Elvilágiasodott keresztyén párkeresés 2. pont

Folytatva az eredeti cikk pontjainak kielemzését, íme a második:

"2. Bénulás: Hezitálsz, mert félsz, hogy a randinak túl nagy tétje van. Ebben a helyzetben nem mersz kezdeményezni és elhívni a lányt. Lehetséges, hogy csak simán passzív vagy és egy kis bátorításra van szükséged. Vagy lehet, attól tartasz, hogy az érdeklődés kimutatásának bármilyen jelét össze lehet keverni valami többel - azzal, hogy az első randevúnak lánykéréssel kell zárulnia. Egyedülálló férfiak és nők, akik a randizást fontolgatjátok, ne felejtsétek el, mi a randizás célja – hogy óvatosan, imádságos lélekkel kiderítsétek, ő-e az a személy, akit Isten házastársadnak szán! Tehát ahelyett, hogy hagynád, hogy a félelem lebénítson, mielőtt kezdeményeznél, vagy adnál egy esélyt a kapcsolatnak, imádkozz érte, tegyél meg mindent, hogy megismerd a másikat, kérj valakitől bölcs tanácsot, aztán vágj bele! Férfiak, ne féljetek kockáztatni. Sajnos, sok nő adna nektek esélyt, de nincs merszetek elhívni őket randira."

Az offline tréning alkalmak kiscsoportos beszélgetésein szinte mindig feljött a randizás kérdése. Nehezen megfogható számunkra az angolszász országokhoz képest, ahol a randi-kultúra megadja a kereteket az ismerkedéshez. Ott sokkal könnyebb tudni, hogy kinek hol a helye ebben és mik a játékszabályok. Nálunk ez sokkal megfoghatatlanabb és keresztyénként pedig gyülekezete válogatja, hogy hol mit engednek, bátorítanak, hol, mi a szokás. 

Szerintem nagyon jól megfogalmazza a sötéttel kiemelt rész, hogy mi is a lényeg: imádságos szívvel keresni Isten akaratát a kapcsolattal, a másik emberrel kapcsolatban. Rendkívül fontos, hogy az egyedülálló keresztyének aktív párkeresők legyenek, randizzanak, ismerkedjenek. És mindezt Istenre figyelve tegyék. 

Hogy látjátok?