Napi Packer

"Sokak szerint a modern teológia színvonala minden eddigit fölülmúl."

Részlet J. I. Packer kortárs teológus 1974-ben megjelent Igaz Istneismeret (Knowing God) könyve bevezetéséből. Boros Attila ford. 

     A szerző meg van győződve róla, hogy az egyház gyöngesége ma legnagyobbrészt Isten nem ismeréséből, Isten útjainak és a vele való közösségnek az elhanyagolásából fakad. A jelenlegi állapot kialakulását két ártalmas divatáramlat segítette elő.

      Az egyik a keresztyének alkalmazkodása a modern szellemhez – ahhoz a szellemhez, amely nagyokat gondol az emberről és szinte semmit Istenről. Korunk divatja

Istentől tisztes távolban lenni, ha nem éppen kifejezetten tagadni. Furcsamód a vallásgyakorlás külső formáihoz ragaszkodó modern keresztyének maguk is hozzájárulnak ahhoz, hogy e vallás nélküli világban Isten valami távoli, ködös fogalommá váljék. Nemcsoda, hogy ennek láttán sok értelmes ember inkább az egyházon kívül keresi Istent. Ebben az olyan egyházi emberek is hibásak, akik – úgyszólván – fordítva tartják a távcsövet és Istent parányinak látják, így aztán óhatatlan, hogy parány-keresztyénekké válnak – értelmes ember aligha kívánhat ilyenekhez csatlakozni. Másrészt viszont a modern világban „nem divat” előhozakodni olyan dolgokkal, mint a halál, az örökkévalóság, az ítélet, a lélek nagysága vagy a földi döntéseink örök következményei. Sajnos az egyház – ahelyett, hogy figyelmeztetné a világot – maga is hozzájárul ezeknek a kérdéseknek az elhallgatásához. Ám a keresztyén élet szempontjából valóságos öngyilkosság így behódolni a modern szellem hatalma előtt. 

      A másik divat a keresztyének gondolkodását is megzavaró modern szkepticizmus. A reneszánsz szemléletmód természetelvűsége – mint valami rákos daganat – már több mint három évszázada munkál a nyugati gondolkodásban. A reformáció teológiájával szembeszálló elhajlások – a tizenhatodik században az arminiánusok – tagadták, hogy az isteni Gondviselés közvetlen és mindenre kiterjed. A teológia, filozófia és a tudomány azóta is többnyire egyesült erővel törekszik e tagadás fönntartására. Ennek eredményeként a Bibliát s vele együtt a történelmi keresztyénség számos alaptételét súlyos támadások érték, melyek a hit alapigazságait kezdték ki. Vajon Isten valóban találkozott Izraellel a Sínai-hegynél? Vajon Jézus valóban több volt, mint egy igen szent ember? Valóban megtörténtek az evangéliumi csodák? Vajon túlnyomórészt nem a képzelet szülötte az evangéliumok Jézus-alakja? – és így tovább. Ám ez még nem minden. Az isteni kijelentést és a keresztyénség eredetét illető kétkedésből általánosabb szkepticizmus támadt, amely hallani sem akar az igazság egységéről, és az emberi tudás egységét is lehetetlennek tartja. Így ma már általánosan elfogadott dolog, hogy vallásos fogalmainknak semmi köze a külvilágra vonatkozó tudományos ismereteinkhez, mivel Isten nem “odakünn” van a világban, hanem csak “idebenn”, saját pszichénkben. Az Istenre vonatkozó elképzeléseinkben nagyobb a homály, a bizonytalanság és a zűrzavar, mint bármikor a második század óta, amikor a gnosztikus teozófia próbálta elnyelni a kereszténységet.

Sokak szerint a modern teológia színvonala minden eddigit fölülmúl. Ez igaz lehet, ha a teológusok tudományos fölkészültségét vagy a teológiai kiadványok számát és minőségét nézzük; ám a teológia legfőbb feladata az lenne, hogy az egyházat ne engedje eltántorodni az evangélium igazságaitól, s ha ezt nézzük, korunk teológiája igen elszomorító teljesítményt mutat. Ha C. H. Spurgeon “lejtőre jutás”-nak nevezte a kilencven évvel ezelőtti baptisták bizonytalankodását a Szentírás, a krisztusi váltság és az emberi sors kérdésében, a mai protestáns gondolkodók Istenről vallott fölfogásának hallatán alighanem azt mondaná: “zuhanórepülést végeznek”!

"Álljatok az utakra, és nézzetek szét, és kérdezősködjetek a régi ösvények felől, melyik a jó út, és azon járjatok, hogy nyugodalmat találjatok a ti lelketeknek!” (Jer. 6.16)

Erre hív ez a könyv.