetően két fajtája van. Az egyik típus az, amikor barátságokat építünk ki és rendszeresen „tankolunk”, ami ha nem történik meg, hiányát érezzük. Ha elutazunk, hiányoljuk szeretteinket és várjuk az újabb találkozás lehetőségét. Feltételezzük, hogy a kapcsolat folyamatos.

A másik típus viszont a személyiségben rejlő problémára utal. Ez a fajta magány krónikus, hosszan tartó ürességérzetként jelentkezik, amely az egyén körülményeitől teljesen független. Így izoláltan is érezheti magát valaki akkor is, amikor szeretetteljes környezetben van. Úgy érzi, hogy a többiek nem fogadják el/értik meg vagy ő nem képes elhinni, hogy szeretik. Az ilyen magány mélyen gyökerező sebekre utal és Isten gyógyító helyreállítására van szükség.

Visszatérve a partner idealizálására, miért is esünk bele olyan könnyen ebbe a hibába?

Félelem az egymásra utaltság érzésétől

Vannak olyanok, akik meglepő módon azért hajlanak az idealizálásra, mert tartanak az egymásra utaltság érzésétől, ami amúgy egy kívánatos dolog lenne. És a valóságban is az, hiszen egy egészséges kapcsolatban betöltjük egymás szükségleteit. Sokan viszont elfojtják magukban a kapcsolatok iránti szükségletüket. Miért teszik ezt? Nyomós okuk van rá. A magány, bár természetes érzés, nagyon fájdalmas is tud lenni. Vannak, akik azt választják – nem feltétlen tudatos döntés ez – hogy ezt a fájdalmat egyszerűen elnyomják, mintha ilyen nem is lenne, ergo igényt sem tartanak kapcsolatokra. Ez a tagadás esete.

Íme néhány ok, ami miatt ez előfordul embereknél:

• félnek szembenézni belső ürességük mélységével
• rossznak érzik magukat (előzmények miatt – intimitás nélküli kapcsolatok pl.)
• szégyellik magukat, mert szükségük lenne másokra
• nem akarják kitenni magukat a visszautasítás sérelmének
• gyengének érzik magukat, amikor szükségletükkel szembenéznek 
  
  

Ezért sok magányos ember nem is érzi, hogy kapcsolatokra lenne szüksége, hanem másban (függőségek, agresszió, depresszió, romantikus érzések iránti vágy) jelentkezik a probléma. Ezek természetesen sosem elégíthetik ki a valós belső vágyakat, az együttérzés, törődés és vigasztalás iránti szükségleteket.

Vannak olyanok is, akik meglátják a problémát a magányban, de egyszerűen nem tulajdonítanak neki nagy jelentőséget és így nem is reagálnak rá megfelelően. Olyan emberekkel ismerkednek például, akiket nem is kedvelnek, de így kizárják a visszautasítás kudarcélményét, amit nem tudnának elviselni.

Kudarcok az azonos neműekkel való kapcsolatban

Akik nem bírnak megmaradni egy ellenkező neművel csupán a barátság szintjén, gyakran problémákba ütköznek az azonos neműkkel való barátságokban is. Fenntartással gondolnak az ilyen barátságokra, mert...

• félnek, hogy véletlenül megbántják a másikat
• kételkednek önmagukban, hogy ők nem tudnának semmit se beleadni ebbe a kapcsolatba
• nincsenek túl jó véleménnyel a saját nemük tagjairól a sztereotípiák problémái miatt
• attól is félnek, hogy ha túl sok időt töltenének velük, elszalasztják a lehetőséget, hogy a másik nemmel ismerkedhessenek

Ha az ellenkező nemmel ismerkednek, akkor pont az ellenkezőjét tapasztalják. Egy romantikus találka teljesen felvillanyozza őket. Ez gyakran az azonos nemű szülővel tapasztalt problémákhoz vezethető vissza. Egy távolságtartó, uralkodó hajlamú anyukánál a lány az apánál keresi a szükségletei betöltését. Bármi legyen is az ok, az illető végül a romantikus kapcsolatokban szeretné megtalálni azon szükségleteinek betöltését, melyet korábban szüleitől, most barátaitól kellene megkapnia.

Az az igazság, hogy a romantikus érzések érett, felnőtt embereknek valók. Ebben az esetben elősegítik a legkifinomultabb, legérettebb kapcsolati formát, a házasságot. A szerelmi láz viszont egyértelműen a gyerekkorban meg nem kapott érzelmeket próbálja pótolni: valakihez tartozás, biztonság tudat, megértés, elfogadás, szeretet. Ezeket elsősorban Istentől és barátainkon keresztül kell, hogy várjuk felnőtt emberként. Tartsuk nagy becsben ezeket a kapcsolatokat és lépjünk párkapcsolatba érett fejjel, ne pedig magányos gyerekként.

Ha van ilyen az ismeretségi körben, akkor jól tudjuk, hogy mit jelent ez a mindennapokban. Ők azok, akik ha éppen nem találnak olyan párt, akikkel sülve-főve együtt tudnak lenni, akkor ránk szállnak és állandóan velünk szeretnének lenni, majd egy időre ismét nyomtalanul eltűnnek, hisz találtak egy újabb „szerelmi-járatot”, amire felugorhatnak.

A szerelem idealizálása

Vannak, akik meggyőződéssel vallják, hogy a szerelem a barátság legnemesebb formája. Pedig ez nem így van. Mégis, ők azok, akik megpróbálnak romantikus elemeket csempészni a baráti kapcsolatokba, ezzel is kifejezve, hogy a barátság nem ér annyit, mint a szerelem. Ők azok, akik szerelmesek a szerelembe. Vigyázzunk azokkal, akik ilyet állítanak magukról!

A romantikus kapcsolatok semmivel sem többek a barátságoknál, csak mások. Más szükségleteinket töltik be. Ne féljünk, nem vesztünk semmit, ha egy barátunk megmarad „csak” barátnak.

Megmentő/Gondviselő szerepek

Ez az az eset, amikor olyan férfi és nő barátkozik, akiknél az egyik fél „megmentésre” vágyik, a másik pedig a „megmentő” szerepét játszani. Az egyik nem akar vagy nem tud felelősséget vállalni és szüksége van, hogy ezt valaki megtegye helyette, míg a másik pedig képtelen másoktól segítséget elfogadni, így állandóan csak adni akar. Mint zsák a foltjával, elvannak és ez nagyban elősegíti a romantikus érzelmek fellobbanását barátságukban.

A megmentésre vágyó szülőt keres magának, s ha rátalál egy ilyen emberre, gyengéd érzések támadnak benne. A gondviselő olyan valakit keres, aki rászorul a segítségre, majd szerelmes lesz a hálás gyermekbe. A megmentésre vágyó férfiak azok, akik sok sérelmet szenvedtek el a nőktől. Őket olyan nők karolják fel, akik hiszik, hogy szerelmük begyógyíthatja a sebzett férfiszívet. Fordított esetben a férfi siet a megmentendő nő segítségére – aki például mindenben bizonytalan lábakon áll – és tanácsaival igyekszik megtanítani miként álljon meg a saját lábán.

Bármilyen meleg és szeretetteljes egy ilyen kapcsolat, egy házasságban nem jó, ha az egyik fél a szülő szerepét tölti be. Akárcsak egy valós családban, a gyerekek egyszer felnőnek és önállóságra vágynak, ami előrejelzi egy ilyen kapcsolatnak is az ideiglenes jellegét.

Szeszélyesség

Némelyek egyszerűen nem tudnak uralkodni a romantikusság iránti vágyukon. Nagy léptekkel haladnak a szexuális intimitás felé (nem mintha a szex pótolná a valódi intimitást), és minél előbb mély érzelmi kötődést szeretnének kialakítani. Alig várják, hogy elfogja őket a szerelmi mámor, mert ekkor telnek meg energiával és élettel. A barátság csupán langyos víz számukra. A szerelem biztosítja azt a környezetet, amiben szabadon sodródhatnak érzelmeik és indulataikban. Mintha itt mindent kiadnának magukból.

Ezzel az a probléma, hogy a legnagyobb „szót” a kapcsolatainkban ezek az ösztönök kapják. Ezek fontos részei egy kapcsolatnak, de meg kell tanulnunk kordában tartani őket, nem követhetjük fenntartás nélkül ösztöneinket. Különben nagy hévvel induló és hamar darabokra hulló kapcsolatok sorozatába megyünk majd bele.

Barátság vagy szerelem?

Hogyan állapíthatjuk meg valakiről, akivel történetesen randizni, találkozgatni kezdünk, hogy vajon kész-e egy érett kapcsolatra, vagy pedig csak menekül a magány elől? Feltétlen „tesztelnünk” kell ezt és ezzel felkészülni arra, hogy 1.) ne rontsunk el egy értékes barátságot és 2.) ne menjünk bele egy olyan kapcsolatba, amit csak a magány elkerülése végett kezdeményeznek velünk.

Keressünk kapcsolatot másokkal is

Nem hangsúlyozhatjuk eléggé a baráti kapcsolatok fontosságát. Azokét, akik szeretettel, törődéssel, őszinte támogatással körbevesznek. Sokan eleve magányosak – legyen az éppen egy hosszú távú kapcsolat után vagy amúgy is, és ez a magány, azaz az őszinte, odaadó kapcsolatok hiánya visz bele romantikus kapcsolatokba. 

Nem érdemes párkapcsolatban gondolkodni, ha barátaink nincsenek. Ebben az esetben nagyon nehéz objektíven és józanul gondolkodni. Éppen ezért sok minden fontosat tudhatunk meg a másikról az alapján, hogy milyen barátai vannak és hogyan viszonyul ezekhez a kapcsolataihoz. Egészséges baráti kapcsolatok nélkül minden párválasztási tanács, határvonal és útmutató teljesen fölösleges.

Kapcsolataink értékelés

Igazi szerelem	Szerelemnek vélt barátság
Szeretet és biztonság utáni vágyát egyéb kapcsolataik kielégítik, a partner iránti vonatkozásában nem ez motiválja.	Szeretet és biztonság utáni vágya kielégítetlen, partnerétől e szükséglet betöltését várja.
Tiszteletben tartja partnere szabadságát.	Partnere szabadsága problémát jelent számára.
Barátokat is bevonnak a kapcsolatba.	Mindenki mást kizárnak a kapcsolatból.
A konfliktusokat megoldják.	A konfliktusok veszélyeztetik a kapcsolatot.
Az érzések kölcsönösek.	Csak az egyik fél táplál romantikus érzéseket, a másik nem.
A barátság és a romantikus érzések egymás mellett vannak.	A barátságot és a szerelmet egymást kizáró kapcsolatnak tartják.

Kérdezzük meg magunktól, hogy mit tartunk értékesnek egy kapcsolatban?

Az igazi és képzelt szerelemben merőben másak a célok és motivációk.

Fontos letisztázni tehát, hogy igazi szerelemről van-e szó, vagy egy romantikával fűszerezett (erőltetett) barátságról, ami igazán nem házasságra való?

Kérjünk visszajelzést

Kérjük meg barátainkat, hogy őszintén adjanak véleményt rólunk: nem vagyunk-e romantikafüggők?

Nem vagyunk-e benne mi is abban a kihasznállak-nem hallasz rólam hetekig forgásban velük szemben? Kérjük meg őket, hogy értékeljenek minket, mint barátot. Vajon ismerik-e valódi énünket, és mennyire számíthatnak ránk érzelmileg?

Az érem másik oldala

A fejezet végén Natalie és Spencer történetét olvashatjuk. Minden nagyon szép és jó volt, bár Spencer nem rég szakított előző barátnőjével, ami miatt Natalie aggódott egy kicsit, mégis nagyon jól meg voltak egymással. Egy pár hónap után viszont Natalie azt vette észre, hogy Spencer nagyobb elkötelezettséget várna tőle. Állandóan tudni akarja, hogy hol van, mit csinál. A másik furcsa dolog pedig az volt, hogy Spencer folyton panaszkodott Natalie-nek, akinek végig kellett hallgatnia mindezt. Inkább érezte magát anyucinak, mint nőnek egy párkapcsolatban.

Az őszinteségre várni kellett egymás érzelmeivel kapcsolatban. Natalie nem akarta megbántani Spencert és hát élvezte is a törődést és a románcot. Néhány hónap elteltével azonban fény derült Spencer indíttatásaira: „Egyszerűen csak szükségem van valakire, aki törődik velem. Elviselhetetlen ürességet érzek, ha nincs mellettem egy intim partner.” Natalie megkönnyebbült, hiszen világossá vált számára, hogy mi is zajlott partnerében. Kapcsolatuk nem sokkal ezután véget is ért.

Natalie belátta, hogy nem kellett volna eddig várnia az őszinteséggel és hogy igazából nem éri meg tologatni a szakítást csak azért, mert nem akarjuk megbántani a másikat.

Spencer pedig talált egy támogató-közösséget, akik segítettek kisgyermekkorából hozott érzelmi sebeit begyógyítani és megtanították érett felnőttként kötődni emberekhez. Függőségét így sikerült leküzdenie.