2011. november 28., hétfő

Fejétől bűzlik a hal

Pál apostol tanítása Timóteusnak a gyülekezet vezetéséről



Azzal folytatja Pál a „hogyan kell forgolódnod az Isten házában” részt az 1. Tim. 3-ban, hogy instrukciókat ad a gyülekezet felépítésével és elsősorban vezetésével kapcsolatban. Ahogy Pál városról városra járt, hirdette az Evangéliumot és gyülekezetek szerveződtek, ahol rendszerint vezetőket is választott a helyi közösségekben, hogy rájuk bízza a gyülekezet további vezetését. Ilyen vezető lett Timóteus is Efézus gyülekezetében és most Pál apostol átadja neki a fontos tudnivalókat a keresztyén vezetéssel kapcsolatban.

1. Tim. 3.1-16.
1Igaz beszéd ez: ha valaki
püspökségre törekszik, jó munkát kíván. 2Szükséges tehát, hogy a püspök legyen feddhetetlen, egyfeleségű férfi; megfontolt, józan, tisztességes, vendégszerető, tanításra alkalmas; 3nem részeges, nem kötekedő, hanem megértő, a viszálykodást kerülő, nem pénzsóvár; 4olyan, aki a maga háza népét jól vezeti, gyermekeit engedelmességben és teljes tisztességben neveli. 5Mert ha valaki a maga háza népét nem tudja vezetni, hogyan fog gondot viselni az Isten egyházára? 6Ne újonnan megtért ember legyen, nehogy felfuvalkodva az ördöggel azonos ítélet alá essék. 7Szükséges, hogy a kívülállóknak is jó véleményük legyen róla, nehogy gyalázatba és az ördög csapdájába essék.


8Ugyanígy a diakónusok is tiszteletre méltók legyenek, nem kétszínűek, nem mértéktelen borivás rabjai, nem haszonlesők, 9hanem olyanok, akikben megvan a hit titka tiszta lelkiismerettel. 10De ezeket is meg kell vizsgálni előbb, csak akkor szolgáljanak, ha feddhetetlenek. 11Feleségük is hasonlóan tiszteletre méltó legyen: nem rágalmazó, mértékletes, mindenben hűséges. 12A diakónusok legyenek egyfeleségű férfiak, akik mind gyermekeiket, mind a maguk háza népét jól vezetik. 13Mert akik jól szolgálnak, azok szép tisztességet szereznek maguknak, és nagy bátorságot nyernek a Jézus Krisztusba vetett hit hirdetésére.

14Ezeket pedig abban a reményben írom neked, hogy hamarosan eljutok hozzád. 15Ha pedig késnék, ezekből tudd meg, hogyan kell forgolódnod az Isten házában, amely az élő Isten egyháza, az igazság oszlopa és erős alapja:
16Valóban nagy a kegyességnek a titka: aki megjelent testben, igaznak bizonyult lélekben, megjelent az angyaloknak, hirdették a pogányok között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben.




Lehet, hogy felmerül bennünk a kérdés, hogy „mi köze van egy ilyen igerésznek a blog alaptémájához? Erre két válasz is van: 1. igetanulmányozást folytatunk, tehát nem hagyunk ki részeket, így a látszólag nem ideillő témákat is átbeszéljük. 2. ahogy már erről korábban is volt szó: minden megtért keresztyént igehirdetőnek tekintünk, azaz a gyülekezetben szolgáló embereknek, akik számára ez nagyon is aktuális üzenet lehet.
Időben pedig csak néhány héttel késtük le az egyházunkban pár hete lezajlott presbiter és gondnok választásokat. Bár lehet, hogy eső után köpönyeg, sosem késő erről a témáról beszélni. 
Hadd osszak meg még annyit Veletek, hogy én személy szerint nagyon szeretem ezt a témát, szerintem rendkívül fontos kérdés ez az egyházban. Egy vezető mindenre hatással van – amilyen vezetőket választunk, olyan egyházunk lesz. 
Magyarként, keresztyénként és reformátusként is sajnos sokszor találkozok viszont azzal a nem túl kellemes életérzéssel, hogy „ennek nem így kellene lennie”. Ti is ismeritek? Valószínűnek tartom. Egy olyan érzés ez, ami akkor jön elő, amikor a politikusaink, vezetőink, főnökeink, lelkipásztoraink cserben hagynak, elszúrnak valamit, egyszerűen nem a megfelelő döntéseket hozzák. Ez egy frusztráló helyzet, mert az ember azt várja el a feljebbvalóitól, hogy feljebb is legyenek mint ő és felsőbb szinten működtessék, irányítsák a dolgokat és mégis sokszor sajnos alsóbb szintet ütnek meg döntéseik és még mi is, a „vezetettek” is, látjuk, hogy mi lett volna helyes. „Ez így nem jó!” - lázadunk. Ez egy tipikus életérzés itt Magyarországon, én azt tapasztalom.
Ha valaki számos alkalommal csalódott a feletteseiben, vezetőiben (akár szülő, tanár, főnök, lelkész, politikus vagy legyünk őszinték, Isten személyében), lehet, hogy némi nehézségekkel fog küzdeni belül, ahogy pont a vezető, és a vezetéssel kapcsolatos témákat fogjuk körüljárni.
"Tényleg olyan fontos téma ez?"  Nem tudom, hogy a Ti gyülekezeteitekben mennyire vállalkozó szelleműek az emberek, én azt vettem észre, hogy nálunk sokszor eléggé idegenkednek az emberek a vezetésről. A felelősség miatt? A feladatok miatt? A kisebbségi érzésük miatt? - lehet. Viszont szerintem alapvetően az ember nem ért egyet a vezetéssel. Szerintem az emberekben az ellenkezés a vezetéssel kapcsolatban erre is visszavezethető, hogy ők sem szeretik, ha dirigálnak nekik, így ők maguk is protestálnak maga a vezetés ellen, ergo nem fogadják el a lehetőséget, mondván, hogy ők nem akarnak ebben a "zsarnokoskodásban" részt venni. Lehet, hogy a férfiakban is van egy ilyen, mikor a nőket kellene vezetniük? Vajon a saját önállóságukat védik és tudat alatt projektálják ezt a nőre, mondván, „biztos nem gondolja komolyan, hogy azt akarja, hogy vezessem – hisz' kinek jó az?”
Na de visszakanyarodva az igéhez, ha csalódottak is vagyunk a tekintélyben, a felettesben, a vezetőségben, adja meg Isten, hogy az Ő kegyelméből megnyíljon a mi szívünk az Ő elképzeléseinek, tanításának befogadására ezzel kapcsolatban.
Itt most célunk tehát, hogy megvizsgáljuk, milyen egy biblikus vezető, mik a legfőbb szempontok. Így tudjuk elsősorban magunkat is, vezetőinket is leellenőrizni és ehhez mérni. Illetve a jövőre nézve minél biblikusabb voksokat leadni az urnákba, amikor akár a gyülekezeteink, akár az országunk vezetéséről lesz szó.

Költői: mi a különbség és mi azonos egy jó keresztyén és egy jó világi vezető között?

Mi a feladata egy keresztyén vezetőnek?
Akárcsak egy világi vezetőnek, vezetni, irányítani a gyülekezet dolgait. A példa viszont Jézus vezetési stílusa: szerető, szolgáló vezető, aki életét is odaadta az övéiért.
Tehát amikor a gyülekezeti vezetőre gondolunk, akkor tudnunk kell elsősorban, hogy ő szeret minket!

Azt mondja az efézusiaknak Pál apostol a leköszönő prédikációjában az Apcsel. 20.28-31-ban:
"Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett. 29Tudom, hogy távozásom után dühös farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat, 30sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat. 31Vigyázzatok azért, és emlékezzetek arra, hogy három évig éjjel és nappal szüntelenül könnyek között intettelek mindnyájatokat." 

A gyülekezeti vezető két dolgot tesz tehát: gondját viseli a nyájnak és lelövi a farkasokat (már mi is érintettük a tévtanítást, de még lesz is róla szó a későbbiekben, hogy mit jelent "megvédeni az igazságot")

Mi mégis a munkaleírása egy gyülekezeti vezetőnek?
Kol. 1.28.:
„Mi őt hirdetjük, miközben minden embert teljes bölcsességgel intünk és tanítunk, hogy minden embert tökéletessé tegyünk a Krisztusban.„

Tehát egy lelki vezetőnek az a feladata, hogy mint a gyülekezet feje, megtegyen mindent annak érdekében, hogy minél tökéletesebben „adja át” a gyülekezetet Krisztusnak azon a napon. (akárcsak a férj a feleséget)



Folytassuk egy kis szóelemzéssel. Az 1. és a 8. vsz.-ban két különböző típusú vezetőről olvasunk. A püspök és a diakónus. Ebből a diakónus maradhat, bár ezt is azért pontosítani fogjuk, a püspök kifejezéssel sajnos eléggé mellé fogtak.

Püspök: presbiter, vén, látogató, vizitáló, felügyelő, igehirdető lelkipásztor.

Diakónus: azaz dékán (=szolgáló), az egyházunkban ők lennének a presbiterek, gondnok, kántor és maguk a diakónusok/diakonisszák, akik a gyülekezetben vagy teljes állásban, vagy a világi munkájuk mellett szolgálnak. Nem feltétlen mindegyikük prédikál. Az egyházunkban maga a diakónus, diakonissza szolgálata inkább a szociális munkához köthető talán.

Tehát akkor most ki, kicsoda és mit csinál és miért?? Már az ÚSZ-ben azt látjuk, hogy ezeket a címeket felváltva használják nem ugyanannak a feladatkörnek a leírására. Ha a különböző felekezetek pozícióit nézzük pedig, a variációk számtalan formáját látjuk. Valahol a lelkész a presbiter, a diakónus a segédlelkész és a vén a presbiter. Van, ahol a presbiter a püspök, a vén a lelkész és a diakónus a laikus (teológiát nem végzett) szolgáló. Mindebből azt szűrhetjük le, hogy teljesen mindegy, hogy melyik egyházban vagy korban kit, minek hívunk, a lényeg az, hogy tudjuk kiről van szó és az adott struktúra tükrözze a Bibliában megjelenő alapelveket ezzel kapcsolatban.
A presbiter-gondnok-diakónus-segédlelkész-lelkész-esperes-püspök vezetési szintekkel ellentétben mindössze két szintet látunk ebben az igerészben. Ezzel szerintem semmi probléma (vannak, akik nagy ügyet csinálnak ebből, hogy a püspök pl. nem biblikus, stb.), szerintem ez azt mutatja, hogy a Bibliában nem kapunk egy teljesen részletekbe menően kidolgozott gyülekezeti struktúrát, hanem az alapelvekre támaszkodva kell kidolgoznunk azt az egyházszervezetet, ami leginkább tükrözi az ÚSZ első egyházat is. Nem tartom a református mintát az egyedül elfogadhatónak, szerintem elméletben mindenképpen követi az itt megfogalmazott alapelveket.


A püspök: Hogy kerüljük az eléggé megtévesztő püspök kifejezést, hívjuk most őket idéglenesen „prédikáló vezetőknek” - talán ebbe benne van a lényeg. Ugyanis mindegyikük prédikál, hirdeti az igét. Azokról a vezetőkről van itt szó tehát, akik így szolgálnak. Néhány példa erre: a lelkész természetesen, a segédlelkész, a házi csoport vezető, stb.. Őróluk szól ez a rész.

A diakónus: az igehirdető segítője volt, nem mindegyik diakónus hirdeti az igét. Így beszélhetünk diakonisszákról is – azaz női szolgálókról ebben a csoportban. Ha mindegyiküknek feladatuk lett volna a prédikáció, akkor nőket nem sorolt volna ide Pál. A „szolgálók” feladata volt biztosítani a körülményeket a prédikáló vezetőknek, hogy tudják hirdetni az igét. Ebben is egy férj-feleség, szülő-gyermek szerű tekintély kapcsolatot és rendet látunk (1. Tim. 5. 17.). Az igehirdetők nem tudnák a diakónusok segítsége nélkül elvégezni a szolgálatot. Ha nincsen megszervezve, hogy ki takarít, pakol, vezeti az éneklést, kezeli a projektort, aki feltölti a honlap tartalmát vagy éppen a szociális munka megszervezésében segít, akkor az igehirdető képtelen lenne az igehirdetés szolgálatának megfelelő ellátására.
Ez a két csoport a gyülekezet két keze, mondhatnánk. A bal kéz, az igehirdető vezetők, majdnem kizárólag csak ezzel foglalkoznak: igét hirdetnek, készülnek, lelkigondoznak, imádkoznak, terveket készítenek, stb. és a jobb kéz, a diakónusok (a ref. egyházban a presbitérium) pedig gondoskodik arról, megteremti a lehetőséget ahhoz, hogy a bal kéz tudja végezni a munkáját. Nevezhetjük ezt a területet az adminisztratív feladatoknak is.
Találkoztatok olyan lelkésszel, aki megpróbálja mind a "két kéz" területeit egyszerre ellátni? Nem egy kellemes élmény...ebben az esetben sajnos se a lelkész, se a gyülekezet nincs tisztába ennek az igének a jelentésével.





Az egyház kialakulásának időszakában a gyülekezet vezetésével és a teendők ellátásával, megszervezésével kapcsolatos probléma az Apcsel. 6-nál kezdődik, amikor az apostolok egyszerre próbáltak mindent csinálni: a rászorulóknak ételt adni és a gyülekezetnek hirdetni az igét. Az eredmény: mindkettőt rosszul csinálták.
Apcsel. 6.2-4.:
"Nem helyes az, hogy az Isten igéjét elhanyagolva mi szolgáljunk az asztaloknál. 3Hanem válasszatok ki magatok közül, atyámfiai, hét férfit, akikről jó bizonyságot tesznek, akik telve vannak Lélekkel és bölcsességgel, és őket állítsuk be ebbe a munkába; 4mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett."

Egy érdekes dolog még, hogy mielőtt elkezdenénk mérlegelni a két csoportot (fontosabb, tekintélyesebb és alább való, másodrangú, stb), vegyük figyelembe azt is, hogy Jézus is egy diakónus volt: a szolgák szolgája: Jn. 13.1-20.

Nézzük meg részenként a szöveget:

1-7.: a prédikáló vezetőkhöz:
1Igaz beszéd ez: ha valaki püspökségre törekszik, jó munkát kíván. 2Szükséges tehát, hogy a püspök legyen feddhetetlen, egyfeleségű férfi; megfontolt, józan, tisztességes, vendégszerető, tanításra alkalmas; 3nem részeges, nem kötekedő, hanem megértő, a viszálykodást kerülő, nem pénzsóvár; 4olyan, aki a maga háza népét jól vezeti, gyermekeit engedelmességben és teljes tisztességben neveli. 5Mert ha valaki a maga háza népét nem tudja vezetni, hogyan fog gondot viselni az Isten egyházára? 6Ne újonnan megtért ember legyen, nehogy felfuvalkodva az ördöggel azonos ítélet alá essék. 7Szükséges, hogy a kívülállóknak is jó véleményük legyen róla, nehogy gyalázatba és az ördög csapdájába essék.

1. vsz.: ennek a feladatnak nagy jelentősége van, nem mellékes, nem részletkérdés. Nem engedhetünk bárkit a szószékre, a rétegalkalmak vezetésére, bárhova, ahol az igét hirdetik. Sok ember van, aki szeretne prédikálni (1. Tim. 1. tévtanítói), de ez még nem azt jelenti, hogy megtehetik. Az igehirdetés szolgálata központi szerepet játszik egy gyülekezet életében.
1. Tim. 5. 17.
"A vezetésben bevált presbiterek kétszeres megbecsülést érdemelnek: elsősorban azok, akik az igehirdetésben és a tanításban fáradoznak."
Mik a feltételei egy igehirdetőnek? Egészen hosszú a lista, a 2-7. vsz. tárja elénk. Egy kulcsfontosságú dolog a 2. vsz.-ben található: a feddhetetlenség. Ez nem tökéletességet jelent, mert akkor senki sem prédikálna. Az az ember feddhetetlen, akinek a híre, a megítélése makulátlan, tiszta, nemes, olyan valaki, akinek nincsen takargatnivalója. Fontos, hogy a választáskor biztosra menjünk. Ezt nem lehet a véletlenre bízni. Az adott embernek már bizonyítani kell mindenféle pozíció és címke nélkül is, hogy feddhetetlen életet él. Ne amiatt hozzon változásokat az életébe, hogy megbízatást kap.

A következő területekre gondol Pál egészen konkréten:

  1. Családi élet: 1 feleségű férfi. Az egy feleségű a mi kultúránkban nem okoz gondot, a férfiról pedig az előző részben értekezik Pál. Viszont a válás már kérdéses rész, amivel kapcsolatban az én személyes meglátásom elég szigorú talán. Nem arról van szó, hogy ne fogadjuk vissza szeretettel és megbocsátással azt a lelkészt, aki elvált és megbánta bűnét, akármik is legyenek a körülmények, viszont ezzel az igével összevetve akkor már nem igazán üti a feltételeket az igehirdetéshez – "egy feleségű". Lehet, hogy szigorú és ítélkező vagyok és sajnos napjainkban számos elvált, de természetesen pozícióját megtartott református lelkészt prédikálok ki, viszont én ezt látom biblikusnak, ahogy a háború előtti egyházunk hasonlóképpen és bizony a váló lelkész az "exén" kívül búcsúzhatott a lelkészi pályafutásától is. Mindenkire ugyanazok a feltételek érvényesek. Egy feleségű legyen – ami nem azt jelenti, hogy muszáj házasnak lennie – ne váltogassa feleségeit. Aki elválik, számoljon vele, hogy utána nem lehet prédikáló vezető.
  2. Maradva a családnál, 4-5. vsz., a gyereknevelés: minden családban vannak nehéz időszakok és sokszor nehéz itt is konkrétumokról beszélni, amíg nem ismerjük a pontos helyzetet. Mégis, hogy nagyjából belőjük, hogy mire gondol itt Pál, jó megközelítés, ha a prédikáló vezető családjának légkörét tartjuk szem előtt. Milyen benyomást tesz ránk az egész család? Nem azt az egy esetet, amikor a tinédzser fia visszakiabált neki az egész gyülekezet hallatára, hanem, hogy ott van-e a szándék a férfiban, hogy fegyelmezze a gyermekeit. Egy idősebb, több gyermeket felnevelt lelkész azt mondta, hogy két dologra figyeltek oda a feleségével: 1. hogy érezzék a gyerekeik a feltétel nélküli szeretetet, hogy akárhogy döntenek, akármik lesznek, ők elfogadják és szeretik őket és 2. nem tolerálják a tiszteletlenséget a gyermekeiktől. Azért ez mond valamit szerintem!



Továbbá: (írok néhányhoz, a többit lehet mélyíteni a kommentekben is akár)
  1. Megfontolt:
  2. Józan:
  3. Tisztességes:
  4. Vendégszerető: a szó jelentése az, hogy befogadja az idegent. Nem azokban van meg ez a készség, akik szeretnek sütni-főzni és meghívják azokat az embereket, akikkel szeretnének időt tölteni. Pál azt mondja itt, hogy azok alkalmasak vezetésre, akik megnyitják az otthonukat az idegenek előtt, vagy akiket nem kell beosztani hétről hétre, hogy fogadják a bejáratnál az újonnan érkezőket.
  5. Tanításra alkalmas: nagyon fontos, hogy ez a csoport tanít, prédikál. Nem csak arról van szó, hogy tud – jó tanító, szónok, prédikátor, hanem evangéliumi az, amit mond.
  6. Nem részeges: önmegtartóztató, nem csak a borra, minden másra vonatkozóan.
  7. Nem kötekedő:
  8. Megértő:
  9. A viszálykodást kerülő:
  10. Nem pénzsóvár: a paráznaság mellett ez a másik leggyakrabban előforduló kísértés, amik lelkipásztorok teljes szolgálatát teszi tönkre.
  11. Nem frissen megtért: ez eléggé logikus, de azért sokszor ott van a kísértés, főleg akkor, ha nincsenek férfiak, akik vezetnének, hogy egy nagy befolyású, jó kiállású embert, aki nem rég kezdett el gyülekezetbe járni, megkérjük, hogy legyen vezető. Mi a legveszélyesebb ebben? Hogy bár lehet, hogy meg van térve, még nem a megfelelő ok miatt fog elkezdeni szolgálni. Nem azért, mert Jézus meghalt érte, hanem mert megkértek rá és bizonyítania kell. Innentől kezdve dől az egész. A másik buktató a kezdőknek az, hogy vállukra veszik a gyülekezet gondjait és azt hiszik, hogy az ő gondjuk az egész, csak rajtuk áll, ők végzik a munkát, mindent nekik kell elvégezniük és kihagyják azt a szolgálatból, Akiről ez az egész szólna. 
  12. Kívülállók számára elfogadott: nem azt jelenti, hogy a világnak szeretnie kell őt! Sőt, ha valaki hirdeti az Evangéliumot, a világ szemében (akit folyton emlékeztet a bűnre és a megváltás szükségességére) nem fog valami fényesen feltűnni, de tisztességes embernek kell, hogy tartsa őt a világ is. Ne legyen farizeusi, aki minden szerdán 6-7-ig és vasárnap reggel 10-11-ig kegyesen viselkedik és a hét többi részén a családja, a munkatársai és a szomszédjai előtt pedig mintha egy másik ember lenne.


Diakónusok: (református egyházban presbitérium, gondnok, kántor és diakónusok)
8-13 vsz.:
8Ugyanígy a diakónusok is tiszteletre méltók legyenek, nem kétszínűek, nem mértéktelen borivás rabjai, nem haszonlesők, 9hanem olyanok, akikben megvan a hit titka tiszta lelkiismerettel. 10De ezeket is meg kell vizsgálni előbb, csak akkor szolgáljanak, ha feddhetetlenek. 11Feleségük is hasonlóan tiszteletre méltó legyen: nem rágalmazó, mértékletes, mindenben hűséges. 12A diakónusok legyenek egyfeleségű férfiak, akik mind gyermekeiket, mind a maguk háza népét jól vezetik. 13Mert akik jól szolgálnak, azok szép tisztességet szereznek maguknak, és nagy bátorságot nyernek a Jézus Krisztusba vetett hit hirdetésére.
Megint csak előtérben van a tiszta tanítás fontossága. Annak ellenére, hogy itt azokról van szó, akiknek nem feltétlen kell tanítaniuk/prédikálniuk, ők is lelki vezetők a gyülekezetben, akiknek tisztában kell lenniük az Evangéliummal és hogy mit mond a Biblia. A jelöléseknél és a szavazásnál tehát nem a képességen van a hangsúly (könyvelő, építész, zeneművész, reklám szakember, programozó, stb), hanem, hogy mennyire ismerik a Bibliát, az Evangéliumot, mennyire érettek a hitben, milyen az imaéletük és mennyire szent az életvitelük.
Pont az ellenkezője, mint amit a világban látunk: „tegyél le valamit az asztalra és akkor értékes vagy, teljesen mindegy, hogy ki vagy”, szemben azzal, amit Pál ír: az számít, hogy ki vagy és akkor meglátjuk, hogy lehet-e rád másokat is bízni. A világ sokszor hangoztatja, hogy teljesen mindegy, hogy a magánéletét külön kell választani a szakmaitól. A keresztyén vezetőknél ez teljesen összeolvad.
Volt egy anglikán püspök, akit paráznaság miatt leváltottak. Viszont nagyon szerették ezt az embert, hiszen nagyon jó püspöknek tartották. A világ is kiállt mellette (ami már mond valamit), hogy milyen ítélkező az egyház és hol van itt a megbocsátás, szeretet stb. És végül engedett az egyház és visszaállította püspöknek. Szomorú, hogy így történt.
 Hölgyek: az előző igerészben láttuk, hogy a nők nem taníthatnak, azaz nem prédikálhatnak férfiaknak a gyülekezetben, nem gyakorolhatnak tekintélyt felettük. Aztán a 11. vsz.-ben két hiba is van a fordításban: nem feleségekről, asszonyokról, hanem nőkről (a szó lehet feleség és nő is) van szó (tehát lehet egyedülálló is) és nincs ott a birtokos névmás, csak később lett beletéve, az eredeti szövegben nincs benne.
Tehát eredetileg így lenne: „A nők is hasonlóan tiszteletre méltóak legyenek: nem rágalmazó, mértékletes, mindenben hűséges.”

Ne essék félreértés: nem kétféle keresztyénről van szó: a szuperhívők, a vezetők (igehirdető és diakónus) és azok, akik a sorokat kitöltik és nem is olyan fontos, hogy mit csinálnak.., Pál egyszerűen azt mondja Timóteusnak, hogy válassza azokat a gyülekezetből, akik tényleg komolyan veszik azt, amiben hisznek, akik növekednek Krisztusban, akik haladnak a megszentelődés útján, akik szemmel láthatóan növekednek a hitben. Az ideális eset az, hogy mindenki ilyen és vannak, akiket megválasztanak ezek közül vezetőnek. Ez nem azt jelenti, hogy a többiek hátradőlhetnek és rájuk ezek nem vonatkoznak.
Ez itt mindenkire, férfiakra és nőkre egyaránt vonatkozik, nincs benne semmi különleges elvárás. Úgy is mondhatnánk, hogy nem kell mindenkinek akarni, hogy vezető legyen, de azt, hogy a feltételeknek megfeleljen, célja kell, hogy legyen minden megtért keresztyénnek.

Pál apostol zárásként emlékeztet, hogy miért is van szükségünk ezekre a beosztásokra:
14-16. vsz.:
14Ezeket pedig abban a reményben írom neked, hogy hamarosan eljutok hozzád. 15Ha pedig késnék, ezekből tudd meg, hogyan kell forgolódnod az Isten házában, amely az élő Isten egyháza, az igazság oszlopa és erős alapja:
16Valóban nagy a kegyességnek a titka: aki megjelent testben, igaznak bizonyult lélekben, megjelent az angyaloknak, hirdették a pogányok között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben."

Isten egyháza a gyülekezet, Isten háza népe, azaz családja. Hogyan kerül be valaki egy családba? Beleszületik. Újjászülettünk mi is és Jézus vére által Isten családjához tartozunk.
Mit jelent ez? Azt, hogy a gyülekezet nem egy klub! Azt, hogy nem hagyhatom ki a vasárnapi reggeli istentiszteletet, azt, hogy a heti egy igehirdetés nem elég és hetente találkozni akarok a testvéreimmel, hogy együtt imádkozhassam és olvassam az igét velük. És ez azt is jelenti, ha jönnek a problémák, a konfliktusok, akkor kitartok és részt veszek a gyülekezet életébe a nehéz időszakokban is.
A gyülekezet nem szabad, hogy csak egy programpont legyen a heti programban. Egy kollégának látnia kell, hogy nekem ez a családom, a közösség, akik ott vannak az életem minden területén, beolvadok a gyülekezetbe.
Azért vagyunk gyülekezet, hogy gyülekezzünk, találkozzunk egymással. Persze az is nagyon fontos, hogy mivel töltjük az időt (egy gyülekezet megszűnik gyülekezet lenni, ha elveszíti az alapokat és mást helyez a tartó oszlopaira, mint Jézus Krisztus.), amikor találkozunk, de ehhez először az kell, hogy ott legyünk, valóban ott legyünk a gyülekezetünkben.

Ha keresztyén vagy és nem szolgálsz, az vagy azért van, mert még nem tértél meg, még friss megtért vagy, vagy pedig egyszerűen nem érted az Evangéliumot. Újjászületésünk után Jézustól a szolgáló DNS-t örököljük :). Minden Isten és egymás szolgálatáról szól.
Ha viszont szolgálsz, akkor szolgálj a megfelelő indíttatásból: mert Jézus meghalt érted! Mert Ő szolgált téged. Ne szolgálj azért, mert ez egy jó dolog, ez a helyes dolog, mert ez izgalmas, mert olyan szép dolog ez. Isten, mint mindig, most is a szívet vizsgálja, legyenek olyan vezetői az egyházunknak, akik azért szolgálnak, mert szeretik Jézust.

Beszéljük meg:
Kinek, mit jelent a gyülekezete?
Ki, mennyire aktív a gyülekezetben?
Ki hogyan szolgál?
Van-e közöttünk lelkész, presbiter, gondnok, diakónus/diakonissza, házi csoport vezető, stb?
Kinél milyen a gyülekezet vezetése? Mit tartanak szem előtt?



7 megjegyzés:

  1. Helló!

    A 12.vers nem maradt ki a diakónusnál?
    (Bocsi, ha csak én nem látom, de még csak 1X futottam át...)

    Üdv Kukkoló

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok!

    Néhány gondolat: nálunk még nem zajlott le a presbiterválasztás, de jelöltek már vannak. Ők Istentiszteleten mutatkoztak/mutatkoznak be az elmúlt/következő hetekben. 2 szélsőség jutott eszembe. Az egyik jelölt a bemutatkozásában azt emelte ki, hogy ő lelkészcsaládból származik, mindig is járt gyülekezetbe, volt már máshol is presbiter, egyébként pedig cégtulajdonos... Sok szót nem mondott Jézusról. Egy másik jelölt viszont ezt mondta: amikor felhívták, hogy elfogadná-e a jelölést, akkor nagyon örült, hogy a gyülekezet méltónak tartja erre. Aztán elkezdett azon gondolkozni, hogy ő erre nem is alkalmas. Majd arra jutott, hogy Jézus viszont alkalmassá teheti, ha szeretné. Szóval ezzel az alázattal állt ki, hogy magától semmire nem lenne képes. Azt hiszem nem kell mondanom, hogy melyikre szavaznék....(Az első jelöltet sem ítélem el, jószándékú, csak épp nem hívő...)

    A másik: nagyon örülök, hogy ezt írtad, hogy a gyülekezet nem klub. A főnököm szokott ezzel jönni, h mi volt az ifi-klubban. Én + mindig mondom neki, h nem klub....

    Üdv. Kukkoló

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok!

    Ábel

    "nem gyakorolhatnak tekintélyt felettük."

    Azt hiszem kezdem érteni a köztünk lévő disszonancia okát. Ugyanis számomra nem jelent tekintélyt az csak önmagában, hogy valaki prédikál vagy teológiailag képezettebb nálam...

    Ez vajon nagyon nem "biblikus"?

    "Aki elválik, számoljon vele, hogy utána nem lehet prédikáló vezető."

    Lehetne ezt (Az eme mondattal befejeződő bekezdést.) kicsit részletesebben is megindokolni, már mit Bibliai hivatkozást még hozzátenni? Köszönöm.

    "Ha keresztyén vagy és nem szolgálsz, az vagy azért van, mert még nem tértél meg, még friss megtért vagy, vagy pedig egyszerűen nem érted az Evangéliumot."

    Ez eddig a legkarakteresebb mondatod, de nem értek vele egyet. Bár lehet, hogy mégis csak ennek eldöntéséhez pontosítani kellene a szolgálat fogalmát...

    Kukkoló:

    "Az egyik jelölt a bemutatkozásában azt emelte ki, hogy ő lelkészcsaládból származik, mindig is járt gyülekezetbe, volt már máshol is presbiter, egyébként pedig cégtulajdonos..."

    Erről Máté Evangéliuma 19:24 ige jut eszembe, csak itt a gazda helyett a vallásos vagy akár hívő családból származó emberre lehet érteni. Kicsit át is érzem a helyzetét...

    Kívülálló

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok!

    A 12-13. vsz. kimaradt., nem tárgyaltam külön, de a családról, egy feleségről szól, amire már fentebb kitértem bővebben.

    Isten áldja meg a gyülekezetetek presbiterválasztását! Gondolunk rátok imádságban!

    Tekintély: szerintem mindenki érzi belül, hogy ki tekintély számára. Ki az, aki a lelki vezetőm, akire fel tudok nézni? Olyan értelemben nagyobb a teológiai tudása, hogy hitben előrébb jár, nem csak vágja a görögöt és a hébert, hanem jobban átlátja a teológiai igazságokat, összefüggéseket és mellette az élete is bölcsebb, szentebb, krisztusibb.
    Önmagában az, hogy valaki prédikál valakinek azt jelenti, hogy tekintélyt gyakorol felette. Pedagógusként tudom, hogy amint kiállok az emberek elé (felnőtt oktatásban sokszor idősebbek, mint én), automatikusan kapok egy tekintélyt, tiszteletet. Nem azért, mert jó tanár vagyok, még nem is ismernek, csak mert én vagyok a tanár és ők a diákok. Ez automatikusan kialakul közöttünk. Ezt a tekintélyt ezek után el is veszíthetem vagy meg is tarthatom, ez már nem annyira automatikus :)
    A posztmodern ember főleg megveti, ha „leprédikálják”, azaz teljesen hidegen hagyja, ha megmondják neki a tutit. Ma mindenki egyenrangú, mindenki lepacsizhat bárkivel, nem szeretjük a tekintélyt a kapcsolatainkban alkalmazni. Pedig Isten telerakta vele az egész teremtett világot. Ott van a házasságban, a gyereknevelésben, a gyülekezet vezetésében, a világi hatalmakhoz való viszonyulásunkban és persze az Istennel való kapcsolatunkban, de még magában a szentháromságban is (Jézus mindig engedelmeskedik Atyjának).
    Ha a ffi/női eredeti sorrendet felfordítjuk, csak azért, hogy kipróbáljuk milyen (tehát nem szükséghelyzetből, hanem törekvésből), akkor annak nem lesz jó vége.

    Válás után miért nem lehet igehirdető valaki:
    Itt elsősorban a lelkészekre, bibliakör/házi csoport vezetőkre gondolok, akik fél vagy egész állásban az igét hirdetik.
    Igehely alapján Ádám és Évára tudok gondolni, ahol az „eredeti design” egy feleség és egy férjről szól.
    A másik támasza az érvelésnek maga Pál apostol, nem érzem úgy, hogy ki kellene egészíteni, ez itt elég egyértelmű.
    Nem arról van szó tehát, hogy a gyülekezetbe nem kellene szeretettel viszont látnunk azt az elvált keresztyént (aki megtérése után, keresztyénként válik el), ha rendezi családi helyzetét.
    Az viszont fontos, hogy jól gondoljuk meg, hogy kire, mit bízunk. Ha valaki igét szeretne hirdetni, csak tessék, semmi gond, szeretettel látjuk. Íme a feltételek: ne mondjon tévtanítást és legyen rendezett a családi helyzete. Azaz, tudja, hogy mit csinál (szakmailag legyen kifogástalan) és a magánéletében is legyen feddhetetlen. Egyik a másik nélkül nem állja meg a helyét. Milyen jól mutatja majd ezt a következő igerész! Alig várom!:)

    Mi a szolgálat?
    Ehhez a kérdéshez rendkívül gazdag a forrásanyag a Bibliában, hogy mit is jelent Istennek szolgálni.
    Annyit említenék most, hogy aki nem növekszik a hitben, az nem stagnál, hanem haldoklik. Csak úgy, mint egy növény. Nincs olyan állapot, hogy nem növekszik - vagy nő, vagy haldoklik éppen. Keresztyénként sem állhatunk meg a megtérés után és dőlhetünk hátra: „ok, elmélyülök kicsit abban, hogy miről is van szó, fizetem a pénzt és részt veszek a programokon, még a szervezésben is talán, és kész”. Az Evangélium ennél többre hív: életek, üdvösségek bizattak rám. Imádkozom-e a családomért, barátaimért, kollégáimért, volt osztálytársaimért, szomszédaimért, akik nem ismerik Jézust? Tisztában vagyok-e vele, hogy ők a pokolba tartanak és nekem már a megfelelő információk a birtokomban vannak ahhoz, hogy meghozzák ők is a döntést Jézus mellett? Fontos ügy-e számomra a körülöttem levő elveszett világ? Ha igen, akkor találok lehetőséget az Üzenet megosztására (és megélésére), és ez a szolgálat szerintem.

    VálaszTörlés
  5. Egy érdekes terület, amit már nem akartam a cikkben felhozni, az maga az, hogy mi történik az egyházunkban, református gyülekezeteinkben a megtértekkel. Szerintem ez egy nagyon feldolgozatlan terület és rendkívül sok megválaszolatlan kérdés van. Először is, ha egy gyülekezet már evangélizál, missziózik, annak már örülni lehet. De. Mi lesz azokkal, akik megtérnek? Elmondom az én tapasztalataim szerint: semmi. Senki nem foglalkozik velük. Nincs kiépítve a tanítványozás. A lelkész örömmel fogadja a friss megtérteket, de mindig csak a frisseket. Nincs laikus képzés. Menjenek teológiára? Vagy bibliaiskolába? Vagy képezzék magukat? Nincs biztosítva a szolgálat lehetősége...egy szóval, kapkodás van, nincs végig gondolva az egész.
    Gyülekezeti szinten mi most készülünk ezt jobban kidolgozni. Nehéz fába vágjuk a fejszénk.

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok!

    Egy kicsit a szolgálat témához:
    Nem csak azért mert a múltkori ifin is erről volt szó, de nekem kezd gyanús lenni, hogy összebeszélnek a hátam mögött :) De nem azt akarom elmondani, hogy ott miről volt szó, hanem inkább azt amit megtapasztaltam.

    Megtérésem után bármilyen furcsa semmit nem tudtam a gyülekezetről. Illetve bennem csak a vasárnaponként a templomban ülő öreg magatehetetlen nénik és bácsik jutottak az eszembe, mert otthon ezt láttam.
    És hiába juttatott engem Isten hitre és hittem Krisztusban a gyülekezet számomra csak ezt jelentette.
    Később az egyetem után kerültem egy közösségbe és ott eleinte csak jól éreztem magamat, az ige volt/van a középpontban, sok fiatal együtt és csak élveztem hogy "jól van dolgom". Sok időt töltöttünk/töltünk együtt, de nem vettem részt semmilyen szolgálatban, de nem is éreztem rá késztetést és nem is dörgölték az orrom alá, hogy csinálni kellene valamit. Azután pedig szépen sorban kialakultak a dolgok, ha megkértek valamire azt elvégeztem, hol több, hol kevesebb lelkesedéssel. Segítek a gépkocsivezetéssel, krumplisütéssel, templom és utca takarítással, bevásárlással, kirándulás szervezéssel, gyerekek táboroztatásában segítettem, adományozással, imával, énekkel, áhítat tartással. Ha valaki megkérdezi, hogy van-e szolgálatom, akkor azt mondom, hogy nincs, mert állandóan nem tudok a városban lenni, ahol dolgozok és ahol a gyüli van és ténylegesen nincs is állandóan rám bízott feladat, de mindig van mit csinálni :)
    Jó volt a múltkor is, hogy általában csak 4-5-en szoktuk a templomot takarítani legutóbb (lehet hogy pont az ifi hatására, bár én kétlem) 10-en voltunk és fele idő alatt kitakarítottuk. És amit még szeretek a szolgálatokban, hogy nem egyedül kell csinálni, az is egy külön közösség, ahol együtt Istenért munkálkodunk és Ő is ott van köztünk. Sokan csak a gyerekmunkát, vagy az áhítat tartást tartják "a szolgálatnak" és ha fel kell mosni, vagy mosogatni kell közös étkezés után akkor azt nem tartják annak, pedig az is az, ahogy Jézus tanítványainak is valamikor az volt a dolguk, hogy evangelizáljanak, valamikor pedig csak el kellett hozni a szamarat, vagy meg kellett teríteniük.
    Istené a dicsőség, hogy így is tud minket használni. Szolgálni kb. azt jelenti, hogy tényleg szolgálni a gyülekezetnek, a körülöttem lévőknek, nem a saját dicsőségemért, hanem Isten dicsőségére és ha az éppen egy kétkezi munka, akkor azzal. És ahogy elnézem ezzel nem csak én vagyok így, szinte ugranak az emberek a szolgálatra :) Egyébként szerintem az is fontos szolgálat, hogy beszélgetek a többi gyülekezeti taggal, szóba állok, nem csak a fiatalokkal, hanem az idősekkel is (lelkigondozás?). És a szolgálat az erősíti a gyülekezetet, építi azt, talán ezt a legcsodálatosabb megtapasztalni.

    Üdv:
    Zoli

    Ábel:
    Reagálnék az utolsó bejegyzésedre. Szerintem amit felvetettél abban fontos szerepe van az ifinek (fiatal megtértek) és a bibliaórának (idősebb megtértek) ott folyhat a tanítványozás alapja (az én esetemben így volt) utána ha megjön az evéstől az étvágy akkor lehet menni bibliasuliba (nem tudom a bsz-es bibliasuliról mi a véleményed). És fontosnak tartom, hogy ne csak közös programok legyenek, hanem közös szolgálatok is. És ha az csak az imaterem felmosása akkor csak az, de lehet elmenni a közeli öregotthonba énekelni is :)
    Isten áldja meg a gyülekezetedet és hiszem, hogy azzal a Krisztus központúsággal, amit képviselsz sikerülni fog.

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok!

    Kívülálló, szavaid nyomán eszembe jutott az a 'költői' kérdés, amin sokat szoktunk töprengeni: Vajon annak 'egyszerűbb' megtérni, aki kívülről csöppen bele egy hívő gyülekezetbe, vagy aki beleszületik?
    Én kívülről csöppentem bele, és jó látni a kontrasztot. De sokszor fáj a szívem, hogy előbb nem lehetett a része. A beleszületettek viszont mondják, hogy nekik + a kontraszt hiánya hiányzik. Őket így nevelték, ilyen értékrenddel, ez a természetes. Nem tudják, milyen az, amikor nem ez a természetes. Ugyanakkor viszont hálásak, amiért már gyerekkoruktól kezdve hallhattak Jézusról.

    Szerintem megválaszolhatatlan a kérdés, csak gondoltam, itt is közzéteszem :).

    Üdv. Kukkoló

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.