2013. augusztus 11., vasárnap

2013.08.10. Tréning Nap visszhangok I.

Szeretettel várjuk ide az első reakcióitokat, visszajelzéseiteket a tegnapi tréning nappal kapcsolatban. Lehet az előadásokon hallottakra is reagálni, illetve a csoportban elindult gondolatokat folytatni: mi az ami új volt, jó volt vagy mivel nem értünk egyet esetleg.

Ezt követően jönnek majd cikkek, hanganyagok és egyéb "morzsák".




23 megjegyzés:

  1. Köszönöm az Úr által hasznos és épitő előadásokat, és beszélgetéseket! Úr áldása kisérjen Szőke Etelkát és Szőke Attilát, Kiss Ábelt és a többi jelenlevőket is!

    Szeretettel,
    Marietta

    "Milyen nagy a te jóságod, melyet a téged félőknek tartogatsz! Ebben részesíted a hozzád menekülőket minden ember szeme láttára. ”
    (Zsoltárok 31 : 20)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon hálás vagyok az Úrnak ezért a szombati napért. Igazán sok mindenben megerősített és elgondolkodtatott. Köszönet az előadóknak amiért időt és energiát nem kímélve megosztották velünk gondolataikat. Isten áldása kísérje őket. Illetve köszönet a szervezőknek amiért ilyen alkalmakat biztosítanak.

    VálaszTörlés
  3. Én azt azért nem gondolom, hogy ha egy hölgy azt mondja, hogy "Legyünk csak barátok!" vagy "Van barátom", akkor továbbra is nyomulni kell rá, mert ezzel csak tesztel minket, hogy mennyire vagyunk kitartónak. Én elképzelhetőnek tartom azt is, hogy valóban igazat mond! (Bár tudom, hogy a nőkről nehéz ezt feltételezni!)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom, hogy ezzel mire reagáltál (talán a napon elhangzottakra?), de csak like-olni tudom (bocsi a kifejezésért). Bizony elképzelhető, hogy igazat mondunk. Persze simán el tudok képzelni olyan szitut, ahol (még ha nem is tudatosan, de) tesztelni szeretnénk a másik nemet... De én alapvetően igyekszem azt mondani, amit gondolok/érzek. Lehet nem mindig sikerül, mert sokx magam sem látom, h mi van bennem valójában, de erre törekszem.
      Fiúk, arra biztatlak benneteket, h higgyetek a nőnek! Ha csak tesztelni akar, és te nem próbálkozol nála többet, akkor ő fog nagyobbat koppanni. Sztem kellenek a lányoknak ilyen pofonok :)! Őszinteségre és önismeretre tanít.
      Üdv. egy lány

      Törlés
    2. Szia Kukkoló!

      Igen a délutáni részben hangzott el és arra akart utalni, hogy a "nőknek nem jönnek be" azok a férfiak akik az első nemre odébb állnak. És ez a "van barátom" inkább csak sarkítása a témának. Ott az is elhangzott, hogy alapvetően jó ha a férfi tudja irányítani a szituációt, imponáló a nő szemében. Gondolom majd a hanganyagból neked is érthetővé válik.

      ÁB!

      Törlés
    3. Oké, köszi :). Ha lesz időm rá, mindenképpen meghallgatom. Lehet kicsit félreértettem, azóta már gondolkoztam rajta. Csak pont a minap tűnt fel egy filmben egy olyan szitu, amire ez pont ráillett, és arra asszociáltam.

      Törlés
    4. Talán annyi (látatlanba és hallatlanba), hogy egy komoly keresztyén, hívő lányról erősen feltételeznünk kell, hogy nem játszik és komolyan gondolkodik, pláne nem hazudik. Ahogy a lánynak is tudnia kell, hogy egy keresztyén fiú se játszik vele és nagyon komolyan gondolja azt amit mond, nem egy éjszakás kalandot akar és nem szórakozni. Mindketten Istent tartják szem előtt. Kölcsönös ez...

      Persze a világban mást látunk és a pszichológia könyvekben is.

      Törlés
    5. Ha az egész előadást nézzük majd, akkor szerintem ez egy abszolút pozitív tanács. Nagyon előtérbe került, hogy mennyire fontos a férfi részéről, hogy határozott legyen és ebbe belefér az is, hogy ha a nő nemleges választ ad, tisztelettel tudomásul véve, mégsem adja fel, hanem tovább udvarol. Szerintem Attila sokszor foghatta a fejét lelkigondozói beszélgetéseken amiatt, hogy a fiú milyen hamar feladta, vagy hogy a lány mennyire hamar elutasító választ adott...

      Törlés
    6. Meghallgattam az előadást és az azért sok mindent helyre rakott. Ott igazándiból Attila nem is az udvarlásról beszélt, hanem a lány megszólításáról, hogy egyáltalán szóra méltasson minket, a beszélgetés kezdeményezését ne adjuk fel a lánynál. És ez azért picit más mint amikor a lány úgy mond nemet, hogy már komolyabb dolgokról van szó és nem egy beszélgetésről vagy csak egy randira hívásról (én a komolyabb szituációra gondoltam, mikor az előző válaszomat megfogalmaztam).

      Jó lett volna egyébként 12 évvel ezelőtt meghallgatni, keresztyén fiúkkal, férfiakkal átbeszélni az előadást, a témát, bár akkor még Jézus követéséről se sokat tudtam... Egy biztos, fiúk legyetek férfiasabbak! :) Annak ellenére, hogy nekünk a legtökéletesebb férfi, Jézus a Krisztus, a Nagy Király, a Szabadító, a Szeretet, kellene, hogy a példaképünk legyen, mégis nem vesszük ezt komolyan, legalábbis én nagyon nem vettem komolyan, igazán bele se gondoltam, se a bárány, se az oroszlán oldalába.

      Törlés
    7. Látjátok egy másik szempontból is a hazudásra buzdítás jön elő!?

      Zoli miről beszélsz? Legyen már véleményed, mindenben visszakozol, pedig jogos volt az észrevételed!
      Felesleges ennyire benyalni a szervezőknek :p

      Itt az első beszélgetésről van szó, arról, hogy "a nő úgyis hazudik, mert ez természetes".
      Ezzel ez előadó, legitimizálja a nők felé is a hazudozást, a férfiakat pedig arra buzdítja, hogy
      nyomuljanak, mert úgyis hazudós, ha nem legfeljebb majd szétdúlnak egy kapcsolatot.

      Törlés
    8. Jogos :) Én már csak ilyen visszakozós, visszahúzódó alkat vagyok, ami tudom elmarad egy férfi határozottságától, de próbálok ebben fejlődni, nem képmutató módon. Köszönöm.

      Egyrészt jó, hogy vannak ilyen "tréningek" szervezve, sajnos szomorú, hogy egyre inkább távolodunk az Igétől :( A blogon is eltűntek az igei tartalmak (tudom, hogy Ábel se ér rá és nem is feltétlen tőle kellene állandóan várni) és a tréningek előadói se veszik ezt mindig komolyan. Nagyon megörültem mikor az előadás elején előjött Jézus példaképként való felállítása és mégis valahogy Ő maradt a leginkább háttérben. Ábelt sikerült személyesen megismernem és tudom, hogy a legjobbat akarja nekünk, szóval nem benyalni akartam, mert örülök, hogy ezek az alkalmak vannak, csak lehet nem mindenki lehet felkészült arra, hogy mindent kiválogasson az előadásokból... Másrészt pedig tudom, hogy figyelmünk sose lankadhat.

      Törlés
    9. Sziasztok, köszi Zoli.

      Egy-két gondolatra én is reagálnék abból, amit írtál, mert úgy gondolom ezt fontos tisztázni.

      Az egyik dolog az az, hogy - az én megítélésem szerint - nem távolodunk az igétől. Legalábbis addig, amíg én szervezem az alkalmakat és én nem távolodok az igétől és én úgy érzem közeledek :). Nagyon fontos számomra a tartalom és hogy ami elhangzik biblikus legyen. Persze etikai kérdésekben lehetnek mások a nézeteink az előadókkal, ezzel kapcsolatban elég laza vagyok, de Evangéliumi kérdésekben nem és eddig ebben szerintem nem volt hiány.

      Fontosnak tartom viszont, hogy a tréningek azt tegyék hozzá, ami a legtöbb gyülekezetből (és családi háttérből) sajnos kimarad. Ezért soknak tűnhet benne a pszichológia pl. (ami keresztyén szemmel csodálatos evangéliumi eszköz lehet, persze vissza is lehet vele élni. Ezek az alkalmak kicsit kompenzálni szeretnék azt, amikről sok lelkipásztor, ifivezető, apa, anya nem tud vagy szokott beszélni. Tényleg komoly lelkigondozói, szakmai háttérrel rendelkező hiteles keresztyén emberek adnak elő, és direkt nem prédikációra kérjük őket. Persze az is nagyon építő lenne és ha megadja Isten és tavasszal szervezünk egy hétvégét, jut idő a hagyományosabb lelki-igei együttlétekre is a keresztyén pszichológia mellett.

      A másik korlát, amivel nagyon komolyan szembe kell néznünk és az előadóknak is, hogy egy hatalmas témára van kb. 60 percük. Így nem lehet mindent elmondani és megmagyarázni. Biztos, hogy találunk mindegyikbe valamit, amibe bele lehet kötni. Illetve a hanganyagot visszahallgatni sem ugyanaz szerintem, mintha ott lettünk volna. Valami van abban, ha részt veszünk egy ilyen alkalmon, ami mind az előadóra, mind a jelenlevőkre hatással van és formálja mondjuk, hogy hogy fogalmazza meg mondanivalóját az előadó, amit eléggé félre lehet esetleg érteni online.

      A résztvevők nagyon különböző háttérrel érkeztek: nem, kor, társadalmi háttér, országrész, felekezet, gyülekezet, stb. Hogy mindenki úgy érezze, hogy minden klappolt lehetetlen küldetés és nem is szándékunk. Az én meggyőződésem az, ha már megmozdít valamit egy egyedülállóban egy gondolat és az megfontolja, hogy lehetne valamiben jó irányban változtatni, lehet, hogy 3 év múlva egy újabb keresztyén házasságot eredményez...Legyen az egy blog bejegyzés, hozzászólás vagy tréning alkalom.

      Ábel

      Törlés
    10. Igen, a hangfelvételeknél nem lehet azonnal reagálni, kérdezni, érvelni, helyre tenni dolgokat. A kommunikáció megreked, és egyoldalú lesz. Én a biblikusság kérdésében benned bízok, az előadókban kevésbé, de elfogadom, hogy te pedig bennük bízol :)
      Remélem, hogy jönni fognak a bejegyzések és alkalom nyílik beszélgetésekre is.
      De az biztos, hogy megmozdított valamit, végig gondolásra késztet bizonyos dolgokat, szokásokat, hozzáállást. Reméljük, hogy házasságok is lesznek :)

      Még arra a félmondatodra reagálnék, hogy nagyon hiányzik a gyülekezetekből (legalábbis amiket én láttam), hogy a keresztyén fiúkat férfinak a lányokat pedig nőnek "neveljék". Persze sok olyan van, hogy valaki csak felnőtt fejjel tér meg vagy kezdi el követni Jézus-t (engem is csak 24 évesen kezdett el érdekelni, hogy Isten mit akar, hiába fogadtam el a megváltást hamarabb, és engedelmesség terén még mindig hiányosságaim vannak, de tudom, hogy merre kell (Kihez kell) tartanom) és akkor már nehéz az elkövetett hibákat, szokásokat helyrehozni. De Isten ebben is tud változást hozni (napról napra tapasztalom), és hogy ebben a pszichológiának mekkora szerepe van, nem tudom én nem értek hozzá :)
      Teljesen igaz, hogy a gyerekmunka mellett már szükség van a fiatal felnőttek tanítására is... csak ez még nem nagyon van benne a köztudatban. Bár a közösségek kialakultak (akarva, akaratlanul), csak a tanítás nem mindig célzott... szerintem.

      Törlés
    11. Ábel!
      Menj politikusnak! A mellébeszélés nagyon megy.

      Törlés
    12. Picit visszább az agarakkal. Szerintem személyesen nem ismered még Ábelt (de ajánlom, hogy ismerkedj meg vele :) ) és nem hiszem, hogy ez a formája egy figyelmeztetésnek vagy tanácsnak keresztyének között... és tudom, hogy Ábelnek nincs szüksége a védelemre, de ez most nagyon szúrja a szemem.

      Zoli

      Törlés
    13. Kedves Névtelen és Zoli!

      Zoli, köszönöm, ha másról lenne szó, én is így reagálnék, mert akármennyire is szúrja valami a szemünket, fontos, hogy a megfelelő tisztelettel legyünk egymás iránt.

      Névtelen, köszönöm, hogy te is hozzászóltál. Ha valamivel nem értesz egyet, kérlek, fejtsd ki bővebben. Illetve azt szoktuk kérni a névtelen hozzászólóktól, hogy egy becenevet hagyjanak a bejegyzés végén, hogy betudjuk őket azonosítani. Köszönjük!

      Ábel

      Törlés
  4. Várjuk a hanganyagot és a "morzsákat"

    VálaszTörlés
  5. Igen, igen. Én is várom az anyagot kedves szervezők ;-) Hallottam egy -két nagyon jó gondolatot, amit egy barátnőm továbbadott, úh várakozással vagyok ;-)

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok!

    Én annyit fűznék hozzá, hogy ezeket az előadásokat a tizenegy-két éves korcsoportnak is jó volna hallania (akár nemi bontásba mindenki a rá vonatkozót); főleg ifin belül. Sokkal egészségesebb szemlélettel vághatnának bele a párkapcsolatok világába. Így túl a húszon, harmincon vagy már a negyvenen is kicsit eső után köpönyeg hatása volt. Mindezzel együtt tényleg nagyok jók voltak az előadások.

    ÁB!

    VálaszTörlés
  7. Na most már én is nagyon kíváncsi vagyok :)

    VálaszTörlés
  8. Sziasztok!

    Köszi az eddigi hozzászólásokat!

    Rendben, akkor ma este felkerül a hanganyag! Sajnos csak a délutáni van meg, de talán az is volt a "forradalmibb". (Számomra is, házas férfi emberként nagyon mélyen hatott és hálás vagyok érte, valamire nagyon ráérzett Attila, amiről még sokat fogunk itt beszélni...)Viszont az előadók is készítenek bejegyzéseket, sőt még az is lehet, hogy ha ott jönnek kérdések, kommentek, velük is lehet eszmét cserélni.

    Ábel

    VálaszTörlés
  9. Sziasztok!

    Nekem nagyon tetszett az előadás. Méghozzá azért, mert reális tényeket mondott el a lelkészházaspár. Nagyon is igaz és így az Ige fényében megvilágítva szerintem tudtak tanácsokat adni a témával kapcsolatban. Örültem a példáknak is, hogy mit csináljuk vagy mit nem az első-második randin.
    Még annyit jegyeznék meg: véleményem szerint kifejezetten jó kezdeményezés a pártréning nap. Mind a férfiakna mind a nőknek van még mit tanulni egymásról és önmagunkról is :)

    Áldást és sok erőt a folytatásokhoz!
    Ildikó

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.