Szépből szent

Az okos istentisztelet

^„Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek.”

Róm. 12.1.

Talán még így nem gondoltunk erre, de valójában mindenki egy istentiszteleten vesz részt a nap 24 órájában. Szívünk ugyanis állandóan dicsőít – valamit vagy valakit. Ez nem véletlenül van így, Isten teremtett bennünket ilyennek, és mindannyiunkat egységesen teremtett dicsőítő lényeknek. Méghozzá azért teremtett bennünket Isten, hogy imádjuk őt, hogy hódoljunk neki, hogy engedelmeskedjünk neki. Hogy dicsőítsük őt. Ez bennünk van, mert ez része volt az eredeti tervnek.

Ez azt jelenti tehát, hogy nem csak a vallásos emberek dicsőítenek. Mindenki dicsőít. Mindenki odaszánja az életét valaminek vagy valakinek, akinek vagy aminek hódol, akiért/amiért áldozatokat hoz, aki vagy ami szerint beosztja idejét, pénzét, energiáját. Mindenki ezt teszi.

Tehát a kérdés nem az, hogy dicsőítünk-e? Hanem, hogy kit és hogyan dicsőítünk!?

Pál a 12+ fejezetekben erről beszél, hogy milyen az Istent-dicsőítő élet. A neki tetsző élet a kapcsolatainkban, a gyülekezetben, a társadalmunkban, stb. Hogy néz ki a gyakorlatban, a mindennapokban a dicsőítés, mint életforma, ha Istent dicsőítve élek.

Ez rávilágít arra az alapigazságra, hogy a dicsőítés/istentisztelet/imádat nem egy gyülekezeti alkalomhoz, liturgiai elemhez vagy zenei stílushoz köthető, hanem az életünk minden területét és a nap 24 óráját magában foglalja.

Mivel Isten ezt belénk teremtette, ez az egyik legalapvetőbb elemünk, azaz ösztönösen dicsőítünk. Tehát ezt nem tudjuk szétválasztani az értékrendünktől vagy a hétköznapoktól vagy a jövőbeli terveinktől. Az hogy mit/kit és hogyan dicsőítünk mindenre hatással van az életünkben megállás nélkül.

Mi/ki az, ami/aki célt ad? Akinek/aminek hódolok? Engedelmeskedek? Áldozatokat hozok(=mutatok be)? Akinek/aminek a parancsára indulok? Akinek/aminek a szavára kész vagyok átváltoztatni az egész heti programomat vagy rászánni a félretett pénzemből?

Amit vagy akit dicsőítünk nagyon különleges figyelemmel tüntetjük ki és köré építjük az egész életünket – terveinket, idő és pénzbeosztásunkat, kapcsolatainkat, értékrendünket, stb.

Az élet sűrűjében

Minden percünk be van osztva, legtöbbünk eléggé el van havazva, be van táblázva. Be kell, hogy lássuk, tényleg korlátolt teremtmények vagyunk. Egy adott idő áll rendelkezésünkre, a 24 órából 6-8 órát muszáj aludnunk, korlátok közé van szorítva energiánk, pénzünk, intellektuális kapacitásunk. Ebből viszont az következik, hogy döntéseket kell hoznunk: mi az, ami belefér a mai napba és mi az, ami nem? Mi az, amit ezen az éven meg szeretnék venni és mi az, amit nem? Ki az, akivel találkozni akarok és ki az, akit nem fogok visszahívni? Ezekkel a kérdésekkel mindenki szembenéz és döntést hoz. A kérdés az, hogy mi alapján születnek a válaszok? Természetesen ez szoros összefüggésben van azzal, akit/amit dicsőítünk!

Lehet, hogy erre még így nem gondoltunk, de a világon minden, amit teszünk, döntünk vagy gondolunk a dicsőítéshez vezethető vissza. Ahogy élünk, folyamatosan dicsőítünk valamit. Elindulok-e, itthon maradok-e, kire szavazok, kifelé nyitok, hol tanulok tovább, hogy osztom be a pénzem – mind olyan dolgok, melyet a dicsőítő-központunk diktál.

Róm. 11.

³³Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Milyen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az ő útjai!  ³⁴Ugyan "ki értette meg az Úr szándékát, vagy ki lett az ő tanácsadójává?  ³⁵Vagy ki előlegezett neki, hogy vissza kellene fizetnie?"  ³⁶Bizony, tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen.

Amikor Pál már a Róma 12-höz ér, az 1-11-es érvelését az evangéliumról és Isten kiáradó kegyelméről dicsőítő sorokkal zárja, majd a 12.1-et a „tehát” szóval köti össze.

^„Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek.”

Ez egy reakció Isten kegyelmére és kijelentésére Jézusban tehát – méghozzá egy logikus és az egyetlen értelmes reakció arra, amit ő tett értünk. 

Vázlatosan az előzményekről:

Róm. 1-3.: magyarázza, hogy senki sem áll meg Isten előtt, mint igaz ember. Mindenki vétkezik és mindenki Isten ítéletét érdemli.

Róm. 3-4.: mit tett értünk Jézus és mindenki, aki hisz és bízik Jézus Krisztus kereszthalálában, feltámadásában, személyes üdvösséget nyerhet. Hiszen Isten előtt megigazulhatunk Jézus Krisztus által.

Róm. 5.1.: ¹Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által.

Isten ellenségéből Isten barátai lettünk, most már békesség lehet Isten és énköztem.

A Róma 5-6 pedig arról beszél, hogy Jézusban vagyunk, bennünk van az Ő Lelke. Most már nem kell templomba járnunk és áldozatokat bemutatnunk, hogy dicsőítsük őt, lehetünk mi is igaz dicsőítők, amilyen Jézus volt. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy Jézus helyettünk, a mi nevünkben is dicsőített.

Isten Lelke megmutatja, hogy hogyan dicsőítsük őt a nap 24 órájában, ugyanis ez a fajta Isten szerinti dicsőítés is az egész életünkre kihat.

Ahogy olvassuk, hogy egész testünket szánjuk oda (ami egész lényünkre utal), ez azt jelenti, hogy mindennel Istent dicsőítjük, teljes tudatunkat, elménket ráállítjuk az Istennek tetsző élet megvalósítására.

Most már nem az a rosta, hogy mi az, ami szent és nekem vagy a barátaimnak vagy a kultúrámnak vagy a főnökömnek tetsző áldozat, hanem azt keresem, hogy mi az, ami szent és Istennek tetsző áldozat .

Vigyázat! A korrupt szívünk képes önmagunkat is becsapni! Sokszor elég a megfelelő emblémát rácímkéznünk dolgokra és máris olyan jónak tűnhet az, ami valójában csak Isten-pótlék. Így lesz a szép dologból szent dolog. Mert nem feltétlen rossz dolgokra kell itt gondolni, mint az alkohol vagy a drogok. Lehetnek nagyon szép és nemes dolgok, amikre Isten is azt mondja, hogy jó és fontos és áldás: kapcsolatok, szolgálat, jó munkahely, jó fizetés, egészség, igényesség, nyaralás, saját ház, stb. A kérdés az, hogy hol helyezkednek el ezek Istenhez képest az életünkben. Nem csinálunk-e szentet a szépből?

Kérjük Istent őszintén a 139. zsoltár szavaival:

 ²³Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! ²⁴Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!

Az a helyzet, hogy könnyen elcsúszik ez a dolog az ember életében...

A fiúk a „kütyüikért” vannak oda (autó, ház, számítógép), a lányok pedig a tükör előtt vagy a ruhaboltokban töltenek túl sok időt. Persze ez fordítva is igaz lehet!

Gyorsan hozzá teszem, hogy mindezek nem rossz dolgok!

Bűn, ha van egy jó sportkocsim? Nem.

Bűn, ha van egy házam és fizetem a hitelt? Nem.

Bűn, ha van egy jó állásom? Nem.

Bűn, ha nem turiban vásárolok? Nem.

Bűn, ha külföldre megyek nyaralni? Nem.

Bűn, ha konditerembe járok? Nem az.

Ezek mind jó dolgok!!!

Az, hogy mi bűn, ne próbáljuk meg egy listában elképzelni. Így próbálták a farizeusok is, de ez így nem működik.

Tesztelni viszont könnyen tudjuk magunkat – ez szükséges is. Amikor jön a „konkurencia”, a versenyhelyzet, a lehetőség dönteni, hogy mire menjen el az időm, hova menjek először, mire költsem a pénzem, mi az, amit igazán fontosnak tartok – ha szorul a hurok és döntenem kell, kibújik a szög a zsákból. Na, így rá lehet világítani a bálványainkra. Azokra a szép dolgokra, amik szentté váltak számunkra.

Ha valaki kondi terembe jár, hogy edzett legyen, egészséges és életrevaló és ezzel is Isten dicsőségére szeretne élni (nem a maga hiúsága, mutogatása miatt), akkor ezzel semmi gond.

Ha valaki Isten dicsőségére szeretne lenni azzal, hogy jól tanul vagy dolgozik a munkahelyén, az teljesen rendben van. Viszont heti 7 napot dolgozni és mindent az életembe a főnökömtől tenni függővé viszont nem ok. Itt már felcserélődött a sorrend.

Bárki, akinek gyereke van, találkozik azzal a kísértéssel, hogy őket tegye a legelső helyre. Addig rendben van, hogy adjunk meg nekik minden lehetőséget és neveljük őket a legjobb körülmények között. De hogy a szülinapi partik, edzések, zeneiskola és mindenféle programok táblázzák be az egész hetet, hogy semmilyen gyülekezeti alkalomra, testvéri közösségre már ne jusson idő, már bálvány kategória. Egy szép dologból szent dolog lett. Nem is tehetünk rosszabbat egy gyerekkel, minthogy imádjuk őt. Így elkényeztetett és az életre, önállóságra éretlen gyermekeket nevelünk. És Istent fogja dicsőíteni? Nem, mert mi sem őt dicsőítettük – legfeljebb a szánkkal – így ő sem fogja megtenni.

Ugyanígy van ez a párkapcsolatokban is. Ha a páromat vagy magát a párkapcsolatot helyezem Isten elé, azaz nem azért szeretem a páromat, keresek párt, mert ezzel is Istent akarom szolgálni, hanem mert ezt megérdemlem, ez az élet rendje, nekem is jár, stb, stb., akkor megint csak egy bálványt gyártottunk magunknak és ezzel megfosztottuk magunkat a lehetőségtől, hogy valaha az a párkapcsolat megfelelően, Isten szerint működjön. Ha nem szeretjük Istent ugyanis a megfelelő módon, igazán a másikat sem fogjuk.

A szívünk egy bálvány-gyár

Könnyen találunk újabb és újabb dolgokat, amiket dicsőíthetünk Isten helyett. Lehet ilyen maga a szolgálat is. Ismertek kiégett keresztyéneket, akik egykor égtek az Úrért? Hogy lehet ez? Egyszerű a recept: szeresd jobban magát a szolgálatot, mint Jézust és garantált a kiégés.

A Róm. 12.1. szerint szemléletváltásra van szükségünk. Csakis az elme átalakulásával válhatunk Istennek kedves dicsőítővé.

²és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.

Az igazság az, hogy nagy szükségünk van erre, ugyanis ahogy a Római levél is írja, egy ember sem gondolkozik normálisan. Mindenki rosszul közelíti meg a dolgokat. Így állandóan szükségünk van alázatra, nyitottságra, változásra, megújulásra.

Vannak, akik a dicsőítést egy emocionális élményként akarják megélni. És bár az érzelmek és élmények is fontosak, a dicsőítés a legértelmesebb, legracionálisabb és leglogikusabb döntés, amiben az elme játszik főszerepet és nagyon is észnél kell lennünk.

Téged mi hajt? Ki a Főnököd? Ki az Ura az életednek?

Illetve...

Az, amit válaszolsz ezekre, mennyire van összhangban a döntéseiddel?

Mennyire fedi az igazságot a címke, amit magadra veszel?