János és Szilvia

Az alábbiakban János és Szilvia 3 részes történetének első részét olvashatjátok. Ők is részt vettek az interjús gyűjtésben, aminek keretein belül élő hitű keresztyén házaspárokkal beszélgetünk a párválasztásról. Jánosék különleges alanyai ennek a "felmérésnek", ugyanis velük levélben történt a megkeresés és rögtön írásban válaszoltak kérdéseinkre, amiket egy az egyben megosztunk veletek. Az ő történetük azért is figyelemre méltó, mert végre egy (illetve 2) igazi keresztyén "egyedülálló" történetét hallhatjuk, akik mögött sok évnyi várakozás és harc áll. Szilviának és Jánosnak pedig nagyon hálásak vagyunk azért is, amiért ilyen alázatosan és készségesen megnyitották életüket, érzelmeiket, kapcsolatukat előttünk, hogy mindannyiunk épülésére legyenek. Isten áldja életüket gazdagon!

Idézek a megkereső emailből is: 

  

"Kedves János és Szilvia!

Köszönöm a visszajelzést. Örülök, hogy már hallottatok a blogról és ti is építőnek látjátok. Nagyon bátorító számunkra, hogy vannak érdeklődők és segíthetünk ilyen formában azoknak, akiknek a párválasztás még imatéma.

Én csak János, téged ismerlek valamennyire, de ti vagytok az egyetlen olyan pár ismerősöm, akik kicsit később találták meg a párjukat és ilyen formában megkérhetek egy interjúra. Általában az iskolás évek alatt eldől, hogy az ember családdal vagy egyedülállóan kezdi a munkás éveket és ha az utóbbi áll fenn, akkor bizony hosszasan elnyúlhat az egyedülállóság ideje. Sokan vannak ebben a 25-harmincakárhányas időszakban és egyszerűen a párválasztás maga a mission in possible számukra. És valóban sok minden ellenük játszik: a társadalmunk, a családellenes légkör, rossz beidegződések, tévhitek és még talán az egyház passzivitása, tévtanitásai is valamelyest. Ezt a kialakult helyzetet próbálja ellensúlyozni blogunk.

A ti példátok sokaknak jelentene útmutatást, bátorítást. Sokan lennének kíváncsiak a ti sztoritokra, hogy milyen lehet a másik oldalról szemlélni ezt a dolgot, ami oly nagy imatéma és valóban hatalmas áldás, ha végre valósággá válik.
Mi a feleségemmel már gimis korunk óta ismerjük egymást, így számomra az egyedülállóság fogalma ismeretlen életérzés. Nekünk nem kellett várni, elég korán megadatott a házasság ajándéka. Ezért szeretnék veletek interjút készíteni, hogy kicsit belelássunk abba, hogy milyen egy olyan sztori, ami már egy kicsit később játszódik le, akár a megtérést követően évekkel. Hogyan lehet egy ismerkedés sikeres, hogyan lehet az elénk gördülő akadályokkal szembenézni és hogyan formálódhat házassággá egy párkapcsolat.

Mit szólnátok, ha a telefonbeszélgetés helyett inkább írásban az interjúkérdésekre válaszolnátok? Lehet, hogy ez egy kicsit a ti részetekről is könnyebb feladat lenne és ez az anyag rögtön mehetne is a blogra. Akár az esküvői képek kíséretében....:)

Áldás,

Ábel"

János:
Igazából egyáltalán nem szerettem volna válaszolni ezekre az interjúkérdésekre. Nem szimplán lustaságból vagy hanyagságból (mondjuk elég nehezen veszem magam rá bármilyen megnyilatkozásra, lehet hogy ez volt az oka, hogy már középiskolában is utáltam, ha fogalmazást kell írni..). A kérdések olyan időkbe vezetnek vissza, amelyek már lezárt, elmúlt korszakok az életemben, és persze nem volt zökkenőmentes az átmenet. Gyakorlatilag a fundamentumok változtak meg. Ezért is érzem úgy, hogy az én történetem szinte egy megváltástörténet: Golgotástul, de ugyanakkor a feltámadással is együtt! Nem csak egy sztori. Féltem, hogy sebeket tépek fel, ha újra visszakalandozok azokba az időkbe. De ezek szerint még mindig van valami lezáratlan?? Közben kiderül.

Az egésznek talán csak egy nagy történet részeként lenne értelme. De ilyen kaliberű írásra most én tényleg nem vállalkozhatom, majd esetleg, ha nyugállományba vonulok, és az "emlékirataimat rendezgetem".. :)

Most csak egyszerűen korán ébredtem fel, és ennyi fér bele még munkába menet előtt.

Mivel csak az angol bibliaórákról ismerjük egymást, ami Miskolcon azóta sajnos már nincs is, tudom, hogy te az egészből csak annyit láttál, hogy volt nálam valami kisebb-nagyobb baj a párválasztással, aztán imádkoztunk egyet közösen, és lám-lám, minden megoldódott szinte varázsütésre. Ez csak a felszín. A valóságban mély válságot éltem át. Gyakorlatilag elveszítettem azt a valakit, akivel együtt a közös jövőnket tervezgettük: nem 1-2 hónapon keresztül, hanem 4 éven át! Ha igaz a képlet, amit mondanak, akkor ennek az időnek a kétszerese szükséges ahhoz, hogy minden seb beforrjon. Szakításunk után volt egy olyan mélypont, amikor az elmúlás gondolata foglalkoztatott. Úgy éreztem, nincs értelme tovább már semminek. Nagyon mély volt az a szakadék, ahonnan kiragadott és felemelt engem az én Uram.

Kedves János és Szilvia, pár mondatban bemutatnátok magatokat:
- foglalkozás, kor, gyülekezet, családi háttér, preferenciák, egyéb tudnivalók

Vezető szoftvermérnök vagyok egy miskolci IT cégnél, 33 éves. A Miskolc Avas-Déli Református Egyházközség tagja, ez év óta presbitere. Háromgyermekes család legfiatalabbjaként egy Istent szerető családba születtem. Szeretem a szépet, az értelmeset és az istenit.

János, nyilván nem megtérésed után közvetlenül történt a párválasztás az életedben. Milyen egyedülálló voltál? Hogy jellemeznéd ezt az időszakot az életedben és a párválasztással kapcsolatban pedig, hogy kerestél párt, hogyan készültél a párválasztásra? 

Az iskola alatt tudatosan nem foglalkoztam a lányokkal. Nem mintha féltem volna tőlük, vagy nem lett volna rájuk időm, hanem komoly dolognak tartottam a párkapcsolatot, aminek a célja a házasság. Ez nem jelenti azt, hogy ne tetszett volna 1-2 lány még ez alatt az idő alatt. Házasságra viszont egészen az utóbbi időkig nem készültem: iskolás/egyetemi évek alatt sem, és az utána következő külföldi kalandozások ideje alatt sem.

Szóval elég rendes egyedülálló voltam. Édesapám 27 évesen nősült, gondoltam, hogy jó lesz nekem is ilyenkor, minek elsietni a dolgot.

Feleségem amúgy a saját kérdését már réges-régen, még időben megválaszolta.

Szilvia, gondolom terád is igaz, hogy a párválasztásodat több éves várakozás előzte meg. Hogyan írnád le ezt az időszakot és esetleg milyen dolgot osztanál meg a nő testvérekkel, akik még ebben a cipőben vannak és te hasznosnak találtál? 

[Szilvike]

1. Magyar – német szakos tanár vagyok, jelenleg egy református gimnáziumban tanítok. Református családban nőttem fel, szüleimmel és testvéreimmel minden vasárnap jártunk templomba. Ebben a gyülekezetben Apukám most is presbiter.

2. Egyetemista éveim elején még nem annyira foglalkoztatott a párválasztás, a végére viszont már annál inkább! Anyukám gyakran mondta, hogy ha egyetemi éveim alatt nem találom meg a párom, akkor később már nagyon nehéz lesz. Amikor utolsó éves voltam, akkor már komolyan aggódtam, lesz-e társam. Magam körül azt láttam, hogy hívő és hitetlen barátnőim közül már sokan rátaláltak életük párjára, a szobatársam pedig ekkor már menyasszony volt, így nap mint nap hallgathattam a telefonos turbékolásukat!

Egy barátnőmmel gyakran beszélgettünk arról, hogy minden sokkal könnyebb lenne, ha biztosan tudnánk, hogy egy-két év múlva felbukkan a nagy Ő. Akkor nem lenne más dolgunk, csak türelmesen várni, közben pedig egyetemi gyülekezetbe, illetve templomba járni, Bibliát olvasni, énekelni, táborozni… Egy vasárnap délután is pont erről beszélgettünk a Nagyerdőben egy kedves lelkészismerősünk társaságában, aki romantikus álmodozásainkhoz igazodva meseszerűen írta le a herceg megjelenését: „Jön a herceg a fehér paripáján, látja maga körül a sok elszáradt kórót, de egyszer csak pillantása egy csodaszép napraforgóra esik, aki mosolyog! A herceg megáll, leszáll a lováról, és magához veszi a mosolygó napraforgót!” Ezután elbúcsúztunk, én pedig elmentem a délutáni istentiszteletre. A lelkész arról prédikált, hogy ha valamit nem tudunk egyedül csinálni, akkor ahhoz Isten ad segítőtársat. Arra gondoltam, hogy én élni nem tudok egyedül… Amikor a kollégiumi szobában azon elmélkedtem, hogy a lelkész szavait értelmezhetem-e úgy, hogy lesz társam, pillantásom egy képeslapra esett, amin egy mosolygó kislány és egy mosolygó kisfiú egy napraforgót öntözött; a kép alatt pedig az Ige: „Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van.” (Préd 4, 9.)

Ezzel az Igével a szívemben egy ideig könnyebben ment a várakozás, de amikor néhány hónap múlva azt láttam, hogy a várva várt herceg még sehol sincs, elbizonytalanodtam. Biztos, hogy jól értettem Isten Igéjét? Tényleg megígérte, hogy lesz társam? Nem tudtam, mit gondoljak, nem értettem, miért nem kaptam meg azt, amire a legjobban vágytam. De várakozás közben felismertem egy új lehetőséget: azt, hogy imádkozhatom a társamért. Nemcsak azért, hogy mihamarabb eljöjjön, hanem őérte, magáért; hisz még nem ismerem, de egykor majd ő lesz az, akit szeretni fogok tiszta szívemből!

Most, amikor már a jelen tükréből tekintek vissza erre az időszakra, talán nem is tűnik olyan nehéznek a várakozás, hisz az akkori reménység azóta valósággá vált!

János:

Meghatározó időszakok, különböző szempontok szerint:

1984: óvoda helyett: "előkészítő"

1985-1991: Gárdonyi Géza Általános Iskola, Miskolc-Hejőcsaba

1991-1997: hatosztályos gimnázium, Földes F. Gimn. (az első, kísérleti osztály), kitűnő érettségivel

1997-2002: Miskolci Egyetem: műszaki informatika szak, kiváló diploma

2001: Erasmus ösztöndíj Londonban (University of Westminster)

2002: Leonardo ösztöndíj Bécsben (Siemens A.G.)

2002-2005: doktori képzés (a Japán kiutazással félbeszakadt, disszertációt nem készítettem) 

2005-2006: Japán ösztöndíj: kutatás-fejlesztés: nyelvfelismerési algoritmus + web crawling

2006-(jelen): IND Group: IT cég: informatikus (vezető szoftvermérnök, terméktámogatás)

Más besorolás:

1968: szüleim összeházasodnak

1969: szüleim Miskolcra költöznek, itt építkeznek

1970: megszületik a nagyobbik bátyám

1971: megszületik a kisebbik bátyám

1978. nov: megszülettem

2001: bátyám megnősül (azóta 2 kisfiúk született)

2006- kisebbik bátyám Manchesterben dolgozik, egyedül

2011: összeházasodunk

Más besorolás:

születésem óta: szüleimmel (Jehova Tanúi) bibliai nevelésben/oktatásban részesültem. Édesapám "vén" (elnöklő felvigyázó) 

1985: nagy bécsi kongresszus a Hanappi-Stadionban("Bewahrer der Lauterkeit", ez még a betiltás ideje)

1996. keresztelkedés egy nyári "kongresszuson", vízbe történő bemerítéssel

1997-2005 kisegítő szolgaként a helyi gyülekezetet támogatom (a "véneknél" kisebb felelősség)

2005-2008 titokban másként gondolkodó leszek, J.T. számára tiltott irodalmat olvasok, de ezt mások nem tudják

2008- a Miskolc Avas-Déli Missziói Református Gyülekezet alkalmait kezdem el látogatni, az első igazi Úrvacsora

2009-2011: Bible Study alkalmak (Diósgyőr:Ábel)

2009 nyarán: Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó (Fadd-Dombori, egy Duna-holtág mellett)

2011: református konfirmáció

2011-: egyetlen egy hithű J.T. ismerősöm sem szólhat hozzám vagy fogadhatja a köszönésemet (excommunicatio)

2011-: BSZ Bibliaiskola

2011-: szüleim is, bátyám családja is a mi gyülekezetünkbe jár (Avas-Déli Missziói Református Gyülekezet)

2012-: református presbiter

Más besorolás:

-2005: nem érdeklődöm aktívan a lányok iránt (max. 1-2 lány megtetszik) (ált.isk.+gimn.+egyetem)

2005-: 26 évesen beleszeretek egy régi ismerősbe, aki közben 16 éves lett, távkapcsolat Japánból internet segítségével

2006-2008: együtt járunk, közös életünket tervezgetjük (közben leérettségizik és felveszik egyetemre)

2009 márc.: szakítás

2009 aug.: Csillagpont 2009

2009 nov.: levelet írok Kiss Szilviának, aki majd a jövendő feleségem lesz

2009-2010: udvarlás

2010. aug. 22.: megkérem Szilvike kezét, aki igent mond

2011. márc. 19.: eljegyzés, felkerült a gyűrű

2011. júl. 30: esküvő és lakodalom Nyíregyházán

2011- közös lakásba költözünk

2013 jan. : jön a kisbaba