2011. december 4., vasárnap

Mire gyúrsz?


Igetanulmányozás: 1. Tim. 4.1-16.

1. Tim. 4.1-5.
1A Lélek pedig világosan megmondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert megtévesztő lelkekre és ördögi tanításokra hallgatnak; 2és olyanokra, akik képmutató módon hazugságot hirdetnek, akik meg vannak bélyegezve saját lelkiismeretükben. 3Ezek tiltják a házasságot és bizonyos ételek élvezetét, amelyeket az Isten azért teremtett, hogy hálaadással éljenek velük a hívők és az igazság ismerői. 4Mert az Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele, 5mert megszentelődik az Isten igéje és a könyörgés által.

Én egy konfliktus kerülő személy vagyok. Nem szeretek vitatkozni. A veszekedés puszta gondolatától is irtózok. Ha csak fültanú is vagyok, lefagyok - nehezen bírom az ilyen konfliktus helyzeteket.
A mai túl-toleráns társadalmunkban szeretjük azt gondolni, hogy nincsenek fekete-fehér dolgok. Szeretünk mindenkinek kicsit igazat adni – mindenkinek lehet valami jó a meglátásában. Az, hogy valaki azt állítja, hogy ő tudja mi az igazság és ezzel másokat hamisnak titulál, szinte teljesen elfogadhatatlan.
Amikor ebben az igerészben azt a kifejezést látjuk, hogy „ördögi tanítás” (=démoni), azt a következtetést vonhatjuk le, hogy Pál és Timóteus nem vicceltek vagy beszéltek mellé, nem hígították fel a dolgokat és udvariaskodtak, mikor az igaz-hamis, fekete-fehér dolgokról volt szó.
Ilyen volt az Evangélium ügye is, az 'igazság', ahogy többször erre Pál utal, a hit, melyet Jézus szerzett és Pál, majd Timóteus, és rajtuk keresztül mi is megismerhettünk. Amikor ez a hit veszélybe kerül, Pálék nem ismernek pardont.

A magyar ember szereti keresni az igazságot. De nem szereti megtalálni.” Mikszáth Kálmán




Egyszer a Sátán így szólt a démonok közgyűlésén: „Amíg a keresztyének közel maradnak Istenhez, nincs hatalmunk felettük.
Tehát: 1) Vegyük rá őket, hogy foglalják el magukat lényegtelen dolgokkal. 2) Kísértsük őket arra, hogy költekezzenek túl és verjék adósságba magukat. 3) Vegyük rá őket arra, hogy sokat dolgozzanak üres életvitelük fenntartásán. 4) Vegyük el a kedvüket a családdal töltött időtől, mert ha az otthon felbomlik, nem lesz menedékük a munka után. 5) Terheljük túl elméjüket a televízióval és a számítógéppel, hogy ne hallják, amikor Isten szól hozzájuk. 6) Töltsük meg asztalukat és éjjeliszekrényüket újságokkal és magazinokkal, hogy ne maradjon idejük bibliaolvasásra. 7) Árasszuk el postaládájukat reklámokkal, nyereményakciókkal és „hogyan gazdagodj meg gyorsan” tervekkel; vegyük rá őket, hogy az anyagiakat hajszolják. 8) Tegyünk káprázatos szépségű modelleket a tévébe és a magazinok címlapjára, hogy az emberek csak a külső megjelenésre összpontosítsanak; így majd elégedetlenek lesznek önmagukkal és házastársukkal. 9) Gondoskodjunk arról, hogy a férjek és feleségek túl fáradtak legyenek az intimitásra, így könnyen elcsábulnak arra, hogy máshol keressenek kielégülést. 10) Hangsúlyozzuk a Télapót és a húsvéti nyuszit, hogy eltereljük figyelmüket az ünnepek valódi jelentésétől. 11) Vonjuk be őket „jó” ügyekbe, hogy ne maradjon idejük az örökkévaló értéket képviselő dolgokra. 12) Tegyük őket önelégültekké. Foglaljuk el őket azzal, hogy saját erejükből dolgozzanak, így sohasem fogják megtudni, milyen öröm az, amikor Isten ereje munkálkodik rajtuk keresztül. Ha ezt a 12 dolgot következetesen megtesszük, ígérem, működni fog!” (Bob Gass)


Az ördög sohasem ajánlja saját magát, előszeretettel alkalmaz másokat erre a feladatra. Nincs ott a könyvek elején az ajánlása és a filmek előzetesében nem szerepel:

„Ez itt a Sátán műve, ha ezt megnézed, Isten elképzelései a háttérbe szorulnak majd az életedbe és a kapcsolataidra, értékrendszeredre, istenképedre rendkívül káros hatással lesz. Hosszú éveken keresztül vissza-vissza fognak térni a képek, gondolkodásmódok, viselkedési modellek, amiket most látni fogsz.

Kellemes tompulást!

Utállak:

Sátán.”

A Sátán ennél jobban tudja, hogy mivel hasson ránk és sajnos ez gyakran a gyülekezeten belül, a Bibliát rosszul forgató (Jézust kihagyják, leveszik róla a hangsúlyt) embereken keresztül történik. 
Azt mondják, hogy a stressz egyik okozója az életünkbe áradó túl nagy mértékű információ. Reggel rádiózunk, nap közben internetezünk, híreket olvasunk, facebook-ozunk, blogozunk, Tv-t nézünk és a környezetünk tele van különböző információ forrásokkal (kollégák, reklámtáblák, smsek, stb.). Ezek között persze ott szerepelhet egy 15-20 perces Biblia olvasás/elcsendesedés is, a nap nagy részében viszont a világ igehirdetéseit hallgatjuk, melyeket hol a baráti társaságunk, hol a kollégáink, hol Dr. House, hol egy kedvelt együttes, író, költő prédikál.
Mennyire vagyunk tisztában vele, hogy mi hordozza az igazságot és mi tévtanítás? Mi evangéliumi és mi emberi? Mi krisztusi és mi démoni? És mennyire figyelünk oda, hogy mivel mennyi időt töltünk ezek közül?


 
Minden percben ki vagyunk téve a veszélynek, mégsem az a megoldás, hogy zárdába vonuljunk. Valami másról van itt szó. Pál arra bátorítja Timóteust, hogy maradjon meg az igazságban, sőt ragaszkodjon hozzá, sőt növekedjen benne. Így tarthat biztonságos távolságot mindentől, ami alternatív evangéliumokkal próbálja elvenni a hangsúlyt Jézus keresztjéről és a bűnbocsánatról.

Mivel töltöd az időt? Kire hallgatsz? Kit olvasol? Mit nézel? Kitől kérsz tanácsot? Olvasod-e rendszeresen a Bibliát? Részt veszel-e a gyülekezeti alkalmakon? Számon kérhetővé teszed-e magad a testvéreid számára? Jársz-e kiscsoportos alkalmakra?

Milyen „tanítás” vagy te? Tőled mit tanulnak az emberek? Te vagy az, aki szolgál vagy aki felé mindig szolgálni kell? Aki épít vagy aki mindig bátorításra szorul?

A tévtanítás, mely az efézusi gyülekezetben ütötte fel a fejét:

3. vsz.
Ezek tiltják a házasságot és bizonyos ételek élvezetét”

Biztos vagyok benne, hogy sokan találkoztunk már ezzel. Nem ritka, hogy az emberek így közelítik meg a megváltást és Isten megismerését, legyen szó akár más világvallásokról is. Ez azon alapszik, hogy a körülöttünk levő sok rosszat ki szeretnénk zárni és megteremteni egy számunkra ideális állapotot. Tehát ez azt sugallja, hogy a baj nem velünk van, hanem inkább rajtunk kívül esik, a körülményeinkben keresendő. Ha a körülményeinket megváltoztatjuk (nincs szex, finom ízek és egyéb testi gyönyörök), akkor ez a probléma is megoldódik. Ez eléggé nem összeegyeztethető azzal, amit Jézus mond:
Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosság, házasságtörés, szexuális bűnök, lopás, hazugság és gyalázkodás.” Mt. 15.17.
Amiből kiderül, hogy önmagunkkal van a baj és nekünk van szükségünk arra, hogy a saját bűneinkre találjunk megoldást. Ha mindig csak a körülményeinken változtatunk (mindig szigorúbb és szigorúbb szabályok szerint élünk pl.), a bűneink és következményeinek terhe még mindig megoldatlan maradna. Az Evangélium ezért örömhír, hiszen Jézus vére lehetővé teszi a bűnbocsánat elnyerését ás ezzel megoldást nyújt a belső problémánkra.



Tehát az mindegy, hogy hogy élünk, az a fontos, hogy belül bízunk Jézusban? Hát nem egészen. Ami belül történik – ha igazán történik – akkor az hatással van a külső dolgokra is: úgy élek, ahogy Istennek tetszik. Olyan döntéseket hozok, azzal töltöm az időm, úgy öltözködöm, arra költöm a pénzem, amire Isten Szentlelke vezet.

„Helyes döntés” = evangéliumi döntés. Olyan elhatározások, melyek Jézus Evangéliumán alapszanak. Ha ez a kapcsolataim, idő és pénzbeosztásom, ill. jövőbeli terveim alapja, akkor Isten szerint fogok élni:

„Hogyan segíthetem elő Isten országának építését?”

„Hogyan hirdethetem Jézus megváltó üzenetét a környezetemben?”

„Hogyan/mivel szerethetem és szolgálhatom Istent jobban?”

„Hogyan/mivel szerethetem és szolgálhatom a környezetem (család, gyülekezet, kollégák, szomszéd) jobban?”

A sorrend, és így a hangsúly is teljesen más:
A.) A tévtanítók (akik kiábrándultak Jézus üzenetéből): próbáljunk meg egy olyan rendszert létrehozni, ami Istennek tetszik.
B.) Jézus-hívők: mivel Jézus üdvösséget szerzett nekünk, próbáljunk mindenben a dicsőségére lenni.

Isten nem várja el tőlünk, hogy feladjuk a házasságot érte. Miért tenné, hisz ő találta ki az egészet! Sőt, ha valaki erre bátorít, bátran mutassuk meg ezt az igeverset, felhívva a figyelmet, hogy Pál itt démonikus tanítónak nevezi azt, aki lebeszélne bárkit is a házasságról arra hivatkozva, hogy ez kedves Istennek.
Ugyanez a helyzet a finom ételekkel is. Minden étel tiszta lett Jézus és Isten szava által. Minden, amit hálaadással (elismerjük, hogy Isten ajándéka nekünk) veszünk, jó dolog, melyben gyönyörködhetünk és melyeket élvezhetünk.

Megtértként már tudjuk, hogy Jézus ad üdvösséget, nem az, amit teszünk, vagy megtiltunk magunknak, hogy megtegyünk/együnk. Viszont biztosan ismerős számunkra a két kegyességi véglet:

a.) keresztyének, akik szinte szerzetes módjára minden földi jót megtagadnak maguktól és félnek jóllakni, tartanak a szexualitástól, a vérpezsdítően jó zenétől és egyéb testi örömöktől

b.) keresztyének, akik mindent megvesznek, habzsolják az élvezeteket és bár hisznek a mennyországban, életmódjuk inkább arra utal, hogy nekik a földi élet is is elég jó lenne.


És hála Istennek a kettő között van a közép út:
hálaadással kell venni mindent, amit Isten teremtett. Bármit megehetünk, kiélvezhetünk érzékszerveinkkel, teljes örömmel, Istent dicsőítve. De tudnunk kell, hogy ez egy idéglenes állapot, a terveink, álmaink, reményeink nem erre a világra szólnak és örömeink nem merülnek ki a testünk által megtapasztalt élvezetekben. Ettől sokkal többről van szó és épp ezért figyelnünk kell, nehogy rabul ejtsenek vagy bálványokká váljanak a földi javak. 
A vásárlás, internet, szex, anyagi biztonságérzet, ház, finom ételek, különböző hobbik – mindezek jó dolgok, de nem az Evangélium. 


A tévtanításoknál maradva

Milyen tévtanításokkal találkoztunk mi?
Érdemes lenne megemlíteni egy-két tipikus formáját ennek a kommentekben is.
Megkezdem a sort, csak azokat írom, amikkel személyesen volt dolgom, azaz lelkipásztorok, ifivezetők „bódítottak” ezzel egyházunkban megtérésem óta:
  1. Hasonlatos az efézusi példához: legyél jó és bízhatsz (jóságodban), a mennybe jutsz! Nem érti a lelkész az Evangéliumot és jobb híján erre hegyezi ki a prédikációit és így minden egyes történetet is: ha elég jól viselkedik valaki (helyesen cselekszik), akkor Isten előtt kedvessé válik. Ábrahám, Jákób, Mózes, Dávid és még sorolhatnám, akiket sokszor olyan jó fickóknak állítanak be, holott semmik sem voltak Isten nélkül és legkevésbé az mondható el, hogy egyszer csak jó benyomást tettek Istenre, aki aztán felfigyelt rájuk. Egytől-egyig reménytelen, kétszínű, parázna 'kiskapuzó' volt, akikben Isten kegyelme elkezdett munkálkodni és ezáltal csodálatos dolgokat vittek véghez. A sorrend nem mindegy!
  2. A karizmatikus reformátusok. Ez egy nagy téma és nagyon sok értékes karizmatikus szolgáló van a felekezetünkön kívül és belül, a gond azokkal van szerintem, akik megint csak valamilyen cselekedethez kötik az „áldást”, legyen az nyelveken szólás vagy felemelt kézzel dicsőítés. Szerintem egy karizmatikus közegben könnyen elbillen a hangsúly és könnyű énközpontúvá tenni a hitünket: én dicsőítem az Urat, én kapok valamilyen kijelentést, én látok dolgokat, én vagyok mindennek a közepén. De megint mondom, ez akkor probléma, ha bizonyos „karizmatikus dogmák” felcserélik Jézus megváltásának művét.
  3. Kultúrkeresztyénség: amikor Jézus evangéliuma nem elég, többre vágyunk intellektuálisan, kell egy kis történelem, hazaszeretet és máris kialakul egy keresztyén elit, akik nagyon jól érzik magukat a kis társaságukban, de Jézus üzenete érdemben nem téma többé.


 

Maguk a tévtanítók
elszakadnak a hittől, mert megtévesztő lelkekre és ördögi tanításokra hallgatnak; 2és olyanokra, akik képmutató módon hazugságot hirdetnek, akik meg vannak bélyegezve saját lelkiismeretükben.”
Sokszor megfásult hívőkről van szó, akik gyakran nagyon sok részét elfogadják az Evangéliumnak, de (már) nem az egészét. Hisznek Jézusban és kiváló kiindulási pontnak tartják, de nem Ő a lényeg – hirdetik. Csalódtak Jézusban és másra helyezik a hangsúlyt.
Hogy Meg vannak bélyegezve saját lelkiismeretükben” pedig azt jelenti, hogy saját maguk sincsenek tisztában azzal, hogy teljesen hamis, amit mondanak, tanítanak. Akárcsak az 1 Tim. 1. - ben látjuk: nem tudják miről beszélnek. Nem tudják mit jelent az igazságot tanítani, de szeretnének tanítók lenni és rendszerint követőket is találnak.

Az igazsághoz tartozni
6-8. vsz.
Ha ezeket tanítod a testvéreknek, jó szolgája leszel Krisztus Jézusnak, hiszen a hit és az igaz tanítás igéivel táplálkozol, amelynek követőjévé lettél. 7A szentségtörő és vénasszonyos meséket pedig utasítsd el, inkább gyakorold magad a kegyességben, 8mert a test sanyargatásának kevés a haszna, a kegyesség pedig mindenre hasznos, mert megvan benne a jelen és a jövendő élet ígérete.



Ha ezeket tanítod”
Károli: „Ezeket ha eleikbe adod az atyafiaknak”
Angol (NIV): „Ha rámutatsz ezekre”
Timóteusnak lelkészként, nekünk megtért egyedülállóként, barátként, kollégaként és férjként, feleségként majd, fontos ezt az utasítást figyelembe vennünk. A szeretteinknek, ha törődéssel gondolunk rájuk, akkor rá kell mutatnunk bizonyos dolgokra, amik veszélyesek lehetnek. Hogy tisztában legyenek bizonyos filmek, szerzők, mindenféle hamis információs források romboló hatásával, ami Isten elképzeléseitől távol irányítaná őket.
A vers további részében is azt látjuk, hogy Timóteus „csatlakozik” az igazsághoz, mintegy feltöltő állomáshoz. Pál azt javasolja, hogy ezzel táplálkozzon, ebben növekedjen. Ha nem ennénk, annak szörnyű következményei lennének a szervezetünk szempontjából. Ugyanez a helyzet lelki téren is az igazság és a hitünk kapcsolatában: ha kihagyunk alkalmakat, ha előrébb helyezünk más programokat, mint az istentisztelet vagy a Biblia olvasás, akkor elválasztjuk magunkat az igazságtól, a lelki tápláléktól. Lehet, hogy úgy gondoljuk, hogy mivel nem közvetlenül tévtanításhoz fordulunk (a Biblia helyett pl. jóskönyvet veszünk a kezünkbe), azért még megmaradunk a hitben. Pál apostol szerint viszont ez nem így van. Ez is a Sátán egyik fokozatos módszere.
Ha nem találkozunk Isten igéjével nap, mint nap, akkor a helyébe más üzenet, elképzelések, világkép és hitrendszer kerül és végül (akár évek után) azt vesszük észre, hogy az Evangélium üzenete egy kicsinyes hülyeség és egyszerűen nincs hatással az életünkre többé Isten igéje.



7-8. vsz.: 
"A szentségtörő és vénasszonyos meséket pedig utasítsd el, inkább gyakorold magad a kegyességben, 8mert a test sanyargatásának kevés a haszna, a kegyesség pedig mindenre hasznos, mert megvan benne a jelen és a jövendő élet ígérete. 9Igaz beszéd ez, és teljes elfogadásra méltó"
 
Az Evangéliumot felváltó vagy kiegészítő mesék teljesen hasztalanok, a testi edzésnek már van értelme, de igazi, örök életre szóló értékeket a kegyesség (istenfélelem, Isten szerint való élés a gyakorlatban) hordoz. A kegyesség szót nem szeretem, olyan vallásos beütése van, ami sokakban zavart kelthet. A keresztyénség nem egy vallás elsősorban, hanem egy kapcsolat Jézussal. Viszont használjuk mégis a kegyesség szót arra, amit Pál még a testi edzésnél is fontosabbnak tart.

Mindig örülök, ha azt hallom, hogy egy keresztyén edz, tornázik, sportol, fitt és odafigyel az egészségére. Ez így helyes, ennek így kell lennie. Tessék leadni azt az extra 10-20-30 kilót, hogy egészségesen még több erőnk maradjon az Evangélium ügyére. Nem beszélve arról, hogy a sport egy örömteli dolog, szintén egy testi áldás, ajándék, ami Istentől van és szépen egyensúlyba helyezi sok amúgy könyvmoly és aktakukac keresztyén életét. Mozogni fontos, mozogni jó! Egészen a halálunk pillanatáig élvezhetjük az áldásait, ha rendszeresen karbantartjuk, eddzük testünket. Utána viszont semmilyen kihatással nem lesz új testünkre – nem lesz senki sem kigyúrt vagy túlsúlyos a mennyben az alapján, hogy éppen hány kiló volt, amikor meghalt. :)

Viszont a kegyesség! Az örök életre szól! Gyakorolni, edzeni Isten akaratának a keresésében, az imaéletünkben, a szolgálatban olyan, ami örök érték. Igehirdetéseket hallgatni munkába menet/jövet, vagy éppen a kondi teremben, Bibliát tanulmányozni, szolgálatokban részt venni, kiépíteni egy aktív imaéletet, feladatot vállalni azokban a területekben, ahol nagyon kevés a jelentkező, stb. Ezekben „már a jelen és a jövő élet ígérete” is megvan. Nem csak halálunk után, de már most is részesülhetünk az Isten szerint való kegyesség csodálatos következményeiben életünkre nézve.

Szóval te mire gyúrsz?

 


Lehet, hogy már veletek is előfordult, hogy mikor erről szólt a prédikáció, előadás, bibliakör, akkor nagy elhatározásokra jutottatok. Ez gyakran megtörténik és ez jó, ez a célja Isten igéjének, hogy Isten szerinti döntések szülessenek. Viszont – magamon is tapasztalva – sokszor pont rosszul közelítjük meg ezt és azt mondjuk, hogy „jó, akkor még keményebben próbálom meg ezután”, „még jobban ráállok majd erre és erre”, „most már menni fog, nem érdekel, ebben nagyon következetes leszek”. Viszont ez ismét "szívügy", Isten azt nézi, hogy mit érzünk a szívünk mélyén, mi motivál bennünket, hogy meghozzuk ezeket a döntéseket. Nem azt szeretné Isten, hogy még keményebben próbáljunk megfelelni neki és "megütni a mércét", hogy mi is tudunk napi 15 perc helyett 30 percet igét olvasni, böjtölni és több gyülekezeti alkalmon részt venni. Isten, a világ hajtásával ellentétben nem akarja, hogy "jól teljesítsünk" és minél "hatékonyabbak legyünk"! Isten azt akarja, hogy szeressük őt, hogy szeressük Jézust és szeressük azt, amit Ő mondott. Ragaszkodjunk hozzá és ahhoz, amit kijelentett. Ehhez az kell, hogy amit teszünk, Jézus iránt érzett érdeklődésünkből, imádatunkból kell fakadnia és ne cserélődjön fel a sorrend, különben, bár szép/nemes, de üres vallásos cselekedetnél nem lesz több az egész.

9-16.:
9Igaz beszéd ez, és teljes elfogadásra méltó; 10hiszen azért fáradunk és küzdünk, mert az élő Istenben reménykedünk, aki üdvözítője minden embernek, de leginkább a hívőknek. 11Rendeld el ezeket, és tanítsd. 12Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban. 13Amíg megérkezem, legyen gondod az Írás felolvasására, az igehirdetésre, a tanításra. 14Ne hanyagold el a benned levő kegyelmi ajándékot, amelyet prófécia által kaptál a vének kézrátételével. 15Ezekkel törődj, ezekkel foglalkozz, hogy előrehaladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt. 16Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is, hallgatóidat is.

Amit Pál a 9-10 versekben leír, a fentieket is beleértve, arra kéri Timóteust, hogy legyen a "programjának", lelkészi látásának része. Nincs könnyű dolga Timóteusunknak, aki fiatal és kezdő vezető volt (30as éveiben járt) egy gyorsan növekvő gyülekezetben (ahol akad probléma bőven) valószínűleg számos idősebb testvérrel, akik között voltak, akik a fenti tévtanokat hirdették.
Nem egyszerű fiatalon az igét hirdetni, mert sokan lenézik az embert. Arra gondoltam, hogy ez igaz lehet – kortól szinte függetlenül – rátok is, egyedülállókra. Nincs párkapcsolat, nincs házasság, nincsenek gyerekek, van, aki a családjától is távol él. Nem ettől az embertől várják, hogy ossza az észt, igaz? Sokan szóvá is teszik: "Hát ő még nem tudhatja!" 
Mégis, azt mondja Pál, hogy vezess, hirdesd az igét akkor is, ha tudod, hogy lesznek a hallgatóság között, akik alapból lenéznek téged – mielőtt még bármit is mondanál. „Pont ez fogja mondani nekem, hogy...” Aztán miután elmondod: „Pont ő beszél nekem!” :) Ez egy nagyon kemény helyzet. Annál is inkább meg kell győződnünk arról, hogy tényleg Isten igéjét és tényleg helyesen hirdetjük. Onnantól kezdve viszont nem a mi egónk számít, hogy hogy érezzük magunkat a szolgálatban, hanem hogy Isten üzenete érthetően és szeretettel eljusson az testvérekhez.

Pál viszont nem arra biztatja Timóteust, hogy legyen erős "szavú" vezető - legyen, amit ő mond, hanem éppen ellenkezőleg, legyen példamutató vezetője a gyülekezetnek. 
Ne: „Tedd, amit mondok”, hanem: „Tedd, amit teszek” vezető. Legyen példa fiatalabbaknak, idősebbeknek, családosoknak, egyedülállóknak, gazdagnak, szegénynek, alacsonyan és magasan iskolázottnak. A cselekedeteink mindig kétszer olyan hangosak, mint a szavaink. Én ennek a leckének bukdácsoló tanulója vagyok. Hányszor rájöttem már, hogy mi a lényeg és nagy hévvel újságoltam, tanítottam, buzdítottam testvéreket, ahelyett, hogy elkezdtem volna egész egyszerűen megélni azokat az igazságokat. Ez a legmegnyerőbb prédikáció!
Itt az is fontos szerintem, hogy hosszú távon gondolkozzunk. Egy szomszéd vagy egy kolléga esetében, nem ajánlatos lerohanni őket karácsonykor mindenféle „térítő” ajándékokkal, hiszen nem ezen fog múlni. Sokkal inkább azon, hogy mennyire figyelünk rájuk oda. Mindig kirakatban vagyunk és ennek örülni kell. Hol harcainkkal, gyarlóságainkkal, gyengeségeinkkel, hol győzelmeinkkel, gyógyulásainkkal és a velünk történő csodákon keresztül tehetünk bizonyságot nap mint nap Isten szeretetéről ismerőseinknek.



Timóteus példája után ránk is ez bizatott:
Hirdessük az igazságot, növekedjünk benne és mutassunk rá a tévtanítások veszélyeire.

Végezetül pedig néhány személyesebb kérdés az igerész üzenetére reflektálva:

A helyeden vagy? (munka, lakhely, gyülekezet, szolgálatok) Úgy érzed azzal töltöd az időd nagy részét, amire Isten elhívott téged?

Evangéliumi az életvezetésed? A döntéseid, kapcsolataid, időbeosztásod azt az üzenetet tükrözi, amit megtérésedkor megértettél - bűnbocsánatot nyertél és elhívást kaptál Isten országának építésére?


22 megjegyzés:

  1. „Én egy konfliktus kerülő személy vagyok. Nem szeretek vitatkozni. A veszekedés puszta gondolatától is irtózok. Ha csak fültanú is vagyok, lefagyok - nehezen bírom az ilyen konfliktus helyzeteket.”
    Ez rám igaz (főleg a kapcsolatok kezdetén). Ha visszaolvasok itt egy-két kommentemet, szembesülök azzal a ténnyel, h nem is igazán az (volt) a véleményem. Csak nem mertem megmondani a „tutit”. Nem mertem, mert számomra abban a nem annyira lényeges témában az volt a fontosabb, h megértő legyek, illetve hogy abban a beszélgetésben mint partner vegyek részt, ne mint ellenzék :) De tényleg :)
    Persze Gyurcsánynak meg meg mertem mondani a „frankót” :) És még értem is, mert vele nem gondolkoztam hosszú távon :)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Ábel!

    „Én egy konfliktus kerülő személy vagyok. Nem szeretek vitatkozni. A veszekedés puszta gondolatától is irtózok."

    Sajnos sokan vannak hozzád hasonlók, de észre kell venni, hogy a vita és a veszekedés nem ugyan az, legalábbis az én szótáramban.

    Vita: érvek, gondolatok cseréje

    Veszekedés: kinek van igaza kérdés eldöntése

    "Angol (NIV): „Ha rámutatsz ezekre”"

    Tisztességesebb lett volna leírni a pontos angol szöveget is és mögé írni a szerinted helyes fordítást...

    Kívülálló

    VálaszTörlés
  3. Amit most írtál, az melyik? :)
    Vita v veszekedés?

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok!

    Köszi az újabb post-ot.
    Érdekes dolog az ember megszentelődésének kérdése. Az ember szívének minden gondolata szüntelen csak gonosz, és ahogy Jézust is idézted onnan származik minden rossz. És fontos, hogy mi is a szívünkön keresztül változzunk és ne cselekedetekből. Református családban nőttem fel és nagyon belém ivódtak ref. automatizmusok, bizonyos helyzetekben mit kell mondani, mit kell tenni, hogy "illik" viselkedni templomban, a gyüliben, otthon...
    Isten kegyelme, hogy nem hagyott ebben. Az ige, a Biblia az szívünkre hat. És a hit nem az, hogy elhiszem, hogy van Isten, vagy hogy Mózes vagy Pál élő történelmi személy volt-e, hanem hogy amit Isten ígér azt hiszem-e, a bűn bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet Jézusban. Tényleg szeretem-e Istent vagy nem is érdekel, nem foglalkozok se a bűneimmel, se az indulataimmal. Imádom Krisztust vagy csak úgy teszek mintha imádnám, mennyire fontos az amit ő mondott? Sajnos ez még most is sokszor megítél, de ahogy olvasni tudom a Bibliát, Neki hála, hogy mindig rázogat, ahogy most is.
    Ha nekem kellett volna hozzá lépnem akkor sehol nem lennék, hála hogy Ő lépett először.
    Ézs 44,22
    "Eltörlöm hűtlenségedet, mint a felleget, vétkeidet, mint a felhőt. Térj hozzám, mert megváltottalak!"

    Üdv:
    Zoli

    VálaszTörlés
  5. Én sem kedvelem a konfliktusokat, vitákat. Sok keresztény küszködik ezzel, mert nem tudja, hogyan álljon elő, vagy hogyan kezelje az adott helyzetet, vagy körülményt. Ehhez is Isten bölcsessége kell. Szerintem tisztábban kell lenni, hogyan viselkedjünk, szóljunk....Konfliktuskezelést csak Jézus által lehetséges! "Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény és ezt tanítják a próféták." (Máté 7,12) Jézus higgadt tudott maradni , sajnos embereknél lehetetlen. Vannak helyzetek, amikor nem sikerül helytállni. Kudarcokon keresztül
    értettem meg, hogy Jakab 1:19-20 igeverse tanulságomra: "Azért, szeretett atyámfiai, legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra.Mert ember haragja Isten igazságát nem munkálja."

    VálaszTörlés
  6. Halihó, sziasztok! Jó olvasni titeket! :)

    Konfliktuskerülés, vita, veszekedés:
    Egyetértek Kívülállóval, a vita más, "lehet" egy építő, kellemes dolog is, de csak ha minden megszólalás mögött ott van a szeretet is. Ha ez megvan, akkor viszont tényleg nagyon előremozdító lehet.
    Agyaltam ezen és arra jutottam, hogy egy nagy dicséretet megérdemelnek szerintem a lányok most. Ahhoz képest, hogy a regisztráltak között sokkal több a lány, itt a fiúk-lányok kb. egyenlően vannak jelen. És a saját ismerőseimből kiindulva, ez azért lehet, mert egyesek félnek hozzászólni. Ha ez egy női blog lenne, lehet, hogy sokkal több lány merne hozzászólni, egyszerűen azért, mert a lányok kedvesebbek egymással. De mivel a férfiak is jelen vannak, félnek, hogy beszólnak nekik. És lássuk be, ez így is történik. Mi, férfiak, szeretünk korrigálni, vitatkozni, megmondani a tutit és letisztázni a dolgokat. Mi nem riadunk meg a konfliktusoktól olyan könnyen, többet számít nekünk, hogy az infó korrekt legyen, mint az, hogy hogyan közöljük a dolgokat. A nők pedig sokszor azt szeretik, ha kedvesek velük, udvarolnak, bókolnak nekik és nem pedig beléjük kötnek. Úgyhogy én nagyon tisztelem azokat a nő testvéreimet, akik mernek itt írni és kitenni magukat ezeknek a konfliktus helyzeteknek és egyúttal bátorítanám a többi rejtőzködő "kukkolónkat", hogy szóljon hozzá bátran!:) Megpróbálunk szeretettel vitatkozni, beszélgetni!

    Kedves Kívülálló!
    Angol(NIV - azért írtam ki, hogy rá lehessen keresni): "If you point these things out" 1. Tim. 4.6.
    Remélem így már 'tisztességesebb' - néha kicsit nyersen fogalmazol, ha szabad megjegyeznem:) - szeretettel! :)

    Ábel

    VálaszTörlés
  7. Szia Ábel!

    "Kedves Kívülálló!
    Angol(NIV - azért írtam ki, hogy rá lehessen keresni): "If you point these things out" 1. Tim. 4.6.
    Remélem így már 'tisztességesebb' - néha kicsit nyersen fogalmazol, ha szabad megjegyeznem:) - szeretettel! :)"

    Igen, nyersen vagy nem, ez ízlés kérdése. De azért írtam a felvetést, mert nekem a NIV nem mondott semmit (mint már írtam, nem vagyok teológus) és az a három angol nyelvű kiadás, amit kapásból megnéztem (If thou put the brethren in mind of these things vagy If thou put the brethren in remembrance of these things, esetleg If you keep these things before the minds of the brothers,) egyiket sem tudnám „Ha rámutatsz ezekre”-re fordítani.

    Bár meg kell mondjam az angolt egy egyszerű nyelvnek tartom (nem szintaktikai, sokkal inkább szemantikai szempontból), ezét a rá való hivatkozás számomra kicsit vasból fakarika. De ez tényleg csak vélemény.

    És tényleg mindazok bocsánatát kérem akiknek belegázolok a lelkivilágába.

    Kívülálló

    VálaszTörlés
  8. Kedves Marietta!
    Örülök, h leírtad ezeket és az igéket :)

    Én is próbálok változni.
    ((Ha tegyük fel, a zsémbességet tűzném ki elérendő célul (de nem fogom:) és csak fél útig jutnék el, már azt eredményként lehetne értékelni:):)
    De egy kicsit elkanyarodtam a mondanivalómtól: szóval itt jó példákat látok. Azzal, amikor szeretettel elfogadva van intve egyikünk-másikunk, éreztetve, h nem velünk van a „baj”, hanem „csak” azzal a tulajdonsággal. Én ezt vettem észre és örülök ennek :)

    VálaszTörlés
  9. Sziasztok!

    Jó kérdés, hogy a helyemen vagyok-e. Nem tudom...Sajnos sokszor érzem azt, hogy úgy élek, mintha várnék valamire (talán pont egy társra...), és ha az meglesz, akkor kezdek el igazán "élni". Addig csak olyan "átmeneti" az állapot, átmenetei a munkahely, átmeneti a lakóhely.... Csakhogy Isten mindig fejbe kólint, hogy ez önámítás. Ha most keresem azt a valamit az életemben, akkor ezt a társ sem fogja megváltoztatni. Akkor is azt fogom érezni, hogy hiányzik "valami".
    Ez talán a szolgálatokra is igaz lehet. A gyerekmunkától mindig irtózok, mondván én nem vok erre képes. Majd.... De semmi nem fog változni az idővel, később sem leszek képes rá, csak nem magamban, hanem Istenben bízva kéne nekifogni, és akkor menne. (vagy nem menne, de ha meg sem próbálom....)
    A munkahelyre: nem érzem úgy, hogy a helyemen lenném, de ez lehet kishitűség. Úgy "irigylem" azokat az embereket, akiknek a munkájuk a hivatásuk. Akik azt csinálják, amit szeretnének. De én még azt sem tom megfogalmazni, hogy mit szeretnék csinálni...Viszont azt is tudom/hiszem, hogy nem véletlen, hogy most épp ott vagyok, ahol.
    A gyülekezet: hát, egészen más, ha az ember szereti a gyülekezetét, és az, ha tudja, hogy ott a helye.

    Nem tudom, nem tudom....

    Üdv. Kukkoló

    ui: Elég letargikusra sikeredett, de kell ez is néha :)

    VálaszTörlés
  10. Szia Kukkoló!
    Csak ennyit: az a jó az egészben, h Isten minderről tud és már elkészítette neked azt, ami a legjobb lehet számodra.

    VálaszTörlés
  11. Köszi Tia a bátorítást, tudom, hogy a hajam szálai is számon vannak tartva :).

    VálaszTörlés
  12. Sziasztok!

    Érdekes dolog ez a várakozás. Valaki mondta, hogy a keresztyéneket nagyon jellemzi a várakozás (pláne adventkor), de nem feltétlen a Jézusra várás, hanem arra, hogy jelet vár, vagy majd Isten elrendezi, elém vezet valakit, megadja a munkát, gyülekezetet... Persze egy csomó olyan dolog van ami tényleg nem rajtunk múlik, de Isten nem tétlenségre hív. Csak nehéz megtalálni a határt, hogy mikor megyek a saját eszem után és mikor vagyok lusta és hárítok mindent Istenre (felelősséget is).
    És biztos, hogy Isten mindent elrendezett és mindent tud és a legjobbat akarja a számomra, csak az egom nehezen veszi be, hogy hogy tudhatja valaki jobban mint én saját magam, hogy mi a jó... Persze nagyszerű hogy Ő jobban ismer, mint én magamat, csak erre mindig utólag jövök rá és előtte mindig kishitűsködök. Tud az ember így példa lenni, mint Pál vagy Timótheus?

    Én most úgy látom, hogy Isten vezetése és gondviselése volt, hogy rátaláltam a jelenlegi gyülekezetemre. Igen, itt a helyem. És jó kérdés, hogy a mai világban a munkahely vagy a gyülekezet a fontosabb. Nekem a második, próbálom ezek alapján meghozni a döntéseimet. De egy barátom szerint az nem biztos, hogy jó hozzáállás, mert mi van, ha Isten arra hív, hogy egy halott gyülekezetbe menjek és azt élesztgessem... én erre nem érzek elhívást, de ez lehet az én kényelmességem? Még a szomszédos ifibe átmenni is problémás a számomra, mert ott egy kicsit liberális tanítás (mindenki elmondja mit gondol és mindenki bólogat) folyik és az ottani vezető nem mer (vagy nem tud) kiállni a Biblia mellett. És megkapjuk, hogy túl konzervatívak vagyunk és az csak egy lehetőség a sok közül.
    A párválasztás ezt még jobban megkavarja, elmegyek egy lány miatt az ország túlsó felébe, külföldre? Ott hagyom a gyülekezetet miatta? Vagy várok itt és ennyi. Lehet túlságosan cselekedet központú vagyok?

    Üdv:
    Zoli

    VálaszTörlés
  13. Kedves Zoli!
    Csak az utolsó bekezdésedre: egy olyan verzió is lehetséges majdan, h a lány fog költözni. Ahogy majd döntötök. Tehát szerintem az, h nem helybelivel ismerkedsz, ne legyen akadály, hisz 3 verzió is lesz majd. Vagy te költözöl v ő v mindketten.
    (Olyat is hallottam már, h egyik se költözött házasság után, de én ezt nem veszem lehetséges verziónak:)

    VálaszTörlés
  14. Sziasztok!

    Az utolsó néhány hozzászólásra válaszolva, a várakozással, helykereséssel kapcsolatban következőeket tudom megosztani.

    Számomra adott a gyülekezet (ahol kereszteltek, konfirmáltam) és bárhová is megyek ezen kívül ott csak vendég vagyok. De így vagyok ezzel a lakóhellyel kapcsolatban is. De ez egy másik témakör :) .

    És kérem az Urat, hogy mutassa nekem az útját, de vannak bizonyos állandó pontok az életembe amik úgy tűnik maradandóak. Bár Isten útjai kifürkészhetetlenek. Ennek ellenére "élem az életem" és nem aggódom a holnapért, aggódik az magáért :).

    Remélem a felét megértitek annak amit ide le akartam írni :).

    Kívülálló

    VálaszTörlés
  15. Sziasztok!

    Tia: Persze kombinálni lehet. De azt talán el lehet mondani, hogy nem a párválasztásnak kell meghatároznia a helyemet, hanem Istennek. Ő kell, hogy az első legyen.

    Kívülálló: én még talán a felénél többet is. És igazad van, a holnap aggódjon magáért :)
    A gyülekezet, ahol meg van a helyünk az egyik legnagyobb ajándék...

    Üdv:
    Zoli

    VálaszTörlés
  16. Sziasztok tesók! :)

    Zoli, írod:
    ”mi van, ha Isten arra hív, hogy egy halott gyülekezetbe menjek és azt élesztgessem ”
    Csak ne kifogás legyen ez arra, hogy kényelemből, megszokásból nem változtatok. Én mindenkit mindig arra bátorítok, hogy járjon olyan helyre, ahol a vasárnapi prédikáció után úgy érzi, hogy növekedett, megszólította az ige, tanult, épült hitében. Ahol ez nincs meg, onnantól kezdve, bár lassú, de biztos a hit hanyatlása. Akár csak Pál Timóteust, mindenkit arra kell biztatni, hogy „csatlakozzon” az Igazsághoz, az igéhez, hisz ez táplál, tart életben.
    Egy kis könyvajánlás: John Stott: Az élő gyülekezet
    Én kiskoromtól gimi végéig nem tudtam milyen egy élő gyülekezetbe járni. Az „otthoni” gyülekezetbe sajnos most se szól az ige, csak szép gondolatok, előadások vannak és ez kihat az egész gyülekezet életére. (Mindenre kihat a prédikáció és a prédikátor maga) Egy pár évig működött egy ifi, ami a lelkésztől függetlenül szerveződött, ekkor lehettem én is ifis és térhettem meg.
    Mióta élő gyülekezetbe járok, rájöttem, hogy Isten gyülekezetekben gondolkodik. A gyülekezet nem csak egy egyháztörténeti jelenség, hanem Isten örök akarata és újszövetségi terve népével. Gyülekezethez tartozni kötelező egy megtért embernek. Ebből kiindulva, ha valaki nem élő gyülekezetbe jár, annak akárcsak egy misszionáriusnak, meg kell lennie az anyagyülekezetének, a hívőkkel való közösségének, hogy legyen hova lelki segítségért, táplálékért fordulnia.
    Lehet, hogy nagy áldozatnak tűnik egy-egy döntés (munkahely, lakhely feladása), hogy élő gyülekezetbe kerüljünk, de ez is egy evangéliumi döntés, mely sokkal nagyobb gazdagságot nyújt, mint amikről le kell mondanunk. Tapasztalatom szerint sok keresztyén ki van ábrándulva a gyülekezetéből és sajnos sokszor érthetőek is az okok:
    A.) Teológiai: nincs növekedés, lelkigondozás, tévtanítások vannak (itt még egyet hozzá adnék a listához, ami azóta jutott eszembe, jajj, mennyit szenvedtem emiatt: ha jól élsz, akkor jár Isten áldása. Ha bűnt követsz el, Isten meg fog büntetni. Ez a lényege ennek a féligazságnak, ami annyira mélyen belém volt nevelve, hogy nagyon nehezen szabadultam meg tőle. Ami igaz belőle: ha Isten szerint élünk, akkor megtapasztaljuk áldásait, hiszen bölcs döntéseket hozunk (nem részegeskedünk, boldog házasságban élhetünk, stb), és ha bűnt követünk el, annak lehetnek szomorú következményei. De: az ember haláláig követ el hibákat, van, amit direkt, van, amit véletlenül, van, amit félig véletlenül :) és ezért fontos mindig megbánni a bűneinket és ezzel is beismerni, hogy mindig elesünk, vétkezünk. De utána nem jön Isten villáma és lesújt valami rossz dologgal (lekésem a buszt, elejtek egy poharat). Nem, Isten nem büntető Isten. Illetve Krisztus már elszenvedte a bűneim következményét. Isten nem szurkál. Igen, ha nem tanulok, megbukok a vizsgán (vagy kegyelemből átengednek, bár az is kegyelem, ha képes vagyok tanulni:), de ha elesek, akkor nem kell félnem, hogy Isten valami szerencsétlenséggel megfizet. Róm. 8. Hallelúja! Remélem érthető, mire gondoltam. Ti találkoztatok ezzel? Szerintem, akik keresztyén családban nőttek fel, tipikus lehet.

    B.) Közösségi: nincs közösség érzés, nem törődnek az emberek egymással, nincsenek kiscsoportok, nincs felépítve a gyülekezet.
    Sokszor kisegyházaknál látom, hogy annyira össze vannak nőve, hogy ott a családok szinte egymástól függnek és igazi családtagként viszonyulnak egymáshoz. Lenne mit tanulnunk tőlük, akik sokszor a mellettünk ülőt sem ismerjük.

    VálaszTörlés
  17. Párválasztás, várakozás, helyszínváltás
    Annyira szeretem meglátni az összefüggéseket az ige és a mindennapok között. Kukkoló bejegyzése egy napon történt, hogy egy egyedülállóval pont erről beszélgettünk, majd Zoli is a várakozásról ír, amikor az Oázis ma esti témája: Mire vársz? :) Annyira bírom...
    Szóval tudom, hogy én a másik végéről látom a dolgokat – a párválasztás már megoldott imakérés számomra, de ettől függetlenül, vagy pont ezért is tudom mondani, hogy a párválasztás nem életcél és semmiképpen sem teljes megelégedettség, boldogság kérdése. Örülök a házasságomnak, feleségemnek, nem is kicsit, de a Jézusért való örömöm sokkal hatalmasabb. Jézus és a bűnbocsánat ad igazi megelégedettséget, mindenre kiható boldogságot, a házasság, párkapcsolat koránt sem. Szerintem ezt könnyen oda tudja az orrunk alá dörgölni a Sátán, hogy „ha ez meg lenne, akkor...” Ez annyira tipikus tőle. Próbálja velünk elfeledtetni, hogy Isten már mindent odaadott értünk, nekünk. Ő egy olyan Isten, aki letett az asztalra valamit, ami bizonyítja az Ő határtalan szeretetét, kegyelmét. Ha ebből indulunk ki, akkor igenis minden reggel van miért mosolyogva kelnünk és ugrándoznunk egy jó nagyot, hogy megváltott minket. De erről szól a harc: ezt próbálják velünk elfeledtetni és a nehézségekkel elárasztani szíveinket. És nem azt akarom mondani ezzel, hogy sokszor nem jogos a panasz. Nem tudom elképzelni, hogy milyen nehéz harc lehet egyedül ágyba menni, nem megbeszélni valakivel mindig a dolgokat, milyen lenne ölelések, csókok nélkül az életem...
    Házasnak lenni sem könnyű viszont! Hadd írjam le, azok után, hogy bizonyságot tettem, hogy mennyire nagy áldás a házasságom és mennyire hálás vagyok feleségemért és gyermekeimért, hogy házasnak lenni kemény munka és nem egy 75 perces romantikus vígjáték. Alkalmazkodni kell, folyamatosan tanulni a szerepeinket, mindig előrébb helyezni a másikat. Rengeteg alkalom van a bűnre, a hibázásra, a haragra...Folyton dolgozni kell a kommunikáción, a problémamegoldáson, mindig van valami...Persze az egyedülállónak is, nem arról van szó, de a házasság után, úgy tudnám leírni én személyesen, hogy egy állandó pörgés van, mint amikor elmentek egy táborba, ahol minden perc be van osztva, csak innen nincs hazamenés:). Én mióta házas vagyok (4,5 éve), kb. 5x aludtam egyedül. Valaki mindig van a szobába és valami program mindig van. Ezt nem panaszkodásként írom és tudom, hogy az egyedülállóknak is van programja bőven, de szerintem ez is hozzá tartozik.
    Konklúzióként pedig, nem véletlen, hogy ott vagyunk és úgy vagyunk, ahol és ahogy vagyunk. Ha a helyünkön vagyunk (őszintén keressük ebben az Úr akaratát), akkor nem véletlen, hogy ott vagyunk. És nem véletlen, hogy egyedül vagyunk. Igen, lehet, hogy mi is elszúrtunk dolgokat, belénk neveltek dolgokat, amik miatt nehezen ismerkedünk vagy egyszerűen még nem volt lehetőségünk rá. Teljesen mindegy, nem véletlen, hogy egyedül vagy. Első feladat: megelégedni. Elégedettnek, boldognak lenni azzal, abban, ami van. Ennyi pénz, ennyi szabadidő, ilyen külső, ilyen szolgálatok, barátok, lehetőségek. A depresszióhoz vezető első lépés az, hogy elképzeljük magunkat valaki más cipőjében. Ne tegyük! Jézusban miénk minden lelki áldás. Ez nem lesz több házasként sem. Ha most nem elég, akkor sem lesz.
    Igen, én könnyen beszélek, házas vagyok, de ugyan olyan bűnös ember, mint bármelyikőnk, akinek egyetlen reménye Jézus.

    De persze ismerkedni kell! :) Ez nem passzivitást jelent! Hiszem, hogy aktívan közösségben kell lennie a megtért egyedülállóknak!


    Ábel

    VálaszTörlés
  18. bocsi, a helyszínváltás kimaradt:
    ha két hívő ember összekerül, Isten még világosabban vezet, hogy hol kell lennünk és mi a feladatunk. Csodálatos dolog ezt közösen keresni és megtalálni:)

    VálaszTörlés
  19. Szia Ábel!

    Egy gondolat a fent leírtakhoz. Egyszer azt mondták nekem, hogy Isten csak annyi terhet rak az ember amit elbír. Remélem ez nem tévtanítás, mert ha jól emlékszem egy lelkipásztor hölgy mondta.

    Kívülálló

    VálaszTörlés
  20. Sziasztok!

    Kívülálló:
    1Péter 5,7
    Máté 11,27-30

    Ha több terhet is rak ránk mint amit nem bírnánk el vele akkor is elbírjuk. Kicsit paradox, de nekem érthető. Az biztos, hogy neki gondja van ránk. Isten nem akarja, hogy megszakadjunk, nem hajt minket a tűrőképességünk határáig, csak annyit akar hogy vele menjünk és rábízzuk magunkat, de ehhez néha le kell törnie az egonkat :)

    Ábel: Köszi a leírtakat. Pont ezt látom a jelenlegi helyemen, hitben gyarapodok, növekedek, a tesókkal egymást erősítjük, támogatjuk. Néha az az érzésem, hogy túl sok időt töltünk egymással :) De akkor ez lehet annyira nem is gond, hanem örülni kell, hogy addig se vagyok egyedül.

    Üdv:
    Zoli

    VálaszTörlés
  21. Sziasztok!

    Ábel, én is köszönöm a leírtakat. És azt hiszem mindenben egyetértek veled, még ha sokszor ezt olyan nehéz is elfogadni. Pedig nagy nyereség az Istenfélelem, megelégedéssel (1Tim 6,6).
    Hogy az élő gyülekezethez tartozás fontos, ezt én is csak alátámasztani tudom. Nagyon jó dolog hívő testvérekkel csevegni, együtt elmenni valahova és egymás lelkét ápolgatni. Tudjátok, máskor gondolkoztunk ezen, hogy mi tart össze minket. Mi tart össze egy bölcsészt egy természettudóssal, egy sofőrbácsit az orvossal, egy 60 évest a 20 évessel? És egy válasz van rá: Jézus Krisztus. Volt egy srác, akit a barátai nagyon hívogattak, h jöjjön ifire. Ő sokáig óckodott, áááá, az nem lehet, hogy ti ennyire szeretitek egymást. Ma már ő is aktív tag, és rájött, hogy van ilyen :).
    Most, hogy gondolkozok ezeken, rájöttem, hogy mennyire szeretem a gyülekezetemet :).

    Kukkoló

    VálaszTörlés
  22. Sziasztok!

    Ne haragudjatok, de nem fogom tudni felrakni a következő részt a hétvégén, de igyekezni fogok.
    Addig esetleg lehet a még nem átrágott témákat tovább feszegetni.

    Áldott hétvégét mindenkinek!

    Ábel

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.