2012. május 1., kedd

Zefír: egy Lehetőség



Arról lenne szó, hogy május 18-19-én tartják a Református Zenei Fesztivál Ifjúsági Rendezvényeit, a Zefírt.
19-én, szombaton 10 órakor kezdődik a program a Bp. Kálvin tér 9. szám alatt a templom udvar pódiumán és 11 órától Ábelék vezetik az éneklést egy 3:16 elnevezésű trió formációban, mely "renovált" református énekeket, saját dalokat és természetesen ifjúsági dicséreteket is játszik.

Összekötve a kellemest a hasznossal, mi nagy bátran arra gondoltunk, hogy kihasználhatnánk ezt az alkalmat egy szerkesztő-kommentelő fórumbeszélgetés megejtésére. Azaz, a 11-es koncertet követően minden kedves érdeklődőt szeretettel várnánk egy közös beszélgetésre (pár órás) a blogunkkal és az egész párkeresés ügyével kapcsolatban. A helyszín a létszámtól és az időjárástól is függ, ezt a fórumot a blog szerkesztői, köztük Ábel is moderálná, vezetné. A pódium színpadnál várnánk titeket 12:00 körül.  

Első körben: ti mit szóltok hozzá? Lenne-e kedvetek valami ilyesmihez? Elsősorban az aktív hozzászólóinkra gondoltunk, de természetesen minden regisztrált tagot szívesen látunk! Sőt, akik más szervezetekből, gyülekezetekből jönnének pusztán azért, mert érdekli őket a téma, nyugodtan jelentkezhetnek. Annyit kérünk, hogy mindenki jelezze előre részvételi szándékát, mert a nem regisztrált vagy számunkra egyáltalán nem ismert tagokat nyilvánvaló okok miatt nem tudjuk fogadni ezen az alkalmon! Köszönjük!

Mi úgy látjuk, hogy talán időszerű lenne találkozni, beszélgetni egyet és ha csak pár órára is, de személyesen tenni azt, amit itt online szoktunk. Bízunk benne, hogy előremozdító és sok szempontból hasznos lenne egy ilyen találkozás.

Szeretettel várjuk a reakcióitokat!

8 megjegyzés:

  1. Jó lenne! :) Szívesen jönnék! Egy személyes találkozó nem rossz ötlet! Vegyétek úgy, hogy bejelentkeztem!

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok!
    Én nem tudok menni.
    Egyébként jó ötletnek tartom a találkozást :).

    VálaszTörlés
  3. Ide megy valaki(Tibor mellett)? Én egyre jobban sajnálom, hogy nem mehetek...:(

    VálaszTörlés
  4. Vannak, akik emailen jelentkeztek, már vagyunk egy maréknyian :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez tök jó. Akkor hajrá, és osszátok meg majd velünk, hogy mire jutottatok :))).

      Törlés
  5. Nagyon sajnálom, hogy nem tudok menni... Órám lesz az egyetemen és zárthelyit írunk, így nem hiányozhatom. De nagyon remélem hogy néhányan el tudtok menni. Ugye majd beszámoltok?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Természetesen beszámolunk majd! És neked is sok sikert kívánunk akkor!

      Törlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.