2012. május 7., hétfő

Isten és a szex




Az I. Kor. 7. alapján kicsit tovább gondolkodunk a szexualitásról. Célunk, hogy meglássuk Isten tervét és egyre inkább az Ő elképzelései szerint hozzunk döntéseket ezen a területen is. Egyedülállóként sem árt már előre készülnünk ebben a témában, ugyanis a házas élet fejesugrás az aktív szexuális életbe (is). Eddig arról volt szó, hogy mit és miért nem. Most arról is beszélünk, hogy akkor mit is szabad. Sokszor nagyon jó a gyülekezet abban, hogy hosszú listát ír arról, hogy mit nem tehetünk meg. De vajon megmutatjuk-e az érem másik oldalát is, azokat a dolgokat, amire Isten hív, hogy megtegyük?


Akkor lenne egészségesebb, boldogabb a társadalmunk, ha mindazok, akik nem házasok, elzárkóznának a szextől és aki pedig házas, aktív szexuális életet élne.

Lesznek ketten egy testtéI Móz. 2:25.

Ez az ige azért túl sok mindent nem árul el azon kívül, hogy Ádám és Éva szerelmeskedtek egymással.

Mára egy „kicsit” komplikáltabb a helyzet. A bűn megfertőzte a kapcsolatokat és az ember elvesztette a bizalmat Isten és a másik ember felé is és ez a szexre is igaz. Az, hogy mit mond Isten csak egy lett a többi vélemény között a szexről. Amit pedig leginkább látunk és hallunk magunk körül jelen társadalmunkban, az pedig majdnemhogy az ellentéte annak, amit Isten valójában mond és ez bizony olykor igaz az egyházra is.
Ez a bizalom viszont újból felépülhet Isten és ember, férj és feleség között a Krisztusban, és szép lassan megváltozhatnak azok a belénk égetett modellek, látásmódok, amik Isten elképzeléseitől távol állnak, beleértve a szexszel kapcsolatos téves beidegződéseket is.

A szexről azért is fontos beszélni, mert sok kérdést vet fel és erre akarva, akaratlanul is választ fogunk keresni. Merjük feltenni a kérdéseinket és keressük a választ ott, ahol Isten álláspontjával találkozunk.

Egy ezzel kapcsolatos könyv, amit minden házaspárnak és házasságra készülőnek kötelező olvasmányként ajánlok: 


Ez a tabuk nélküli könyv minden kérdésre kitér, ami felvetődik a szexuális kielégítés és kielégüléssel kapcsolatban. Férfiak és nők szempontjából egyaránt hasznos, akár közösen is lehet olvasni. A jelen igerészből is kiderül, hogy a házasságban mennyire fontos szerepe van a szexnek.
Ahelyett, hogy pletykákból, félfüllel hallott információkból próbáljuk összerakni, hogy hogyan is lehet egészséges szexuális életet élni, a majdani párunknak örömöt okozni, olvassunk inkább keresztyén orvosok és szakértől által írt irodalmat, ami a kegyes virágnyelv helyett konkrétan nevén nevezi a dolgokat, akár még vonalrajzos ábrákat is használ. Ha valami módon fel lehetne mérni, hogy a keresztyén egyedülállók fejében hogyan él a szexualitásról kialakított kép, félek számos és komoly problémákra derülne fény. Ne legyen igazam...



Nem csak a világ, hanem az egyház is elcsúszhat a szexet illetően. Pál is ezzel a problémával találja szembe magát Korintusban. Ahogy láttuk a korábbi fejezetekben, a túl szabados felfogásuk miatt inti őket Pál - a szex a házasságon belül O.K. Minden, ami ezen kívül történik, bűn.
A 7. fejezetben Pál pedig a korintusiak további dilemmáira válaszol. Mi ugyan nem olvassuk konkrétan a Pálnak szegezett kérdéseket, de a válaszaiból azért következtethetünk rájuk. Azt látjuk, hogy volt egy csoport közöttük, akik eleve ellenezték a házasságot és ha pedig házasokról volt szó, akkor inkább lebeszélték őket a szexről. Meggyőződésük volt, hogy így ez bűn és Istennek az a kedves, minél kevesebb szex van az életünkben. Azért ez az álláspont elég sok keresztyén testvérem életét hozza elém. Persze ami a külső szemmel szexmentesnek tűnik, egyáltalán nem biztos, hogy valóban az!

Amikről pedig írtatok, azokra ezt válaszolom: jó a férfinak asszonyt nem érinteni.

Fontos tudni, hogy itt Pál a korintusiak kérdéséből idéz. Tehát ezt nem Pál mondja. Sokan félreérthetik itt Pált és az egész Biblia helyett néhány fejezetre építik Pál meglátását a házasságról. Ezt a témát még tovább fogjuk tárgyalni (egyedülállóság VS. házasság), hogy ki házasodjon és ki ne és milyen szándékból. Viszont azt már most leszögezhetjük, hogy Pál házasság párti és megházasodni nem jelenti azt, hogy kompromisszumot kötünk. 
 
„Drágám, nagyon szeretlek, de szeretném, ha többet nem szexelnénk. Én már túl lelki vagyok ehhez.”

Mielőtt ilyen „lelki magaslatokra” hágnánk, fontos, hogy megértsük mit is tanít a Biblia a házasságon belüli szexről. Pál ugyanis arra bátorítja a kedves férjeket és feleségeket, hogy éljenek szexuális életet, méghozzá gyakran!

Ha fel is merül az, hogy legyen egy kis idő szex nélkül, az is csak Istenért és valóban az imaélet felpezsdítése végett lehet. Közös(!) beleegyezés után: magamat nem vonhatom meg a másiktól, csak ha közösen egyeztetjük. De nagyon fontos, hogy ez az időszak is csak egy kis időre szólhat. Ebből logikusan következik, ha levesszük a naiv kegyes szemüvegünk, hogy Isten azt akarja, hogy nagyon is aktív szexuális életet éljünk egymással.

                                        A szex nem csak arra van, hogy gyermekeket nemzünk.


Ha a szex leáll, annak komoly következményei vannak. Ez egy olyan terület, amire ugyan úgy oda kell figyelni mint a napi elcsendesedésre, imádságra, vagy éppen a gyülekezetbe járásra. Mindannyian tudjuk, hogy mik a következményei, ha ezek elmaradnak az életünkben. Házasként ugyanilyen szinten gondot kell viselnünk a szexuális életünkről is. Ha ez nincs rendben, akkor a házasság is gyengül. Mind a nőben és a férfiban elindul egyfajta elbizonytalanodás, elhidegülés és persze ott van a kielégítetlenség is, ami máshol, más formában kielégítésre találhat.

Lehet, hogy érdekesnek találjuk, hogy Pál itt tulajdonképpen az ágyba küldi a házaspárokat, mintha erre annyira biztatni kellene az embereket. Egy huszonéves fiú meg van arról győződve, hogy feleségével legalább napi kétszer, szombatonként négyszer együtt lesz lesznek :-) És aztán házasként rájön, hogy azért ez nem így van. Ezt is közösen egyeztetni kell egymással, de az általános kísértés az, hogy vagy elhanyagoljuk ezt a területet vagy máshol keresünk kielégülést.



A szex az egy hatalmas tabu. Ahhoz képest, hogy mekkora hatással van az életünkre, eléggé a szőnyeg alá vannak seperve a szexualitással kapcsolatos ügyek. Ez ne legyen így. Húzzuk ki a fejünket a homokból és beszéljünk nyíltan kérdéseinkről, dilemmáinkról, kétségeinkről. Kis körben vagy négyszemközt merjünk nevén nevezve a dolgokat beszélgetni és igazi felvilágosítást kapni arról, hogy mit jelent örömteljes szexuális kapcsolatot élni.
Nyilván ez a blog nem biztosítja azt a bizalmas légkört, ami ehhez szükséges. Mégis, talán, hogy itt is szó esik a szexről, biztat, bátorít másokat is arról, hogy beszéljünk erről a gyülekezetben.

Egy-két terület, amit érdemes átbeszélni házasság előtt:
  • az első alkalom
  •  a korai magömlés problémája
  • merevedési problémák
  • nőknél az orgazmus nélküli szex
  • elő-utójáték
  • anatómiai ismeretek
  • a szexuális együttlét gyakoriságáról 
  • védekezés 
  • a testem és a párom testének megismerése, elfogadása 

32 megjegyzés:

  1. "Csakhogy nem vagyunk a házasság előtt, Drágám!" mondaná erre epésen egy cimborám. És egyetértenék vele. :(
    Eleddig az önmegtartóztatásról volt szó... ami szép és jó... és követendő. Talán én is hajlanék efelé... voltam a Talipont gyülekezetben, vettem úrvacsorát, megbocsáttattak a bűneim, amelyeket szívből megbántam... kaptam egy új lapot.
    Azt hiszem, ez inkább a párkapcsolatra készülőknek szólhat. Van, aki párkapcsolatra készül közülünk? (Az jelezze!)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Tibor!

    Cinikus leszek: ki nem?

    Kívülálló voltam!

    VálaszTörlés
  3. Tiborral értek egyet! Ahogy olvastam, nekem is ez volt az érzésem. Lehet beszélni a szexről, csak nincs sok értelme, amíg kilátásban sincs a pár. Persze, mindenkit érint a téma, és bízom benne, hogy el is jut mindenki addig, hogy a párjával ez beszédtéma legyen, de addig....Talán jegyesoktatásra való téma :)!
    Ja és igen, Tibor, örülök, hogy új lapot kaptál :)!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát akkor magamra maradok :P!

      Törlés
    2. Igen, most akartuk írni, hogy lehet, hogy ez a bejegyzés nem fog sok kommentet termelni, mert ez ugye egy-két lépéssel még odébb van...de azért úgy néz ki mégis van miről beszélni és ez jó :) És ahogy írtuk, fontos, hogy elhangozzon a sok tiltás mellett a másik oldal is.
      Ha nem is konkrétan párok beszélgetnek erről most itt, jó, hogy fent van a téma, vissza lehet kanyarodni később is, amikor már bárki számára jobban időszerű. Addig is jó szokni, oldódni kicsit a szexet illetően...

      Törlés
    3. "mégis van miről beszélni és ez jó :)"
      Beszélhetünk arról, is, hogy az anális szex morálisan elfogadható-e, vagy a kikötözés, de szerintem ezek a dolgok a magánügy tárgyát képezik... két ember magánügye... két emberé.
      Mi, szinglik egyedül vagyunk, vagy "vérmes reményekkel" vagy "remények nélkül". Le kell építenünk magunkban a gátakat, amelyek elválasztanak a másiktól... és meg kell találni a kapcsolódási pontokat, amelyek összeköthetnek minket... (ez kicsit bölcsészduma, sajnálom... igazán)
      És a szexualitás ilyen... többé kevésbé. (?)
      Én pl. sokat látott, sokat tapasztalt vagyok e téren... és...?
      Mire megyek ezzel? Ha senki nem mondja, hogy "te jó vagy"... és hogy "szeretlek és elfogadlak"... aki támasz is, akit én is előre tudnék vinni...

      Törlés
    4. Szerintem ez egy zsákutcás gondolkodás. Olyan mint amikor valaki azt mondja, hogy a vallás magánügy és az csak az emberre és a "vallásra" tartozik...

      Törlés
    5. Isten úgy alkotta volna meg a szexualitást, hogy az ne lenne valóban kielégítő? Tényleg szükség van anális szexre és egyéb "izgató" dolgokra? Ez nem a bűn következménye?

      "A férfiak hasonlóképen, együtt lakjanak ÉRTELMES MÓDON feleségükkel ... tisztességet tévén..." 1 Pt 3, 7

      "Hasonlóképen a férfiak is elhagyván az asszonynéppel való TERMÉSZETES ÉLÉSt, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fertelmeskedvén, és az ő tévelygésöknek méltó jutalmát elvevén önmagokban." Róm 1, 27

      Törlés
    6. Ahham!

      Azt hiszem, ezzel a pár mondattal rendbe raktad a kérdést... ott a pont! :)

      Törlés
    7. Helló Tibor,

      ez nem akciós pontgyűjtő hely!

      "Mire megyek ezzel? Ha senki nem mondja, hogy "te jó vagy"... és hogy "szeretlek és elfogadlak"... aki támasz is, akit én is előre tudnék vinni..."

      A hetekben abban tudtam megnyugodni, hogy Isten nem felejtkezett el rólunk, erről a társ dologról és bizony ez neki is fontos.
      Sokáig idegenkedve gondoltam arra amit Jézus mondott: Keressétek először Isten országát és az Ő igazságát és minden megadatik amire szükségetek van...
      Nem is olyan régen tudatosult bennem, hogy hiszen ebben minden benne van. Egyre boldogabbá tesz az Úrral való kapcsolat, jó vele lenni, Ő szeret ajándékozni, azon van, hogy meggyógyítson, hogy teljes életet éljek, szabad legyek önmagamtól, megkötözöttségektől, múlttól stb... szóval minden :)
      Most mondhatnád, hogy ezzel még mindig nem fogja senki azt mondani, hogy jó vagyok, hogy szeret stb... az már nem az én dolgom :) Az Istennel való kapcsolatom egyre teljesebbé teszi az életem és adni szeretnék mások felé...

      Késő van már... nem fog úgy az agyam... lehet nem is sikerült úgy megfogalmaznom...

      Törlés
  4. Sziasztok!

    Két gondolatjelhez szólnék hozzá.

    "a szexuális együttlét gyakoriságáról"

    Ezzel kapcsolatban az a "bajom", hogy ez majd csak a gyakorlat során fog kiderülni, mármint, hogy férj, feleség milyen gyakoriságot részesít előnybe. (És itt elsősorban nem a nemi különbözőségre gondolok, hanem az emberi tényezőre.) És azt, bár lehet, hogy tévedek, de nem lehet egy beszélgetéses ismerkedés alapján felmérni: kinek milyenek az igényei...

    "a testem és a párom testének megismerése, elfogadása"

    Itt szeretném felhívni a figyelmet mennyire más egy ruhás és egy csupasz emberi test, még ha az a ruha csupán egy fürdőruha. Teljesen meg tudja változtatni az ember külsejét...


    Áldás Békesség!
    Istenünknek Dicsőség!

    Kívülálló voltam!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helló,

      nem is olyan régen volt nálam biztosítékcsere, amikor egy férfi nemű megjegyezte egy közös ismerősünkre, hogy hát szép lány, de amikor levette a kabátját és megláttam, hogy nincsen melle...

      Képmutatás lenne azt mondani, hogy nem fontos a külső, de szerintem annál szebb nincs is, amikor az ember tud gyönyörködni egy nő lényében, amikor felébred benne a vágy arra, hogy figyelmes legyen, kedves, gyengéd. Egyszerűen értékeli, mert a másik felet képviseli. Amikor a lénye az ami gyönyörködted. Sikerült így beleszeretnem egy lányba, totál nem volt az esetem és mégis el tudtam volna fogadni.

      Ja, ja tudom ilyenkor jön az a szöveg, hogy férfiak a szép nőket veszik észre... pontosítanék... a férfi neműek bizonyos hányada, akik értékrendbeli zavarral küszködnek...

      Szép egy nő? Őszintén? KIT ÉRDEKEL!!! Szólaljon meg először :D :D :D

      Törlés
    2. Lehetne egy kérdésem?

      Ti mit gondoltok erről? Ez a Csendes Percekben olvasható:

      --------------------------------------------------------------------------
      Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van. (1Sám 16,7)

      Tinédzser koromban, amikor a szerelem lángja megérintett, aggódni kezdtem, vajon egy ilyen mozgássérült lányt fog-e valaha is egy fiú szeretni. Imádkoztam és reménykedtem, hogy úgy szeretnek majd, ahogy vagyok, de a negyvenes éveim is elmúltak, anélkül, hogy egy férfi jelét adta volna elfogadásának. Álom maradt csupán a vágyam, hogy valakit elragad az irántam való lelkesedés.
      Azt hiszem, életemet egyedül élem majd le. Vajon Isten nem akarja, hogy férjhez menjek? Megpróbáltam társas életet folytatni, és bízni abban, hogy ugyanolyan ember vagyok, mint bárki más. Végül megértettem és elfogadtam, hogy az emberek a külső megjelenés alapján ítélnek meg valakit.
      Az emberek szemében egy senki lehetek, Isten azonban értékesnek és egyedinek teremtett. Drága és becses vagyok az Isten szemében. (Ézs 43,4) Miután erre rájöttem, boldogan teszem mindennapi teendőimet, és elhiszem Isten ígéretét, hogy egy napon majd minden csodálatossá lesz, ahogyan megalkotta (Préd 3,11). Most már bizonyosan tudom; attól függetlenül, hogy házas vagyok-e vagy sem, Istent szolgálhatom és dicsőíthetem minden cselekedetemmel.
      -------------------------------------------------------------------------

      Ha egy nő valamiért nem olyan vonzó azért marad egyedül? Tényleg ez a mérvadó? Hogy látjátok? Isten ilyenkor tehetetlen?

      Törlés
    3. Ahham, a kérdés jó, és szerintem sokunkban felmerült már, akár saját magunkkal kapcsolatban is. Érdekes, de tényleg úgy van, hogy vannak lányok, akik szinte minden fiúnak tetszenek, és fordítva is. Míg vannak az outsiderek, akik + senkinek nem kellenek. Nem tudom mi az oka... Talán egy okot mégis: az önértékelés. Ha valaki tudja a helyét, tisztában van vele, hogy kicsoda, mik az értékei vagy épp hibái, az vonzóvá teszi, ettől sugárzik. Szerintem az idézet utolsó bekezdése a kulcs, ha ebbe bele tud valaki kapaszkodni hittel, az vonzóvá teszi. És Isten soha nem tehetetlen:)!

      Törlés
    4. Szia Ahham!

      "szép lány, de amikor levette a kabátját és megláttam, hogy nincsen melle..."

      Amikor arról írtam, hogy a ruha torzítja a testképet, arra gondoltam, hogy fontos tudatosítani ezt a jelenséget és nem a nászéjszakán pánikolni, hogy én nem ilyen lovat akartam. Bár halkan jegyzem meg a "mell" nálam sokad rendű testi adottság; persze van amivel nálam is "el tudja vágni magát" egy lány, csak mert olyan amilyen...

      "Ha egy nő valamiért nem olyan vonzó azért marad egyedül? Tényleg ez a mérvadó? Hogy látjátok? Isten ilyenkor tehetetlen?"

      Azért egy fogyatékossággal élő emberrel való házasság szerintem messze túlmutat a vonzalom témakörén. Hatalmas feladat és Istenben vetett végtelen bizalom kell hozzá szerintem.

      Kívülálló voltam!

      Törlés
    5. Gyakoriságról: abszolút a pártól függ, hogy ez is hogy alakul és nagyon fontos, hogy ez is közös megegyezés alapján történjen, csak történjen :) A miheztartás végett Luther Márton heti kétszer, évente 104x javasolja ezt :)))
      Ez azért is fontos, mert van, aki úgy nő fel, aki azt hiszi, hogy egy évbe max párszor történik ilyen férj és feleség között. Ez biztos, hogy túl kevés.

      A testünk elfogadása: enélkül nem működik semmi, nagyon fontos.

      Visszakanyarodva Kukkolóhoz, valóban látszik valakin, a kisugárzásán, hogy mennyire fogadja el a külsejét/belsejét, amit Istentől kapott. Az ilyen emberekkel nagyon szeretünk időt tölteni, attól függetlenül, hogy a Fashion Tv szerint milyen értékelést kapnának, mert egyszerűen harmóniát, elfogadást, belső örömöt közölnek felénk. És ugyanígy a másik oldal is igaz, lehet valaki nagyon tuti kinézetű, ha a keserűség, önmarcangolás, bizonytalanság árad róla, egyszerűen szerethetetlenné válik a lelke.

      Törlés
    6. Sziasztok,

      köszönöm a válaszokat.

      Egyébként fura ilyet olvasni, amit írtál Százszingli, "mert van, aki úgy nő fel,...", és bizony sok hamis felfogás betegíti az emberek gondolkodását. Csak esetleg nem hallunk róla.

      Divat a világban, hogy hát amikor az ember cipőt vesz, mégis csak felpróbálja. Ha valaki komolyan szeretné venni Isten akaratát a szexualitással kapcsolatban és szeretné mind magát, mind a másikat megőrizni, akkor hoppon maradhat: "...én nem ilyen lovat akartam."?

      Önértékeléshez visszatérve, feltűnt valami, ami nem biztos, hogy általánosítható, de ezt tapasztaltam. A molettebb nők, babusgatósabbak... egy férfi viszont nem "dajkára" vágyik, hanem egy nőre... csak ha mi nem látjuk meg benne a nőt, férfiak, akkor miért viselkedne úgy? Miért lenne benne erős a női öntudat? Ördögi kör... Erős hatással van a környezet az emberre...

      Törlés
  5. Sokáig gondolkoztam azon, hogy vak lánynak kellene udvaroljak. És ez a lehetőség most sincs lehetőségeken és megoldási horizonton kívül.
    A fogyatékosság => előny. Mindannyian fogyatékosok vagyunk. Azzal, hogy a "tökéleteset" keressük, fölfele akarunk lépni. És ez azt jelenti, hogy mások árán, mások hátán akarunk följebb lépni egy grádicsot...
    Mi lenne, ha ezt megfordítanánk? Hogy mi legyünk grádics (lépcsőfok) mások "feljebb" jutásában? Nem áll ez közelebb a Jézusi példához?
    Persze, arról ne feledkezzünk el, hogy, vannak, akik nem fellépni akarnak, hanem inkább azt lehúzni, aki segítő kezet nyújt... ez pedig elég jól megállapítható megfelelő emberismeret birtokában.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mielőtt a vakokhoz és fogyatékosokhoz fordulnánk - bár nem akarok senkit se lebeszélni erről - azért elég nagy lehetőség nyílik az egészséges, de szinte szó szoros értelemben szoros (beszorult) helyzetben levő nők kiemelése, pártolása egy házassággal. Gondolok itt a 35+ hölgyekre, esetleg elvált, egyedül gyereket nevelő keresztyén nőkre.
      Bármi is legyen, a lényeg, hogy először is Istent szolgáljuk a kapcsolatban (tisztában vagyok vele, hogy mit jelent Isten szerint férfinak, férjnek és házastársnak lenni, házasságban élni) és hasonlóképen a páromat is szolgálom, neki, érte élek, semmiképen sem fel/kihasználom.

      Törlés
    2. Abszolút "lájk"! :)

      Ez azt jelenti, teljesen egyetértek! Köszönöm a válaszod. Én is így látom, erre is készülök, jó szó a kiemelés is, de talán jobb a felemelés, még jobb a segítés, pártolás... amiből persze még csomó dolog kinőhet... szerintem egy szingli férfinak ez járható út... működhet a szeretet-transzfer oda-vissza, a férfiú "nyeregben" - illetve helyén érezheti magát, megbecsülést kap, az önképe pozitívra fordulhat...
      Haha! De ehhez olyan társra van szükség, aki a szoros (beszorult) helyzetét fölismeri és fölvállalja! Aki mer (elég bátor ehhez) gyöngének, gyámolítandónak, "felemelendőnek" mutatkozni...
      És most szembe kell néznem azzal, hogy egy vagyok az ezerből (bocs, százból), nem mindenki értelmezné ezt a helyzetet így. Lehet, hogy más férfiből a kiszolgáltatottság a menekülést váltja ki. Belőlem nem. Hanem a gondoskodást, a szeretetet, az odafordulást. És ez az írás most rólam szólt. (Jó kérdés, ki hogy van ezzel - férfiak reakcióját várom!)

      Törlés
  6. Sziasztok!

    Csak egy jó tanács. Elterjedt tévhit, hogy milyen fontos az ELSŐ benyomás a másikról. Ez egy nagy hazugság. Nem tudok mást használni arra, aki az első benyomás után ítéletet hoz egy másik emberről - azaz elkönyveli valamilyennek - minthogy éretlen.

    Ha valaki normális kapcsolatokat akar kiépíteni emberekkel, legyen szó barátságról vagy többről, akkor a sokadik találkozás után is időt ad arra, hogy ne engedje, hogy végérvényesen beskatulyázzon valakit.
    Ha heti kétszer találkozunk valakivel mondjuk, legalább egy bő félévre van szükség, hogy nagyjából megismerjük és úgy gondolhassunk rá, nyilatkozhassunk róla, hogy tudjuk, hogy milyen emberről van szó.

    Ne felejtsük el, hogy mindenkinek meg van a maga háttere és ezt sosem szabad kihagyni a számításainkból. Nem véletlenül olyan valaki, amilyen. És minden, ami a megnyilatkozásokban találunk, csak tünetei annak, amit az az ember eddig átélt.
    Legyünk türelmesek egymással, lassúak a megítélésre, adjunk teret és lehetőséget a másik megnyílásának, őszinte bemutatkozásának. Gondolkodjunk mély, minőségi, hosszú távú barátságok, ismeretségek kialakításában olyan emberekkel, akikkel merünk őszinték lenni és vica versa.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziasztok,

      ezzel teljesen egyet értek. Sajnos sok embernek nincsen fantáziája, de milyen jó, hogy Jézusnak volt!
      Sokszor szembesültem azzal, hogy az emberek azt nézik, amit először látnak. Hosszi idő kellett ahhoz, hogy ezt minél jobban tudatosítsam magamban, hogy ne így tegyek viszont, de még így is sokszor beleesek abba a hibába, hogy látszat szerint ítélek.

      Törlés
    2. Nagyon örülök, hogy ezt leírtad :) Jó volt olvasni :)

      Törlés
  7. Ha már így belemelegedtünk a sex témakörébe, hadd említsem meg az egyik kedves Igémet:

    "Hogyha valaki újonnan vesz feleséget, ne menjen hadba, és ne vessenek reá semmiféle terhet; egy esztendeig szabad legyen az ő házában, és vidámítsa a feleségét, a kit elvett." 5 Móz 24,5

    Mondjuk nem tudom, hogy ezt Mózes rendelte-e így, vagy Isten is így gondolja :), hogy hát mégiscsak örülne a férfiember, ha már szeret valakit, hogy ne kelljen előtte "véletlenül" elhalálozni... Amikor arra gondoltam, hogy persze, persze a nevet is azért illene fenntartani, egy kicsit lelombozott. Gondolom nem csak erről szól ez az Igevers?! :)

    VálaszTörlés
  8. Nem leszek népszerű. Huszonéves, gyerekkoromtól gyülekezetbe járó, igével élő ember vagyok pontszerű megtérés élmény nélkül. Ismerem a szexualitással kapcsolatos tanítást is. Példa: csak olyannal "jár" valaki (jobb szót nem tudok), akit ismer és így; testileg, szellemileg, lelkileg szeret, nem gondolja, hogy nem Isten adta, így potenciálisan a házastársa lehet. Kérdés: ebben a helyzetben valóban bűn? (látható, de világosan: nem a testiség a kapcsolat alapja, "egyébként" normális (tudom, hogy ilyen nincs)) Megjegyzés: ezt a kérdésemet-véleményemet arccal is vállalnám, problémáim: az ifink: tizenévesek, a konfirmáció ellenére szerintem nagyon labilis dogmatikai alapokkal, így nem akarom megzavarni őket, még ha a lelkész helyre is tenné, bibliaóra: 50 (inkább 60)+ os korosztály, nem ez a téma, nem konvencionális gyülekezeti alkalmak: vagy jelen vannak a tanításban járatlan gyerekek stb. vagy a munkával kapcsolatban beszélünk. Egyszer megnéztük a hit fogságában című filmet. Aki ismeri, több válasz is született melyek közül az egyik: a probléma az amiről szó sincs, tudniillik Krisztus, nincs helyes kép, ezért csúsznak el törvénykező illetve bűnös irányba. Ezzel egyetértek, de nem ad gyakorlati választ.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Névtelen!

      Bár nem túl elegáns, de engedd meg, hogy visszakérdezzek. Ha jól értem van egy kapcsolat ami mindenben megfelel a Bibliai tanításnak. Nos ebben az esetben miért nem lép(sz) tovább ebben a kapcsolatban? Van ennek akadálya? Eljegyzés, házasság és ekkor más nem csak ajánlott, de szerintem kötelező a szex.

      Ez csak kíváncsiság. Lenne folytatása is az okfejtésemnek, de nem akarom elővételezni a válaszodat.

      Áldás, Békesség!
      Istenünknek Dicsőség!

      Kívülálló voltam!

      ui: talán célszerű lenne legalább egy becenévvel azonosítanod magad, hogy követni tudjuk a gondolataidat...

      Törlés
    2. Sziasztok,

      manapság a megkövezés nem divatos, inkább lőjük le. :D

      Pontszerű megtérés nélkül? Jézus arra kíváncsi, hogy nap mint nap oda szánod-e magad neki, nem arra, hogy egyszer döntöttél mellette. Az egy dolog. Az ilyen hívőktől, akik ezt hirdetik, a falra tudok mászni!

      Nem akadtál el valahol? Azt kérdezed, hogy ilyen helyzetben bűn-e. Engem az érdekelne, hogy hogyan tudod a 'tanítást' ebben a dologban. Ha csak annyi, hogy házasság előtt a szexuális kapcsolat bűn, akkor koránt sem vagy felvilágosítva Isten tervét illetően a házasság és a szexualitás terén.

      Helyénvaló kérdés amit Kívülálló feltett.

      Áldott napokat!

      Törlés
    3. Kedves Névtelen,

      egy valamit nem értettem még, hogy miért arra hivatkozol, hogy az ifi és az idősek miatt nem tudod ezt megkérdezni. Négyszemközt valakitől?

      Ami azt illeti vannak dolgok, amit én sem mernék hívőktől megkérdezni még négyszemközt sem. Van olyan, akitől igen, de bizony nem mindegy. És most nem arra gondolok, hogy azt akarom hallani, amit gondolok.

      Pl.: ha valaki találkozik olyan valakivel, aki valóban társa lehet, mi a garancia, hogy a szexuális életük is klappolni fog? Hogy van ez (módjával a golyókkal :D )? És nem kell házasság előtt próbálgatni...

      Törlés
    4. Sziasztok!

      Kedves Névtelen:
      Azt kérdezed, hogy: ha valakik amúgy is össze fognak házasodni, ebben vezetést kaptak, teljesen egyértelmű a dolog, akkor miért várjanak a szexszel, ez esetben is bűn-e? Ha igen, akkor röviden a válaszom: igen az. Azt látjuk a Bibliában, hogy Isten ezt a házasságon belülre tervezte és nem is véletlenül. Ami azon kívül történik és szex bármilyen formában, az nem kedves előtte. Ld.: http://szazszingli.blogspot.hu/2012/04/szex-aldas-vagy-atok-1-kor-5-1-12.html

      Kedves Ahham!
      Nagyon jó a kérdés. Szerintem az, ha erről sokat és őszintén beszél az adott pár és jó a kommunikáció, akkor a szexuális problémáknak elejét lehet venni - átbeszélni a dilemmákat, kétségeket. Együtt is és idősebb keresztyén azonos neműekkel is, akik válaszolni tudnak kérdéseinkre.
      Az, hogy működik-e a szex csakis a házasságban derülhet ki és a szexuális életben is van egy fejlődés - nem árulok el nagy titkot azzal, hogy nem az elején lesz a legjobb...:) Hanem egyre jobb lesz, mintahogy minden a kapcsolatban, ha fejlődünk, de persze hullám hegyek, völgyek itt is vannak.
      Ha előtte próbálkozunk, azzal biztosítjuk, hogy már rögtön zavarokkal indulunk a dolognak. A szex házasságon belül jó igazán, ott működhet jól. Viszont vannak dolgok bennünk, amik ezt a boldogságot, áldást megakadályozhatják - többek között a házasság előtti szexuális tapasztalataink és egyéb hátterünk. Ezeket fel lehet dolgozni, túl lehet rajtuk lépni, hol csekélyebb, hol komoly, hosszú távú segítséggel.
      Mindenekelőtt azt javasolnám, hogy ha már eljegyzésről van szó, egészen őszintén kezdjünk el beszélni a szexről mindenféle virágnyelv nélkül mondjuk ki azokat a bizonyos szavakat és legyünk tisztában a másik elképzeléseivel és azzal, hogy milyen is az egészséges szex.
      http://www.goodnews.hu/product_info.php/hazassag-parkapcsolat-wheat-oromre-teremtve-p-922

      Törlés
    5. Szia Névtelen! (talán tényleg nem ártana egy nick név)

      Nem hiszem hogy ezen múlik a népszerűséged, hogy ki mondasz kérdéseket, kétségeket.
      Sajnálom, hogy olyan közösségben vagy ahol erről senkivel nem lehet beszélgetni és szerintem lehet a fiatalokkal se ártana, a házasság előtti szexről beszélni(talán az kell hogy a lelkész őket is helyre tegye), de gondolom a lelkésszel azért tudsz erről beszélgetni? Isten nem azt akarja, hogy potenciális házastársnak add oda magad, hanem a házastársadnak. A szex Isten ajándéka (és nem egy lehetőség), csak szeretjük hamarabb bontogatni (valószínűleg nekem is kísértés lenne, de eddigi életem alapján, fogalmam sincs milyen az amikor egy lány viszont szeret, mint párját, de valahol azt is érzem, hogy nem a szextől fog mélyülni a kapcsolat...), pedig az akkor igazán értékes, ha megfelelő helyen és időben kapjuk a megfelelő személytől.

      Törlés
    6. Köszönöm a reakciókat. (Nicket azért nem írok, mert nem tervezek rendszeresen hozzászólni.) Kicsit provokatívnak szántam :
      Mert a majdnem mindenkinél megjelenő konklúziótok: a "potenciális", "lehet", a "most úgy tűnik" az nagyon messze van a meghoztuk az életre szóló döntést, megpecsételtüktől, még ha állnak is, amiket írtam. Megtapasztaltam én is, más is. A lehet az nem lett. Hát ezért romboló->bűn.
      És igen lehet személyesen is beszélni a kérdésekről: egyet ne feledjünk: sokszor hasonló gondolkodásmódú emberek kerülnek közelebbi a barátságba gyülekezeten belül is. Így sokszor azonos, akár helytelen válaszok is születnek, (annak ellenére, hogy mind formálódni szeretnének). Ezért fontos az, hogy heterogén (persze nyilván keresztyén, de ugye egyelőre mindenkinek homályos látása vagyon) viszont korban közelálló közösségekben is essen szó erről. Ily módon a fentebbi konkrét példa is zárójelbe tehető (ez a bekezdés utólagos okoskodás), lényeg a lényeg, egyszer: sokfelé látom, hogy a valóban érintett korosztály a gyülekezeten belüli közösségek között is pont váltásban van, kettő: az ún. fiataloknak is szinte évfolyamonként mások a kérdései.
      Névtelen2012. június 7. 10:04 voltam további áldott beszélgetéseket!

      Törlés
  9. Szerintem nincsen két egyforma ember, és két egyforma pár sem, ezért nem lehet ebben a kérdésben sem általános tanácsot adni. Jobb, ha házasság, azaz összeköltözés előtt beszélik meg, kinek-milyenek az igényei szexuális téren, de hiszem, hogy ha igaz a szerelem, akkor kompromisszumokat lehet kötni. Tőlem számos hívő fiatal kér tanácsot, de én inkább Tóth Emese szexológust ajánlom nekik, mert ő profi. Egy biztos: sem az iskola, sem a gyüli nem pótolhatja a megfelelő felvilágosítást- és felkészítést a nemi életre. Vannak latinos temperamentumú, igen aktív emberek, és vannak kisebb potenciával megáldottak, ezt az öröklött biológiai alkatot kell felvállalnia a házasságban, a nőnek és a férfinak is. Az is tény, hogy csupán a jó szex nem elegendő egy sikeres házassághoz, de el sem hanyagolható része!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.