2012. június 4., hétfő

Közös gyűjtés





Közös gyűjtő munkába szeretnénk kezdeni Veletek!

Tulajdonképpen egy közösen megszerkesztett és egységesített kérdőívről lenne szó, amivel olyan körülöttetek élő házaspárokat kell felkeresnetek, akik hitükben, cselekedeteikben és párválasztásukban/házasságukban példaértékűek számotokra.

Három területre gondoltunk, melyek kb. 5-5 kifejtős kérdésből állnának.

1. Egyedülálló, párválasztó időszakról
2. Egymásra találás, ismerkedés fokozatai
3. Házasságban együtt (szerepek, mindennapok)

A ti feladatotok tehát, hogy ezeket a kérdéseket megfogalmazzátok és véglegesítsétek a kérdőívet, amivel mindenki 1-2-3 keresztyén házaspárt felkeres.
A kérdőív összeállítására egy hét van, azaz jövő hét hétfőn közzé tesszük a végleges verziót és azt követően még egy hét van a kiszemelt interjú alanyok felkeresésére. 

Az eredmény is természetesen közös projektben kerül feldolgozásra, itt a blogon!

Benne vagytok? Ha igen, akkor jöhetnek a kérdés ötletek és kezdődhet a kérdőív megszerkesztése!
Lehet külön pontonként javasolni, akár egy-egy kérdést, vagy komplett kérdőíveket is beírni!




30 megjegyzés:

  1. Helló,

    Igen-Nem -es kérdőívről lenne szó?

    A. mint Ahham

    VálaszTörlés
  2. Jó ötlet.
    De vannak fenttartásaim a kivitelezhetőséggel kapcsolatban...
    De nem rossz ötlet a gyülikben lévő párokkal beszélgetni. Egy időben volt terv, hogy fiú körre (ami igazán nem is létezik), családapákat, presbitereket meghívni, hogy beszélgethessünk velük, gondolom a lányoknak is egy hasonló, (anyákkal, feleségekkel) szintén jó dolog lehet.
    De hogy ne legyek ennyire pesszimista, nem régiben egy nagyon komoly bizonyságtételt hallhattam egy hívő pártól, ahol nem csak a párkeresésről volt szó, de előkerült az is.
    A kifejtős kérdés gondolom nem egy igen-nem-es kérdőívet takar...

    Zoli

    VálaszTörlés
  3. "Három területre gondoltunk, melyek kb. 5-5 kifejtős kérdésből állnának."

    VálaszTörlés
  4. Hm?! Én nem annyira csinálnám... Szóval inkább nem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helló Ahham,

      Hát mert nyár van, és időigényes, meg hát az utazásom tervezésével vagyok elfoglalva. Van egy jó pár házas ismerősöm és ismerek történeteket... meg talán nem is annyira látom, hogy mi lenne a célja. Hisz, ha az, hogy betekintést nyerjünk a házasok életébe, akkor nekem bővel elég, amit eddig hallottam; s tudom, meg értem, hogy egyáltalán nem egy leányálom; hanem kemény munka, mint tulajdonképpen bármi, ha jól akarjuk csinálni :-D

      Törlés
  5. Én egy picit soknak érzem a témakörönkénti 5 kérdést és talán az is megfontolandó, hogy felet választósra csináljuk meghagyva a kifejtés lehetőségét...

    pl: "Fontos-e a feladatmegosztás a mindennapokban? a helyett, hogy "Milyenek a mindennapok?"

    Talán könnyebben válaszolnak és a válasz is pontosabb lesz. Ellenvélemény?

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok!

    Eddig nagyon jól megy, csak így tovább! :)

    A "Milyenek a mindennapok?" Nagyon jó kérdés szerintem! Sok mindenre rámutathat. :)

    Egy-két "miért is jó ez" a kezdeményezéssel kapcsolatban:

    1. Tudatosítja bennünk, hogy vannak-e egyáltalán olyan keresztyén házasságok körülöttünk, akik példák lehetnek számunkra. Ha nem is készítünk kérdőívet velük, már hogy ha tudatosítjuk magunkban, kik ők, sokat segíthet.

    2. Lehetőséget ad belelátni (végre) a másik oldalról. Meghallgatni a sztorikat, a bizonyságtételeket a párkereséstől a házasélet mindennapjaiig.

    3. Az eredmények összehasonlítása rávilágíthat olyan metszetpontokra, amelyek megegyeznek és tanulhatunk belőlük. Ezek lehetnek megerősítések, amit eddig is tudtunk, vagy tévhit, tévtan - rossz beidegződések omolhatnak le bennünk.

    4. Kicsit aktivizál bennünket, összehoz, nem csak a személyes köreinkben, hanem, mint szingli közösség. Hisz van egy projekt, egy ügy, amiért közösen felelünk.

    5. Találkozást, tartalmas beszélgetést biztosít. Nem csak bennetek, hanem a körülöttetek lévő keresztyén házaspárokban is tudatosul, hogy mit jelent egyedülállónak lenni és milyen fontos szerepe van a bizonyságtevő házasságuknak a környezetükre nézve. Az esetek nagy részében ezek a találkozások rendkívül jó, mély, hasznos lelki beszélgetésekké válhatnak - akár imaközösséggel is zárulhatnak.

    Egy javaslat: kezdjük a párválasztós rész 4-5 kérdésével és menjünk sorba! Ha van egy pár jó kérdés, akkor lezárjuk a témakört és jöhet a következő.

    A válaszokat pedig elég ha jegyzetben, akár kulcsszavakkal rögzítjük, a lényegre úgy is emlékezni fogunk. Főleg a sztorikra és főleg a lányok :)
    DE! Ha esetleg valaki hangfelvételt készít és közkinccsé lehet tenni, az milyen jó lenne...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lesz olyan kérdőív prodzsekt is ahol egyedül maradtakat kérdezünk meg???

      Vagy ez kényes téma és nem akarunk sebeket szaggatni??? (Mély sóhaj)

      Törlés
  7. Sziasztok!

    Én legelőször azon gondolkoztam el, hogy kiket interjúvolnék meg a környezetemből. És komolyan mondom, elég sokat kellett gondolkoznom. Ismerek hívő házaspárokat, de van aki korábban elvált, vannak akik házaspárként tértek meg.... Abban gondolkoztam, hogy egy idősebb (értsd. nem 5 évvel idősebb nálam, hanem legalább 10zel), hívőkként összeházasodó párt találjak, tehát akik tudják, hogy milyen hívőként párt keresni. De végül sikerült :). Szóval nekem már házaspár tippem van, csak kérdések kellenek :D.

    Kukkoló

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szuper!

      Közben megvan, hogy ki az a Szazsi! aki le-"hülyeságezte" a meglátásaimat a "Hát ennek jól bedőltünk" bejegyzésben: Az Újragondoló blog egyik szerkesztője. :) Ez meglepett... Megyek felkeresem, hátha sikerül visszainvitálnom, hogy kifejtse ellenvetéseit.

      Ábel

      Törlés
    2. Aki csak 5 évvel idősebb nálad "nem hívőként" keresett párt? Nem igazán látom az összefüggést az életkor és a hívőként párt keresni dolog között... Nem azt mondom, hogy nincs különbség, csak az indokodat nem értem.

      I. részhez:
      Hogy keresték a párjukat? Hogy élték meg az egyedülálló időszakot, vagy nem volt ilyen, mert mindig volt valaki akivel ismerkedhettek, akinek udvarolhattak? Volt-e olyan, hogy kilátástalannak tűnt az egyedüllét?

      Bár ahogy gondolkodok, inkább jobb lenne ha minden pár elmesélné az életét és az lenne megosztva, de ez nyilván túl sok, nagyon személyes és nem is lenne kiértékelhető...

      Törlés
    3. Bár ez explicite nem volt eddig kifejtve és implicite Ábel az ellenkezőjére utalt és nem személyesen kérdeznék... csupán megkérném Őket, hogy írják le.

      Nem t'om.

      Törlés
    4. Zoli, félreérted. Idősebb vessző hívőkként párt kereső. Ez csak egy felsorolás. Fiatalabbak is vannak, akik hívőkként találtak párt, de én vmiért idősebbeket kérdeznék még. Talán nekik már több a tapasztalatuk, akár válságba is kerülhettek már, távolabbról látják a párkeresést, és ezért talán tisztábban is látják.

      Törlés
    5. Hmm... a jelenlegi helyzetet ismerve, én is először az idősebbekre voksolnék... de ha arra vagyok kíváncsi, hogy esetleg a fiatalok mennyire gondolkodnak helyesen, egészségesen, akkor persze, hogy őket is.

      Törlés
    6. Rendben, csak a "tehát akik..." utáni szavaidat nem értettem, de nem akarok szőrszál hasogató lenni. Így már értem mire gondoltál.
      Teljesen igaz, hogy egy 10 vagy több éve házas pár, több tapasztalattal rendelkezik és lehet jobban át is látja és megérti a dolgokat. De a fiatalok talán jobban ismerik és megértik milyen hatások vesznek minket körbe és lehet nekünk más problémákkal kell szembenéznünk, mint az idősebb generációknak.
      Meg kell kérdezni fiatalokat és időseket is :)

      Törlés
  8. Igen-Nem -es kérdőív első kérdése... Akartok erről beszélni? :D XD

    Viccet félre téve. Szerintem nagyon tanulságos tud lenni, ha mindegyik témakörben lenne egy ilyen kérdés:

    Mi az, amit máshogy csináltatok volna. És/vagy mi az, amit máshogy csináltatok volna, esetleg sikerült is, és ez nagy előrelépés volt az életetekben...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A "Mi az, amit máshogy csináltatok volna?" kérdést tartsuk meg szerintem! Nagyon jó!

      Törlés
  9. Nos, ez a lelkesedés, ... ez irigylésreméltó. Tehát tanulmányozzuk a kapcsolatteremtést? Ez tényleg közelebb visz a megvalósításhoz? Már bocsánat, ha ez az alapok megkérdőjelezése volna. Bár tényleg az.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó a kérdés. Ezen én is elgondolkoztam tegnap... + azon is, hogy csak beszélünk, és ezen kívül semmi nem történik... És ez vastagon kritika önmagam felé is...

      Törlés
    2. Nézőpont kérdése. Egy kudarc után újra kellett gombolnom a dolgokat, a blog ebben rengeteget segített... semmit nem lehet normálisan csinálni, ha elméletben nincsenek helyén a dolgok.
      Amúgy meg nem hiszem, hogy egy közös program szervezése elől elzárkózna a 'százszingli' csapata. Amúgy meg senki nem tiltotta a magánakciókat :D

      Törlés
    3. Kedves Kukkoló és minden keresztyén párválasztó lánynak egy gyors check-list, hogy mennyire vagyunk passzivisták/elméletiek:

      Randizok-e valakivel? igen-nem
      Elérhető, megszólítható, látható vagyok-e? igen-nem
      Bátorítom-e a körülöttem levő keresztyén férfiakat a barátkozásra velem? igen-nem
      Töltök-e időt vegyes társaságban? igen-nem

      Ha sok a nem, akkor tényleg passzívak vagyunk. Ezen változtassunk, ha tényleg így van!

      Ábel

      Törlés
    4. Ábel, hogyan bátorítsam a körülöttem lévő fiúkat???
      Ezen mostanában gondolkoztam egész sokat, mert vannak fiúk, akik néhány hónapja jöttek az ifibe, és szívesen megismerném őket. Ennek több oka is van: egyrészt ifistársaim, és miért ne ismerhetném meg őket jobban, másrészt ha nem ismerem őket, nem tudok kijelenteni róluk semmit, se azt, h szóba jöhet-e nálam, mint pár, se azt, h nem...
      De amikor az abszolút passzivitást látom rajtuk, vagyis hogy elvannak, de bennük nincs ilyen igény, akkor mi van? Odamenjek hozzájuk, h figyi, beszélgessünk már?

      Törlés
    5. Kedves Kukkoló!

      A "hogyan" kérdésre nehéz választ adni. Azt, hogy kihez, mikor menjünk oda és mit mondjunk neki nyilván nem írhatjuk le egy "biztos receptben". Viszont ha van egy szemléletünk, egy kialakult elképzelésünk az ismerkedésről és ezen belül is a lányok "bátorításáról", akkor azt automatikusan kommunikáljuk is. Erről mindenkinek meg van a maga kialakult koncepciója a családi háttere, ifije, stb. alapján. Neked is, a kérdés, hogy mennyire jó-e, esetleg nem teremt gátakat közted és a téged megismerni kívánó fiúk között.

      Szerintem nektek, lányoknak azt kell tudatosítani magatokban, hogy
      1. a férfiakat bátorítani kell
      2. de irányítani, siettetni nem
      3. baromira büszkék vagyunk, így a tisztelet jeleitől olvadunk - azaz ehhez tudunk hogy viszonyulni, hiszen rögtön felébred bennünk a férfi és rögtön nőknek látunk benneteket (szörnyen hangzik, de így van)
      4. nem férjet keresek, hanem meg szeretnék ismerkedni valakivel, időt tölteni vele, barátként
      5. szép vagy, értékes vagy, elfogadható vagy, kedves vagy :)

      Így szerintem nyugodtan odamehetsz bárkihez ismerkedni. A lényeg, hogy érezze az őszinte érdeklődést, törődést és a tiszteletet. Szerintem ha ez őszintén jön, nem mesterkélt, nem túl sok, akkor egy aranyos dolog. Szerintem minden fiú pozitívan reagálna erre. Hajlamosak vagyunk nem észre venni a fától az erdőt, azaz kellenek a "jelek", amik rávisznek a kezdeményezésre. És utána meg vagyunk győződve arról, hogy mi kezdeményeztünk először:) Pedig igazából szerintem a nő ad jelzéseket, hogy mehet-e a dolog vagy nem. Ezekre a jelzésekre se kell rágörcsölni szerintem, hogy mi sok, mi nem, mit lehet, mit nem. Légy önmagad, barátkozz, érezd jól magad. Lehet te se veszed észre, hogy kinek, milyen jeleket küldesz.
      Én még azt sem tartom soknak, ha valaki egy találkozást kezdeményez - a fiúk extrém passzivitása esetében. Miért ne dobhatná fel egy lány, hogy "hé, fiúk, pénteken szalonnasütés nálam!" Vagy "nincs kedved eljönni a barátoddal velünk a barátnőmmel egy kiállításra?" Sztem ez sem bűn.

      Törlés
    6. Sziasztok!
      Szia Ábel!

      Köszönöm a hasznos beírást, jó 'ötletes' gondolataidat!

      Lydia magazinban olvastam még Dr. Henry Cloud gondolatait az egyedülállóknak....
      - tágítani kell ismeretségi kört, gyülekezetünkben...
      - változtatni a heti időbeosztásán...
      - részvétel közös keresztényi szolgálatokban vagy szabadidős programokban....
      - szorgalom, tevékeny életvitel....
      - légy aktív, érdemes új emberekkel találkozni....
      - fejleszteni személyes keresztényi hitéletet....
      - szüntelen imádkozni, bátor lépéseket tenni, merni Úrral együtt indulni...

      Istennel való kapcsolat helyreállítása, Őbenne való öröm és lelki növekedés Jézussal!

      "Előbb egyedülállóként kell megtanulni boldog és kiteljesedett életet élni." (Dr. Henry Cloud)

      "Járjatok szeretetben, miképpen a Krisztus is szeretett minket" (Efézus 5:2)

      Úr kegyelméből,
      Marietta

      Törlés
  10. Helló Ábel,

    Jók a kérdések, és egy csomó lánynak, ahogy nekem is IGEN a kérdéseidre a válasz:-D
    Szóval hogyan tovább? ! :-D Persze költői a kérdés ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Pont ma beszéltem valakivel, aki randizik. Ez sem egy lóverseny - eközben is érezheti magát úgy valaki, hogy semmi nem történik, hiszen még házasság abszolút nem kerülhet szóba. Hosszú idő megismerni valakit, vagy legalábbis annyira, hogy a közös házasság kérdéséig eljussunk...
      De már randiztok! Ez már annyira tök jó! Nagyon örülök ennek, ez nagyon pozitív! Randizzatok, sokat, sokat!!!

      Törlés
  11. Egy kérdés ötlet a már második részbe (ismerkedés):
    Hogyan töltöttetek időt egymással?
    -Milyen volt egy randi?
    -Hogyan ismertétek meg egymást?
    -Mi segített és mi nem? Praktikus tanácsok...

    VálaszTörlés
  12. Senki többet? Akkor véglegesítsünk:)

    VálaszTörlés
  13. http://biztosut.blogspot.hu/2012/04/tszm-tiszta-szivek-mozgalma-orszagos.html
    Ezen az oldalon számos sikeres hívő-keresztény pár beszél történetükről.
    Jó olvasást kívánok! ÁB! (Nem ÁB-bébi, hanem Áldás, békesség!)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.