2011. szeptember 22., csütörtök

Ökumené a 100 szingliben

 Mivel más felekezetekből is sok pozitív visszajelzést kapunk, ugyanakkor ott van a bizonytalanság is a hangjukban, "én is jöhetek akkor?", szeretnénk még egyszer felhívni a figyelmet, hogy
bátran jelentkezhetnek nem református egyedülállók is, szeretettel látunk mindenkit körünkben. Ahogy azt már az első bejegyzésben is leírtuk, a közös alapok a legfontosabbak. Hogy ki, melyik "csapathoz" tartozik, az már egy másik kérdés. Persze nem szeretnénk összemosni mindent, így rögtön a 2. bejegyzésben olvashatunk az egyedüli alapról, mely nemcsak tartós, de egészséges házastársi kapcsolatot is eredményez, és ez nem más, mint Jézus Krisztus Evangéliuma. Nem szeretnénk kizárni senkit, reméljük, hogy itt mindenki jól érzi magát és barátokra lel. Viszont szeretnénk, ha ebben a közösségben Jézus, a Kereszt és az egész Evangélium mindig központi szerepet kapna. Mi az Evangélium? Mi a megtérés? Az élet legfontosabb kérdései - semmi más nem lesz ennyire fontos. Pál apostol az efézusiakat két csoportba osztja: a lelkileg kis-és nagykorúak. A kicsiket hagyja, hogy a keresztségről, étkezési szokásokról és egyéb másodlagos hitbeli/teológiai dolgokról vitatkozzanak. A nagykorúakat viszont arra inti, hogy az Evangélium legyen az alapja mindennek - ez legyen tiszta és egyértelmű, itt nincsen mellé beszéd.
Így hát azt tudjuk javasolni, hogy ha valaki jól érzi magát a reformátusok között, sok-sok szeretettel várjuk a közösségünkbe!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.