Fejétől bűzlik a hal

Pál apostol tanítása Timóteusnak a gyülekezet vezetéséről

Azzal folytatja Pál a „hogyan kell forgolódnod az Isten házában” részt az 1. Tim. 3-ban, hogy instrukciókat ad a gyülekezet felépítésével és elsősorban vezetésével kapcsolatban. Ahogy Pál városról városra járt, hirdette az Evangéliumot és gyülekezetek szerveződtek, ahol rendszerint vezetőket is választott a helyi közösségekben, hogy rájuk bízza a gyülekezet további vezetését. Ilyen vezető lett Timóteus is Efézus gyülekezetében és most Pál apostol átadja neki a fontos tudnivalókat a keresztyén vezetéssel kapcsolatban.

1. Tim. 3.1-16.
¹Igaz beszéd ez: ha valaki püspökségre törekszik, jó munkát kíván. ²Szükséges tehát, hogy a püspök legyen feddhetetlen, egyfeleségű férfi; megfontolt, józan, tisztességes, vendégszerető, tanításra alkalmas; ³nem részeges, nem kötekedő, hanem megértő, a viszálykodást kerülő, nem pénzsóvár; ⁴olyan, aki a maga háza népét jól vezeti, gyermekeit engedelmességben és teljes tisztességben neveli. ⁵Mert ha valaki a maga háza népét nem tudja vezetni, hogyan fog gondot viselni az Isten egyházára? ⁶Ne újonnan megtért ember legyen, nehogy felfuvalkodva az ördöggel azonos ítélet alá essék. ⁷Szükséges, hogy a kívülállóknak is jó véleményük legyen róla, nehogy gyalázatba és az ördög csapdájába essék.

⁸Ugyanígy a diakónusok is tiszteletre méltók legyenek, nem kétszínűek, nem mértéktelen borivás rabjai, nem haszonlesők, ⁹hanem olyanok, akikben megvan a hit titka tiszta lelkiismerettel. ¹⁰De ezeket is meg kell vizsgálni előbb, csak akkor szolgáljanak, ha feddhetetlenek. ¹¹Feleségük is hasonlóan tiszteletre méltó legyen: nem rágalmazó, mértékletes, mindenben hűséges. ¹²A diakónusok legyenek egyfeleségű férfiak, akik mind gyermekeiket, mind a maguk háza népét jól vezetik. ¹³Mert akik jól szolgálnak, azok szép tisztességet szereznek maguknak, és nagy bátorságot nyernek a Jézus Krisztusba vetett hit hirdetésére.

¹⁴Ezeket pedig abban a reményben írom neked, hogy hamarosan eljutok hozzád. ¹⁵Ha pedig késnék, ezekből tudd meg, hogyan kell forgolódnod az Isten házában, amely az élő Isten egyháza, az igazság oszlopa és erős alapja:

¹⁶Valóban nagy a kegyességnek a titka: aki megjelent testben, igaznak bizonyult lélekben, megjelent az angyaloknak, hirdették a pogányok között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben.

Lehet, hogy felmerül bennünk a kérdés, hogy „mi köze van egy ilyen igerésznek a blog alaptémájához? Erre két válasz is van: 1. igetanulmányozást folytatunk, tehát nem hagyunk ki részeket, így a látszólag nem ideillő témákat is átbeszéljük. 2. ahogy már erről korábban is volt szó: minden megtért keresztyént igehirdetőnek tekintünk, azaz a gyülekezetben szolgáló embereknek, akik számára ez nagyon is aktuális üzenet lehet.

Időben pedig csak néhány héttel késtük le az egyházunkban pár hete lezajlott presbiter és gondnok választásokat. Bár lehet, hogy eső után köpönyeg, sosem késő erről a témáról beszélni. 

Hadd osszak meg még annyit Veletek, hogy én személy szerint nagyon szeretem ezt a témát, szerintem rendkívül fontos kérdés ez az egyházban. Egy vezető mindenre hatással van – amilyen vezetőket választunk, olyan egyházunk lesz. 

Magyarként, keresztyénként és reformátusként is sajnos sokszor találkozok viszont azzal a nem túl kellemes életérzéssel, hogy „ennek nem így kellene lennie”. Ti is ismeritek? Valószínűnek tartom. Egy olyan érzés ez, ami akkor jön elő, amikor a politikusaink, vezetőink, főnökeink, lelkipásztoraink cserben hagynak, elszúrnak valamit, egyszerűen nem a megfelelő döntéseket hozzák. Ez egy frusztráló helyzet, mert az ember azt várja el a feljebbvalóitól, hogy feljebb is legyenek mint ő és felsőbb szinten működtessék, irányítsák a dolgokat és mégis sokszor sajnos alsóbb szintet ütnek meg döntéseik és még mi is, a „vezetettek” is, látjuk, hogy mi lett volna helyes. „Ez így nem jó!” - lázadunk. Ez egy tipikus életérzés itt Magyarországon, én azt tapasztalom.

Ha valaki számos alkalommal csalódott a feletteseiben, vezetőiben (akár szülő, tanár, főnök, lelkész, politikus vagy legyünk őszinték, Isten személyében), lehet, hogy némi nehézségekkel fog küzdeni belül, ahogy pont a vezető, és a vezetéssel kapcsolatos témákat fogjuk körüljárni.

"Tényleg olyan fontos téma ez?"  Nem tudom, hogy a Ti gyülekezeteitekben mennyire vállalkozó szelleműek az emberek, én azt vettem észre, hogy nálunk sokszor eléggé idegenkednek az emberek a vezetésről. A felelősség miatt? A feladatok miatt? A kisebbségi érzésük miatt? - lehet. Viszont szerintem alapvetően az ember nem ért egyet a vezetéssel. Szerintem az emberekben az ellenkezés a vezetéssel kapcsolatban erre is visszavezethető, hogy ők sem szeretik, ha dirigálnak nekik, így ők maguk is protestálnak maga a vezetés ellen, ergo nem fogadják el a lehetőséget, mondván, hogy ők nem akarnak ebben a "zsarnokoskodásban" részt venni. Lehet, hogy a férfiakban is van egy ilyen, mikor a nőket kellene vezetniük? Vajon a saját önállóságukat védik és tudat alatt projektálják ezt a nőre, mondván, „biztos nem gondolja komolyan, hogy azt akarja, hogy vezessem – hisz' kinek jó az?”

Na de visszakanyarodva az igéhez, ha csalódottak is vagyunk a tekintélyben, a felettesben, a vezetőségben, adja meg Isten, hogy az Ő kegyelméből megnyíljon a mi szívünk az Ő elképzeléseinek, tanításának befogadására ezzel kapcsolatban.

Itt most célunk tehát, hogy megvizsgáljuk, milyen egy biblikus vezető, mik a legfőbb szempontok. Így tudjuk elsősorban magunkat is, vezetőinket is leellenőrizni és ehhez mérni. Illetve a jövőre nézve minél biblikusabb voksokat leadni az urnákba, amikor akár a gyülekezeteink, akár az országunk vezetéséről lesz szó.

Költői: mi a különbség és mi azonos egy jó keresztyén és egy jó világi vezető között?

Mi a feladata egy keresztyén vezetőnek?

Akárcsak egy világi vezetőnek, vezetni, irányítani a gyülekezet dolgait. A példa viszont Jézus vezetési stílusa: szerető, szolgáló vezető, aki életét is odaadta az övéiért.

Tehát amikor a gyülekezeti vezetőre gondolunk, akkor tudnunk kell elsősorban, hogy ő szeret minket!

Azt mondja az efézusiaknak Pál apostol a leköszönő prédikációjában az Apcsel. 20.28-31-ban:

"Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett. ²⁹Tudom, hogy távozásom után dühös farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat, ³⁰sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat. ³¹Vigyázzatok azért, és emlékezzetek arra, hogy három évig éjjel és nappal szüntelenül könnyek között intettelek mindnyájatokat." 

A gyülekezeti vezető két dolgot tesz tehát: gondját viseli a nyájnak és lelövi a farkasokat (már mi is érintettük a tévtanítást, de még lesz is róla szó a későbbiekben, hogy mit jelent "megvédeni az igazságot")

Mi mégis a munkaleírása egy gyülekezeti vezetőnek?

Kol. 1.28.:

„Mi őt hirdetjük, miközben minden embert teljes bölcsességgel intünk és tanítunk, hogy minden embert tökéletessé tegyünk a Krisztusban.„

Tehát egy lelki vezetőnek az a feladata, hogy mint a gyülekezet feje, megtegyen mindent annak érdekében, hogy minél tökéletesebben „adja át” a gyülekezetet Krisztusnak azon a napon. (akárcsak a férj a feleséget)

Folytassuk egy kis szóelemzéssel. Az 1. és a 8. vsz.-ban két különböző típusú vezetőről olvasunk. A püspök és a diakónus. Ebből a diakónus maradhat, bár ezt is azért pontosítani fogjuk, a püspök kifejezéssel sajnos eléggé mellé fogtak.

Püspök: presbiter, vén, látogató, vizitáló, felügyelő, igehirdető lelkipásztor.

Diakónus: azaz dékán (=szolgáló), az egyházunkban ők lennének a presbiterek, gondnok, kántor és maguk a diakónusok/diakonisszák, akik a gyülekezetben vagy teljes állásban, vagy a világi munkájuk mellett szolgálnak. Nem feltétlen mindegyikük prédikál. Az egyházunkban maga a diakónus, diakonissza szolgálata inkább a szociális munkához köthető talán.

Tehát akkor most ki, kicsoda és mit csinál és miért?? Már az ÚSZ-ben azt látjuk, hogy ezeket a címeket felváltva használják nem ugyanannak a feladatkörnek a leírására. Ha a különböző felekezetek pozícióit nézzük pedig, a variációk számtalan formáját látjuk. Valahol a lelkész a presbiter, a diakónus a segédlelkész és a vén a presbiter. Van, ahol a presbiter a püspök, a vén a lelkész és a diakónus a laikus (teológiát nem végzett) szolgáló. Mindebből azt szűrhetjük le, hogy teljesen mindegy, hogy melyik egyházban vagy korban kit, minek hívunk, a lényeg az, hogy tudjuk kiről van szó és az adott struktúra tükrözze a Bibliában megjelenő alapelveket ezzel kapcsolatban.

A presbiter-gondnok-diakónus-segédlelkész-lelkész-esperes-püspök vezetési szintekkel ellentétben mindössze két szintet látunk ebben az igerészben. Ezzel szerintem semmi probléma (vannak, akik nagy ügyet csinálnak ebből, hogy a püspök pl. nem biblikus, stb.), szerintem ez azt mutatja, hogy a Bibliában nem kapunk egy teljesen részletekbe menően kidolgozott gyülekezeti struktúrát, hanem az alapelvekre támaszkodva kell kidolgoznunk azt az egyházszervezetet, ami leginkább tükrözi az ÚSZ első egyházat is. Nem tartom a református mintát az egyedül elfogadhatónak, szerintem elméletben mindenképpen követi az itt megfogalmazott alapelveket.

A püspök: Hogy kerüljük az eléggé megtévesztő püspök kifejezést, hívjuk most őket idéglenesen „prédikáló vezetőknek” - talán ebbe benne van a lényeg. Ugyanis mindegyikük prédikál, hirdeti az igét. Azokról a vezetőkről van itt szó tehát, akik így szolgálnak. Néhány példa erre: a lelkész természetesen, a segédlelkész, a házi csoport vezető, stb.. Őróluk szól ez a rész.

A diakónus: az igehirdető segítője volt, nem mindegyik diakónus hirdeti az igét. Így beszélhetünk diakonisszákról is – azaz női szolgálókról ebben a csoportban. Ha mindegyiküknek feladatuk lett volna a prédikáció, akkor nőket nem sorolt volna ide Pál. A „szolgálók” feladata volt biztosítani a körülményeket a prédikáló vezetőknek, hogy tudják hirdetni az igét. Ebben is egy férj-feleség, szülő-gyermek szerű tekintély kapcsolatot és rendet látunk (1. Tim. 5. 17.). Az igehirdetők nem tudnák a diakónusok segítsége nélkül elvégezni a szolgálatot. Ha nincsen megszervezve, hogy ki takarít, pakol, vezeti az éneklést, kezeli a projektort, aki feltölti a honlap tartalmát vagy éppen a szociális munka megszervezésében segít, akkor az igehirdető képtelen lenne az igehirdetés szolgálatának megfelelő ellátására.

Ez a két csoport a gyülekezet két keze, mondhatnánk. A bal kéz, az igehirdető vezetők, majdnem kizárólag csak ezzel foglalkoznak: igét hirdetnek, készülnek, lelkigondoznak, imádkoznak, terveket készítenek, stb. és a jobb kéz, a diakónusok (a ref. egyházban a presbitérium) pedig gondoskodik arról, megteremti a lehetőséget ahhoz, hogy a bal kéz tudja végezni a munkáját. Nevezhetjük ezt a területet az adminisztratív feladatoknak is.
Találkoztatok olyan lelkésszel, aki megpróbálja mind a "két kéz" területeit egyszerre ellátni? Nem egy kellemes élmény...ebben az esetben sajnos se a lelkész, se a gyülekezet nincs tisztába ennek az igének a jelentésével.

Az egyház kialakulásának időszakában a gyülekezet vezetésével és a teendők ellátásával, megszervezésével kapcsolatos probléma az Apcsel. 6-nál kezdődik, amikor az apostolok egyszerre próbáltak mindent csinálni: a rászorulóknak ételt adni és a gyülekezetnek hirdetni az igét. Az eredmény: mindkettőt rosszul csinálták.

Apcsel. 6.2-4.:

"Nem helyes az, hogy az Isten igéjét elhanyagolva mi szolgáljunk az asztaloknál. ³Hanem válasszatok ki magatok közül, atyámfiai, hét férfit, akikről jó bizonyságot tesznek, akik telve vannak Lélekkel és bölcsességgel, és őket állítsuk be ebbe a munkába; ⁴mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett."

Egy érdekes dolog még, hogy mielőtt elkezdenénk mérlegelni a két csoportot (fontosabb, tekintélyesebb és alább való, másodrangú, stb), vegyük figyelembe azt is, hogy Jézus is egy diakónus volt: a szolgák szolgája: Jn. 13.1-20.

Nézzük meg részenként a szöveget:

1-7.: a prédikáló vezetőkhöz:

¹Igaz beszéd ez: ha valaki püspökségre törekszik, jó munkát kíván. ²Szükséges tehát, hogy a püspök legyen feddhetetlen, egyfeleségű férfi; megfontolt, józan, tisztességes, vendégszerető, tanításra alkalmas; ³nem részeges, nem kötekedő, hanem megértő, a viszálykodást kerülő, nem pénzsóvár; ⁴olyan, aki a maga háza népét jól vezeti, gyermekeit engedelmességben és teljes tisztességben neveli. ⁵Mert ha valaki a maga háza népét nem tudja vezetni, hogyan fog gondot viselni az Isten egyházára? ⁶Ne újonnan megtért ember legyen, nehogy felfuvalkodva az ördöggel azonos ítélet alá essék. ⁷Szükséges, hogy a kívülállóknak is jó véleményük legyen róla, nehogy gyalázatba és az ördög csapdájába essék.

1. vsz.: ennek a feladatnak nagy jelentősége van, nem mellékes, nem részletkérdés. Nem engedhetünk bárkit a szószékre, a rétegalkalmak vezetésére, bárhova, ahol az igét hirdetik. Sok ember van, aki szeretne prédikálni (1. Tim. 1. tévtanítói), de ez még nem azt jelenti, hogy megtehetik. Az igehirdetés szolgálata központi szerepet játszik egy gyülekezet életében.

1. Tim. 5. 17.

"A vezetésben bevált presbiterek kétszeres megbecsülést érdemelnek: elsősorban azok, akik az igehirdetésben és a tanításban fáradoznak."

Mik a feltételei egy igehirdetőnek? Egészen hosszú a lista, a 2-7. vsz. tárja elénk. Egy kulcsfontosságú dolog a 2. vsz.-ben található: a feddhetetlenség. Ez nem tökéletességet jelent, mert akkor senki sem prédikálna. Az az ember feddhetetlen, akinek a híre, a megítélése makulátlan, tiszta, nemes, olyan valaki, akinek nincsen takargatnivalója. Fontos, hogy a választáskor biztosra menjünk. Ezt nem lehet a véletlenre bízni. Az adott embernek már bizonyítani kell mindenféle pozíció és címke nélkül is, hogy feddhetetlen életet él. Ne amiatt hozzon változásokat az életébe, hogy megbízatást kap.

A következő területekre gondol Pál egészen konkréten:

1. Családi élet: 1 feleségű férfi. Az egy feleségű a mi kultúránkban nem okoz gondot, a férfiról pedig az előző részben értekezik Pál. Viszont a válás már kérdéses rész, amivel kapcsolatban az én személyes meglátásom elég szigorú talán. Nem arról van szó, hogy ne fogadjuk vissza szeretettel és megbocsátással azt a lelkészt, aki elvált és megbánta bűnét, akármik is legyenek a körülmények, viszont ezzel az igével összevetve akkor már nem igazán üti a feltételeket az igehirdetéshez – "egy feleségű". Lehet, hogy szigorú és ítélkező vagyok és sajnos napjainkban számos elvált, de természetesen pozícióját megtartott református lelkészt prédikálok ki, viszont én ezt látom biblikusnak, ahogy a háború előtti egyházunk hasonlóképpen és bizony a váló lelkész az "exén" kívül búcsúzhatott a lelkészi pályafutásától is. Mindenkire ugyanazok a feltételek érvényesek. Egy feleségű legyen – ami nem azt jelenti, hogy muszáj házasnak lennie – ne váltogassa feleségeit. Aki elválik, számoljon vele, hogy utána nem lehet prédikáló vezető.
2. Maradva a családnál, 4-5. vsz., a gyereknevelés: minden családban vannak nehéz időszakok és sokszor nehéz itt is konkrétumokról beszélni, amíg nem ismerjük a pontos helyzetet. Mégis, hogy nagyjából belőjük, hogy mire gondol itt Pál, jó megközelítés, ha a prédikáló vezető családjának légkörét tartjuk szem előtt. Milyen benyomást tesz ránk az egész család? Nem azt az egy esetet, amikor a tinédzser fia visszakiabált neki az egész gyülekezet hallatára, hanem, hogy ott van-e a szándék a férfiban, hogy fegyelmezze a gyermekeit. Egy idősebb, több gyermeket felnevelt lelkész azt mondta, hogy két dologra figyeltek oda a feleségével: 1. hogy érezzék a gyerekeik a feltétel nélküli szeretetet, hogy akárhogy döntenek, akármik lesznek, ők elfogadják és szeretik őket és 2. nem tolerálják a tiszteletlenséget a gyermekeiktől. Azért ez mond valamit szerintem!

Továbbá: (írok néhányhoz, a többit lehet mélyíteni a kommentekben is akár)

3. Megfontolt:
4. Józan:
5. Tisztességes:
6. Vendégszerető: a szó jelentése az, hogy befogadja az idegent. Nem azokban van meg ez a készség, akik szeretnek sütni-főzni és meghívják azokat az embereket, akikkel szeretnének időt tölteni. Pál azt mondja itt, hogy azok alkalmasak vezetésre, akik megnyitják az otthonukat az idegenek előtt, vagy akiket nem kell beosztani hétről hétre, hogy fogadják a bejáratnál az újonnan érkezőket.
7. Tanításra alkalmas: nagyon fontos, hogy ez a csoport tanít, prédikál. Nem csak arról van szó, hogy tud – jó tanító, szónok, prédikátor, hanem evangéliumi az, amit mond.
8. Nem részeges: önmegtartóztató, nem csak a borra, minden másra vonatkozóan.
9. Nem kötekedő:
10. Megértő:
11. A viszálykodást kerülő:
12. Nem pénzsóvár: a paráznaság mellett ez a másik leggyakrabban előforduló kísértés, amik lelkipásztorok teljes szolgálatát teszi tönkre.
13. Nem frissen megtért: ez eléggé logikus, de azért sokszor ott van a kísértés, főleg akkor, ha nincsenek férfiak, akik vezetnének, hogy egy nagy befolyású, jó kiállású embert, aki nem rég kezdett el gyülekezetbe járni, megkérjük, hogy legyen vezető. Mi a legveszélyesebb ebben? Hogy bár lehet, hogy meg van térve, még nem a megfelelő ok miatt fog elkezdeni szolgálni. Nem azért, mert Jézus meghalt érte, hanem mert megkértek rá és bizonyítania kell. Innentől kezdve dől az egész. A másik buktató a kezdőknek az, hogy vállukra veszik a gyülekezet gondjait és azt hiszik, hogy az ő gondjuk az egész, csak rajtuk áll, ők végzik a munkát, mindent nekik kell elvégezniük és kihagyják azt a szolgálatból, Akiről ez az egész szólna. 
14. Kívülállók számára elfogadott: nem azt jelenti, hogy a világnak szeretnie kell őt! Sőt, ha valaki hirdeti az Evangéliumot, a világ szemében (akit folyton emlékeztet a bűnre és a megváltás szükségességére) nem fog valami fényesen feltűnni, de tisztességes embernek kell, hogy tartsa őt a világ is. Ne legyen farizeusi, aki minden szerdán 6-7-ig és vasárnap reggel 10-11-ig kegyesen viselkedik és a hét többi részén a családja, a munkatársai és a szomszédjai előtt pedig mintha egy másik ember lenne.

Diakónusok: (református egyházban presbitérium, gondnok, kántor és diakónusok)

8-13 vsz.:

⁸Ugyanígy a diakónusok is tiszteletre méltók legyenek, nem kétszínűek, nem mértéktelen borivás rabjai, nem haszonlesők, ⁹hanem olyanok, akikben megvan a hit titka tiszta lelkiismerettel. ¹⁰De ezeket is meg kell vizsgálni előbb, csak akkor szolgáljanak, ha feddhetetlenek. ¹¹Feleségük is hasonlóan tiszteletre méltó legyen: nem rágalmazó, mértékletes, mindenben hűséges. ¹²A diakónusok legyenek egyfeleségű férfiak, akik mind gyermekeiket, mind a maguk háza népét jól vezetik. ¹³Mert akik jól szolgálnak, azok szép tisztességet szereznek maguknak, és nagy bátorságot nyernek a Jézus Krisztusba vetett hit hirdetésére.

Megint csak előtérben van a tiszta tanítás fontossága. Annak ellenére, hogy itt azokról van szó, akiknek nem feltétlen kell tanítaniuk/prédikálniuk, ők is lelki vezetők a gyülekezetben, akiknek tisztában kell lenniük az Evangéliummal és hogy mit mond a Biblia. A jelöléseknél és a szavazásnál tehát nem a képességen van a hangsúly (könyvelő, építész, zeneművész, reklám szakember, programozó, stb), hanem, hogy mennyire ismerik a Bibliát, az Evangéliumot, mennyire érettek a hitben, milyen az imaéletük és mennyire szent az életvitelük.

Pont az ellenkezője, mint amit a világban látunk: „tegyél le valamit az asztalra és akkor értékes vagy, teljesen mindegy, hogy ki vagy”, szemben azzal, amit Pál ír: az számít, hogy ki vagy és akkor meglátjuk, hogy lehet-e rád másokat is bízni. A világ sokszor hangoztatja, hogy teljesen mindegy, hogy a magánéletét külön kell választani a szakmaitól. A keresztyén vezetőknél ez teljesen összeolvad.

Volt egy anglikán püspök, akit paráznaság miatt leváltottak. Viszont nagyon szerették ezt az embert, hiszen nagyon jó püspöknek tartották. A világ is kiállt mellette (ami már mond valamit), hogy milyen ítélkező az egyház és hol van itt a megbocsátás, szeretet stb. És végül engedett az egyház és visszaállította püspöknek. Szomorú, hogy így történt.

 Hölgyek: az előző igerészben láttuk, hogy a nők nem taníthatnak, azaz nem prédikálhatnak férfiaknak a gyülekezetben, nem gyakorolhatnak tekintélyt felettük. Aztán a 11. vsz.-ben két hiba is van a fordításban: nem feleségekről, asszonyokról, hanem nőkről (a szó lehet feleség és nő is) van szó (tehát lehet egyedülálló is) és nincs ott a birtokos névmás, csak később lett beletéve, az eredeti szövegben nincs benne.

Tehát eredetileg így lenne: „A nők is hasonlóan tiszteletre méltóak legyenek: nem rágalmazó, mértékletes, mindenben hűséges.”

Ne essék félreértés: nem kétféle keresztyénről van szó: a szuperhívők, a vezetők (igehirdető és diakónus) és azok, akik a sorokat kitöltik és nem is olyan fontos, hogy mit csinálnak.., Pál egyszerűen azt mondja Timóteusnak, hogy válassza azokat a gyülekezetből, akik tényleg komolyan veszik azt, amiben hisznek, akik növekednek Krisztusban, akik haladnak a megszentelődés útján, akik szemmel láthatóan növekednek a hitben. Az ideális eset az, hogy mindenki ilyen és vannak, akiket megválasztanak ezek közül vezetőnek. Ez nem azt jelenti, hogy a többiek hátradőlhetnek és rájuk ezek nem vonatkoznak.

Ez itt mindenkire, férfiakra és nőkre egyaránt vonatkozik, nincs benne semmi különleges elvárás. Úgy is mondhatnánk, hogy nem kell mindenkinek akarni, hogy vezető legyen, de azt, hogy a feltételeknek megfeleljen, célja kell, hogy legyen minden megtért keresztyénnek.

Pál apostol zárásként emlékeztet, hogy miért is van szükségünk ezekre a beosztásokra:

14-16. vsz.:

¹⁴Ezeket pedig abban a reményben írom neked, hogy hamarosan eljutok hozzád. ¹⁵Ha pedig késnék, ezekből tudd meg, hogyan kell forgolódnod az Isten házában, amely az élő Isten egyháza, az igazság oszlopa és erős alapja:

¹⁶Valóban nagy a kegyességnek a titka: aki megjelent testben, igaznak bizonyult lélekben, megjelent az angyaloknak, hirdették a pogányok között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben."

Isten egyháza a gyülekezet, Isten háza népe, azaz családja. Hogyan kerül be valaki egy családba? Beleszületik. Újjászülettünk mi is és Jézus vére által Isten családjához tartozunk.

Mit jelent ez? Azt, hogy a gyülekezet nem egy klub! Azt, hogy nem hagyhatom ki a vasárnapi reggeli istentiszteletet, azt, hogy a heti egy igehirdetés nem elég és hetente találkozni akarok a testvéreimmel, hogy együtt imádkozhassam és olvassam az igét velük. És ez azt is jelenti, ha jönnek a problémák, a konfliktusok, akkor kitartok és részt veszek a gyülekezet életébe a nehéz időszakokban is.

A gyülekezet nem szabad, hogy csak egy programpont legyen a heti programban. Egy kollégának látnia kell, hogy nekem ez a családom, a közösség, akik ott vannak az életem minden területén, beolvadok a gyülekezetbe.

Azért vagyunk gyülekezet, hogy gyülekezzünk, találkozzunk egymással. Persze az is nagyon fontos, hogy mivel töltjük az időt (egy gyülekezet megszűnik gyülekezet lenni, ha elveszíti az alapokat és mást helyez a tartó oszlopaira, mint Jézus Krisztus.), amikor találkozunk, de ehhez először az kell, hogy ott legyünk, valóban ott legyünk a gyülekezetünkben.

Ha keresztyén vagy és nem szolgálsz, az vagy azért van, mert még nem tértél meg, még friss megtért vagy, vagy pedig egyszerűen nem érted az Evangéliumot. Újjászületésünk után Jézustól a szolgáló DNS-t örököljük :). Minden Isten és egymás szolgálatáról szól.

Ha viszont szolgálsz, akkor szolgálj a megfelelő indíttatásból: mert Jézus meghalt érted! Mert Ő szolgált téged. Ne szolgálj azért, mert ez egy jó dolog, ez a helyes dolog, mert ez izgalmas, mert olyan szép dolog ez. Isten, mint mindig, most is a szívet vizsgálja, legyenek olyan vezetői az egyházunknak, akik azért szolgálnak, mert szeretik Jézust.

Beszéljük meg:

Kinek, mit jelent a gyülekezete?

Ki, mennyire aktív a gyülekezetben?

Ki hogyan szolgál?

Van-e közöttünk lelkész, presbiter, gondnok, diakónus/diakonissza, házi csoport vezető, stb?

Kinél milyen a gyülekezet vezetése? Mit tartanak szem előtt?