A kezdeményezésről

Nem könnyű kérdés, mely számos dilemmát vonz maga után. Ki kezdeményezzen? Ki kezdeményezhet? (mondjuk, ha az Ige mond erről valamit konkrétan) Mi számít már túlzásnak? Mikor tunya egy fiú és mikor nyomulós egy lány? És valójában mi áll az ilyen fajta viselkedések mögött? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt a keresztyén körökben sokszor annyira felbecsült klasszikus udvarlás és a gyakran lenézett, vagy akár tiltott randizás között? Igazából ki választ? Valóban igaz a közhit, hogy mindig a nők gondolnak először többre és a férfiak csak követik a jelzéseket? Létezhet-e keresztyén flört?



Sokféle válasz születhet és talán fog is a kommentekben konkrétan ezekre a kérdésekre is. Most itt kapargassuk egy kicsit a felszínt és nézzük meg nagy vonalakban azt, hogy először is mit mond Isten erről, aztán hogy mik azok a gondolkodásmódok, melyek ha általánosságban beszélünk, nehézséget okozhatnak, illetve különösen jó hatással vannak az egymáshoz való közeledésben.

Kezdjük tehát az Igével. Persze amikor egy témához keressük a Biblia általános álláspontját, tényleg nagy fába vágjuk a fejszénk és a melléfogás esélye is megnő. Nem is próbálkozom meg azzal, hogy az összes ide vonatkozó passzust nagyító alá vegyem. Viszont - mint ahogy sok ehhez hasonló általános témában - van egy-két biblikusabb és egy-két bibliától eltérő (esetleg igerészeket félremagyarázó) gondolkodásmód, mely nem éppen építő a párválasztás területén és ezért érdemes itt megemlíteni. Az egyik "safe-zone", ami alapján elindulhatunk a kezdeményezés kérdéskörében az az, hogy megnézzük a Biblia házaspárjait és a történetüket. Ez egy egyszerű, bárki által elvégezhető "kutatás". Nem is kell hozzá sok minden, csak mondjuk 3-4 sablon kérdés (pl.: Hogyan találkoznak egymással? Miért házasodnak össze? Hogy néz ki a találkozástól a házasságig vezető út? Milyen alapokon nyugszik ez a kapcsolat?, stb.) és talán egy kommentár is jól jön a kérdéses igerészek megvilágításához itt-ott. Nem szükséges az összes fellelhető házasságot kiértékelni, elég, ha a legismertebbeket fellapozzuk. Mindig abból épülünk a legtöbbet, ha egyenesen Isten Igéjéből várjuk a válaszokat a mi elképzeléseink helyett.

Ha a megtérésemtől számított 14 év tapasztalatait nézem, akkor talán az egyik általános kegyes keresztyén elképzelés a kezdeményezésről az, hogy "ez mindenképpen a férfi feladata" - ez a "biblikus sorrend" - állítják sokan. Tehetetlenül mondják a lányok közül is, hogy egyszerűen nem tudnak mit tenni, hiszen "nem szabad" nekik lépni. Igen, bizonyos szempontból érthető ennek az elképzelésnek a gyökere, hiszen a Bibliában sokszor azt látjuk, hogy a férfi: vezető, felelősséget vállaló, gondoskodó és döntéshozó. És az is igaz, hogy a fiúk ekkor sündisznóként reagálnak az efféle megkeresésre.

A kommentelőknek feldobom:
Túllépi-e tehát a "hatáskörét" az a megtért, élő hitű (tehát valóban lelkes, nem megfásult és csalódottságból, türelmetlenségből cselekvő), aktívan szolgáló hölgy, aki keresi a hívő férfiak társaságát és beszélgetéseket, imaközösségeket kezdeményez, közös lelki és kikapcsolódó programokra (sport, kultúra, hobbik) invitálja hívő barátait?

Nem forgattuk-e kicsit ki a bibliai elképzelést ezzel kapcsolatban és tettük a hangsúlyt arra, hogy megtiltsuk a lányok ismerkedési kezdeményezéseit, akik közül sokan emiatt kötöttek kompromisszumot vagy még mindig lesütött fejjel közlekednek és csak a náluk 40 évvel idősebb férfiakra mernek rámosolyogni?

Mi van akkor, ha az egész mögött a kommunikáció van? Ha a férfi tudja, érzi, de mégsem képes a megfelelő módon, időben azt kommunikálni is a hölgyek felé? És ha a "hátsó szándék nélküli", azaz barátkozó lányok elősegítik a felszabadult párbeszédet, kommunikációt kezdeményezéseikkel, bátorításaikkal?

Szeretném ezt a részt végül Ruth és Boáz példájával zárni. Anélkül, hogy bárkinek is a szájába adnám a választ, olvassuk el a történetet a "kezdeményezés" témájára reflektálva és ha hasznosnak látjuk, akár válaszoljuk meg az alábbi kérdéseket:
Mit tudunk Ruthról? Milyen ember volt és milyen volt Istennel a kapcsolata?
Mit tudunk Boázról?
Mi volt az elsődleges célja Ruthnak? Akkor is, amikor Boázhoz ment dolgozni?
Mi vitte Ruthot a kezdeményezésre? Miért volt ez a helyzet annyira különleges? Hogyan érezhették magukat?
Mi lett az egésznek a kimenetele? (Családfa szempontjából is!!)

Miután egy igei képet kaptunk a férfi-női szerepekről - itt szeretném felhívni a figyelmet Paksy Sándor "Elhívásaink" c. cikkére és a református házassági eskü szövegére, melyet "Az egészséges kapcsolat titka" bejegyzésben olvashatunk, ha csak ezeket átfutjuk, már a lényeg nagy vonalakban megvan arról, hogy Istennek mik az elképzelései ezzel kapcsolatban - evezzünk a gyakorlati kérdésekhez.

Nézzük meg egy kicsit, hogy mi is történik még a kezdeményezés előtt. Mielőtt bárki bármit is lépne, kialakul egy bizonyos szimpátia. Innentől kezdve megvan a "kiszemelt" vagy éppen engem nézett ki valaki. Lépjünk? Ne lépjünk? Megbeszéljük egy keresztyén testvérrel? Vagy várjunk egy jelre, ami megerősíti az érzéseimet? Ezeket talán csak egy-egy specifikus esetben tudnánk igazán bölcsen megválaszolni. A lényeg talán mégis az, hogy ne engedjük az érzelmeinket túlcsordulni és néhány órán belül már az esküvő részleteit is kidolgozni magunkban, de mégse nyomjuk el érzéseinket bűnös vágyként megbélyegezve, elvégre, ha kedvelünk valakit, az nem bűn.

A kulcs itt valószínű a barátság fogalmában és a baráti közeledésben van. Ha így viszonyulunk egymáshoz, akkor Isten egyik legbizalmasabb, legértékesebb kapcsolatának áldásait élhetjük meg. Mit is jelent barátnak lenni? A barátom elfogad, ahogy vagyok. Önmagam lehetek, szabad. Szabad mindenféle félelemtől, görcstől, hogy mit szól hozzám (külsőleg, belsőleg). Egy barát enged megismerni és én is megnyílhatok előtte. Egy barát vigyáz rám, mint egy testvér, megóv a testi kísértésektől is. Ha már az elején "hátsó szándékkal" közeledünk, akkor az a barátunkkal szemben nem fair és könnyen ránk is megkötöző hatással lehet, ami akár az egész életünkre, beleértve az Istennel való kapcsolatunkat is hatással lehet. (Miért nem történik már valami? Most ezt hogy értette? Miért így nézett rám? Most vajon mennyire kedvel? Az egésznek semmi értelme! stb.)

Tudok-e saját magam lenni, ha az a személy leül mellém? Tudok-e nem tovább nézni és nem megelőzni az érzéseimmel a jelent? Hogy érzi magát a másik mellettem? Igazi barátra lelhet-e bennem?

A barátoknak nincs szükségük gyakorlati tanácsokra. Ha valakinek van egy jó barátja, akivel és akiért rendszeresen imádkozik, egyértelműek lesznek a következő lépések és magától átváltozhat a baráti szeretet, szerelemmé, ha ez Isten akarata. 

Tehát összefoglalva:
1. kezdve a leggyakorlatibb tanáccsal: olvasd az Igét és szívd magadba Isten elképzeléseit a párválasztásról és a házasságról!
2. barátkozz és tölts időt a barátaiddal! Ne azt kérdezd, hogy mit éreznek irántad, hanem hogy áldás vagy-e nekik?

Nem abban a korban és kultúrában élünk, amikor egy adott etikettet meg kell tanulni és az alapján léphetünk a párválasztásban. Sajnos, vagy nem sajnos ez nem áll rendelkezésünkre.
Minél közelebb vagyunk viszont Istenhez és minél jobban ismerjük az ő akaratát, annál kevesebb az esélye annak, hogy kompromisszumokat kössünk és lemaradjunk Isten számunkra elkészített párkapcsolatáról.